Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni – jelentette be csütörtökön este a vatikáni palota pápai erkélyéről Dominique Mamberti protodiakónus. A Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának anyaga:
Az új és első amerikai katolikus egyházfő Robert Francis Prevost néven született Chicagóban 1955. szeptember 14-én, francia eredetű családban.
1977-ben szerzett matematikai BA fokozatot, és ugyanebben az évben lépett be az Ágoston-rendbe, 1981-ben tette le az örökfogadalmat, 1982-ben szentelték pappá.
1987-ben Rómában szerzett teológiai doktori fokozatot.
1988-ban Peruba, a trujillói misszióba küldték, hogy a Chulucanas, Iquitos és Apurímac vikariátusokban az Ágoston-rendi jelöltek közös képzését vezesse.
1998-ban kinevezték a chicagói Jó Tanács Anyja tartomány perjelévé, ezért a következő évben visszatért az Egyesült Államokba.
2001-ben megválasztották a rend általános perjelévé, így ő lett a felelős az Ágoston-rend tervezési és irányítási folyamataiért.
Ferenc pápa 2014. november 3-án a perui chiclayói egyházmegye apostoli kormányzójává nevezte ki, ezzel együtt szufári címzetes püspöki méltóságra emelte, 2014. december 12-én szentelték püspökké.
A Szentatya 2020. április 15-én kinevezte a callaói egyházmegye apostoli kormányzójává, majd 2023-ban a Püspöki Dikasztérium prefektusává.
Ferenc pápa 2023. szeptember 30-án bíborossá kreálta a Szent Péter-bazilikában.
*
A békéről, a szinodális, hidakat építő, szegények mellett álló egyházról szólt az új katolikus egyházfő megválasztása után, a vatikáni palota Szent Péter térre néző balkonjáról elmondott beszéde csütörtök este.
XIV. Leó a feltámadt Krisztus első köszöntésével kezdte beszédét: „béke mindannyiótokkal!” Szeretném, hogy ez a békeköszöntés belépjen a szívünkbe, eljusson mindenkihez, minden néphez: „Béke legyen veletek!” – mondta.
A feltámadt Krisztus békéje fegyvertelen, lefegyverző béke, alázatos és tartós. Istentől jön, aki mindannyiunkat szeret feltételek nélkül. Kitért arra: még a fülünkbe cseng Ferenc pápa gyönge, de mégis bátor hangja, amellyel megáldotta Rómát és az egész világot húsvét vasárnapjának délelőttjén.
„Engedjétek meg, hogy ugyanezt az áldást folytassam: Isten szeret titeket, Isten szeret mindannyiotokat. A rossz nem győzedelmeskedik. Mindannyian Isten kezében vegytok és ezért félelem nélkül, kéz a kézben Istennel, aki közöttünk van, menjünk előre” – kérte a katolikus egyházfő.
Krisztus tanítványai vagyunk, Krisztus jár előttünk, a világnak, az emberiségnek szüksége van az ő fényére mint egy hídra, amin keresztül elér minket Isten és az ő szeretete. Segítsétek tehát ti is egymást, hogy hidakat építsetek párbeszéddel, találkozásokkal egyesülve, hogy egyetlenegy nép legyünk mindig békében – mondta.
Az új pápa köszönetet mondott Ferenc pápának, és megköszönte a bíborosoknak, hogy őt választották, Péter utódjául, hogy együtt járjon velük, mint egyesült egyház keresve a békét, az igazságosságot, és mindig keresve azt, hogy miként tudunk együtt dolgozni férfiak és nők hűségesen Jézushoz, félelem nélkül, hirdetve az ő evangéliumát.
Beszélt arról is, hogy Ágoston-rendi szerzetes és Szent Ágoston idézte: „Veletek vagyok keresztény és értetek vagyok püspök”. Ebben az értelemben mindannyian együtt tudunk útnak indulni a hazánk felé, amit Isten készített elő számunkra – tette hozzá.
Róma egyházát köszöntve hangsúlyozta:
„Együtt kell keresnünk, hogy miként legyünk egy misszionárius egyház, egy olyan egyház, amely a párbeszéd hidjait építi és mindig nyitott a befogadásra, az elfogadásra.”
Külön, spanyol nyelven köszöntötte a perui chiclayói egyházmegyéjét, ahol különösen érezhető volt, hogy mit jelent a Krisztushoz hűséges egyháznak lenni.
Végül azt hangsúlyozta, hogy „szinodális egyház akarunk lenni, amely mindig úton van, mindig a békét és a szeretetet keresi, és mindig arra törekszik, hogy közel legyen azokhoz, akik szenvednek”.
Beszéde végén együtt imádkozta el a téren lévő hívőkkel az Üdvöz légy, Mária! imádságot az egyház új missziójáért, az egész egyházért és a világ békéjéért.
(MTI)
Pápák az elmúlt 170 évben: XIV. Leó 2025–; Ferenc 2013–2025, 12 év; XVI. Benedek 2005–2013, 8 év; II. János Pál 1978–2005, 27 év; I. János Pál 1978, 33 nap; VI. Pál 1963–1978, 15 év; XXIII. János 1958–1963, 5 év; XII. Piusz 1939–1958, 19 év; XI. Piusz 1922–1939, 17 év; XV. Benedek 1914–1922, 8 év; X. Piusz 1903–1914, 11 év; XIII. Leó 1878–1903, 25 év; IX. Piusz 1846–1878, 32 év
Hozzászólások