Teljesítsd a reád bízott feladatot!

„Amikor a Szent Szellem leszáll reátok, erőt kaptok és tanúim lesztek.”

(Ap. csel. 1, 6.)

Nincs annál nemesebb élethelyzet, minthogy ott legyünk ahová az Örökkévaló helyez bennünket, ott végezni feladatainkat. Elsődleges feladat, részt venni az istentiszteleten, és ott a hívők közösségében felkészülni a munkára. Nagyon szépen fogalmaz Pál apostol: egy szívvel dicsőítsétek a mi Urunk, Jézus Krisztus Istenét. Ennek az eseménynek vonzó ereje van. Ebben a közösségben meg lehet ismerni Istent, mint ahogy a szerecsen Komornyik pénzügyminiszter, olyan messziről „elkocsikázott” Jeruzsálembe, hogy megismerje Istent, ami végül is csodálatos eredménnyel járt. Az Örökkévaló Isten tisztelése rendkívüli dolog. A megtérés sohasem öncélú, Isten feladatokat bíz reánk, kinek-kinek a neki nyújtott képességek szerint. Jézus világossá teszi: „Az én Atyám mindig munkálkodik, én is munkálkodom.” „Non scole, sed vitae discimus.” Nem az iskoláért, az életért tanulunk. Jézus mit tett? Tanítványokat gyűjtött, tanította őket, majd a munkaterületre küldte őket, sajátos, Isten által meghatározott tervek szerint. Ami viszont általános érvényű fontos cselekedet a hívő emberek életében: részt venni az istentiszteleten, tanulni, és azután gyakorlatba ültetni. Kedves nemzettársaim! Cézárea városában élt egy Kornéliusz nevű római katonatiszt, aki századosi rangban szolgált az itáliai ezredben. Jó és Istenfélő ember volt, és az egész családjával együtt az igaz Istent imádta. Egyik délután három óra körül „látomást” látott, nyitott szemmel figyelte, amint Isten angyala bejött hozzá, és megszólította: „Kornéliusz”. A főtiszt döbbenten meredt rá és azt kérdezte: „Mit kívánsz Uram?” Isten meghallgatta imádságaidat, és jól látja, hogy együtt érzel a szegényekkel, adományokat osztasz nekik, ezért most egy különös ajándékban részesülsz. Hozzád küldöm Péter nevű apostolomat, hogy további bátorítást kapjál a lelki munkában. Másnap Kornéliusz küldöttei már Péter lakhelye felé közeledtek, amikor maga Péter is látomást látott, ami a küldetéséről szólt. Péter még a látomáson gondolkodott, amikor Kornéliusz küldöttei megérkeztek. Időközben a Szent Szellem bátorította Pétert, hogy menjen el Kornéliuszhoz a küldöttekkel, ahol nagy feladat vár reá. Elég sokan várták a találkozást Péterrel, akinek kellemes volt látni a sok nem zsidó személyt, akik Isten igéjének üzenetét kívánták hallani Pétertől. Remek vallomással kezdte Péter beszédét: „Most látom, csak igazán, hogy Isten nem személyválogató. Aki hűségesen tiszteli Istent és igazságosan él, azt Ő elfogadja, bármelyik néphez tartozik is.” Majd ezzel folytatta beszédét: „Ti ismeritek azt az üzenetet, amelyet Isten küldött Izrael népének, az örömhírt. Az arról szól, hogy Jézus, a Messiás által kaphatunk békességet, mert a Messiás Jézus Krisztus az Úr mindenek fölött. Amint látjátok, Istennek kiválasztottjai vagyunk, hogy Jézus csodáiról és feltámadásáról tanúskodjunk. A próféták is mind Őróla hirdették, hogy akik hisznek Jézusban, azoknak Isten megbocsátja bűneiket és az örök boldogság lesz otthonuk. 

Drága magyar testvéreim! A szívbe fogadott ige csodákra képes. Ilyen volt Spurgeonnak, a híres angol igehirdetőnek megtérése. Egy hideg téli napon valahová mennie kellett, de olyan hóvihar kerekedett, hogy bekényszerítette egy útmenti imaházba. Ott éppen istentisztelet kezdődött, csakhogy a nagy havazás miatt nem érkezett meg az igehirdető. Erre felállt valaki a gyülekezetből, majd éneklés után felolvasott egy részt a Bibliából, éppen a zsidókhoz írt levél 12. részéből: „Félretéve minden akadályt, nézzünk Jézusra, a hit szerzőjére és bevégzőjére!”. Ezt követően ez az egyszerű ember elismételte saját szavaival, amit felolvasott a Bibliából. Látott egy fiatalembert a hallgatók között, és odaszólt neki: „Fiatalember, nagyon szomorúnak látszik. Nézzen fel Jézusra, a Megváltó Jézus Krisztusra! Spurgeon kételyekkel viaskodó lelke ezt követően nyílt ki Jézus előtt, majd olyan áldásokat kapott evangélium-hirdetői területén, hogy sok ezer embert vezetett a Krisztusban való hitre. Az egyháztörténelem gyönyörűen emlékezik meg gazdag lelki tevékenységéről. Tekintsünk egy pillanatra napjaink valóságára is. Az evangélium szó: „örömhír”. Egyre kétségbeesettebb világunkban az a feladatunk, hogy elvigyük az evangélium fényét azokhoz, akik lelki sötétségben élnek. Imádkozó szívvel zengjük a gyönyörű éneket: „Vidd a jó hírt minden tájra, messze hallasd hangodat: Jézus Krisztus által Isten minden bűnöst elfogad.”

Bátkai Sándor