Kovásznai levélözön a Téglásban

Lelkesen körmölik a választ

Írta:
2010. január 22. 19:50 (péntek) /
Több mint 400 levél érkezett a napokban a Dévai Téglás Gábor Iskolába. A feladók sepsiszentgyörgyi diákok, akik levelezőtársat szeretnének találni a dévai gimnazisták és középiskolások soraiban.Az ötlet Sepsiszentgyörgy alpolgármester asszonyától, Sztakics Éva Judittól származik. Ő szervezett be az akcióba négy háromszéki tanintézményt: a Székely Mikó Kollégium, a Mikes Kelemen Líceum, a Református Kollégium és a Berde Áron Szakközépiskola diákságát, hogy kezdjenek levelezésbe a szórványbeli gyermekekkel. „Ez tulajdonképpen egy tágabb együttműködés nagyon bájos mozzanata – magyarázta Kocsis Attila, a Téglás igazgatója. – Hunyad és Kovászna megye között ugyanis az RMDSZ kezdeményezésére sokrétű testvérmegyei kapcsolat van kialakulóban. A diákok közti közvetlen kapcsolatfelvétel pedig nagyon jó ötletnek bizonyult.” A dévai tanulók valóban nagy örömmel fogadták kovásznai társaik bemutatkozó levelét. Napok óta szorgosan körmölik a válaszokat még azok is, akik amúgy nem szívesen vesznek papírt, tollat a kezükbe. Sőt jó néhányan két-három levelezőpartnert is választottak maguknak. A legtöbb levél ugyanis gimnazistáktól jött, hasonló korúak barátságát keresve.  Az első levélváltásba az iskolák is besegítenek. Szentgyörgyről hatalmas dobozban érkezett az összes boríték, és az első válaszleveleket ugyanígy szándékszik visszaküldeni a dévai tanintézmény is. „Azután bizonyára legtöbben átállnak az elektronikus levelezésre, hiszen manapság már ez az egyszerűbb és olcsóbb megoldás. Persze, lesz egy bizonyos mértékű lemorzsolódás is, hiszen nem minden diák egyformán kitartó. De a szentgyörgyi alpolgármester megígérte, hogy azokat, akik a legkomolyabban veszik a rendszeres levélváltást, a nyár folyamán egy székelyföldi táborral jutalmazzák meg. A személyes ismerkedés pedig bizonyára még jobban elmélyíti majd a most alakuló kapcsolatokat” – reménykedett Kocsis Attila.

Hozzászólások