Valóban álarc az álarc?

Amennyiben kihasználtuk a farsang adta lehetőségeket, mára már rengeteg vidám mulatságot, lakomát, ünnepséget, fergeteges jelmezes bulit tudhatunk magunk mögött.

A több mint egy hónapon át tartó farsangi mulatságaink tartozéka a jelmez és az álarc. Kultúrtörténeti és fejlődés-lélektani szempontból egyaránt érdekes ez a jelenség. Míg régebb az ember önmaga készítette el maszkját, jelmezét, ma már lépten-nyomon jelmezkölcsönzőkbe botlunk, ahol bő választékban dúskálhatunk, amennyiben nincs ötletünk a beöltözésre.

Természetesen ma is akad, aki magának készíti, varrja jelmezét, ennek a műveletnek a beöltözés mellett külön varázsa van.

Lehetséges, hogy ma már nincs olyan jelentősége egy jelmeznek, mint a régi maszkabálokon, és nem gondolják azt az emberek, hogy más személyiséget öltenek fel vele, kétségtelenül van lélektana a beöltözésnek.

Pszichológiai szempontból tekintve – a bálok, a mulatságok, a vidámság mellett – a farsang gondolatkörébe tartozik önmagunk felszabadultabb megmutatásának, de némileg elrejtésének is a vágya.

Az elmúlt időszakra jellemző megszámlálhatatlan jelmez, kifestett arc, maszk, szereplések dömpingjében a beöltözés, álarcot öltés lélektani hátteréről beszélgettünk Rudolf Annával, a Csiky Gergely Főgimnázium iskolapszichológusával.

– Önismereti szempontból eléggé jelentős, hogy mi az, amit szívesen magunkra veszünk, és mi az, amit egyáltalán nem akarunk felvenni. Jelmezeinknek természetesen van jelzésértéke.

– Nyilván ez korosztálytól is függ, meg a szabad választástól, hogy mennyire engedik a gyereknek jelmezt választani. Sokszor az van, hogy kijelentjük: kisfiam/kislányom te ezt veszed fel. Ha engednénk, hogy a gyerek saját magától válasszon, akkor egy kicsit beletekinthetnénk az ő vált világukba.

Kislányoknál megfigyelhető, hogy általában tündér, királykisasszony, mindenképp valami szép, pozitív karakterek akarnak lenni. Ők ezt ilyenkor el is hiszik, hogy arra az időszakra, míg rajtuk van a jelmez, királylányok vagy tündérek, annak megfelelően is viselkednek. A fiúk mindig erős, bátor oroszlánok, katonák, szuperhősök bőrébe bújnak, így erejüket tudják megmutatni.

Felnőtteknél van egy adag humor is ebben a szerepjátékban, a férfiak előszeretettel bújnak női ruhákba, és fordítva.

Valahol mindenki vágyik arra, hogy erősebb, szebb, ügyesebb legyen, mint amilyen valójában, és a jelmez lehetőséget ad erre: megbújhatunk, és ugyanakkor kibontakozhatunk. A jelmezben kiélhetjük vágyainkat, szorongásainkat egyaránt, a jelmez feljogosít arra, hogy annak megfelelően viselkedjünk.

Ugyanakkor a jelmez magyarázat: abban a pillanatban nem én vagyok, és akit a jelmez mutat, annak a nevében cselekszem. Tetteimért nem én felelek, hanem az, akinek látszani akarok.

Rudolf Anna papás-mamás játékhoz is hasonlította a farsangi beöltözést:

a kisgyerek felveszi az anyja ruháját, a kisfiú belelép az apa cipőjébe. Ilyenkor azt gondolja a kislány, hogy ő tényleg a mama, a fiú pedig, hogy ő tényleg a papa, és megpróbálnak úgy is viselkedni. Kicsit így vagyunk a jelmezeinkkel is.

Bármennyire is tagadjuk, mindannyian szeretünk időnként más bőrébe bújni. Legtöbbször jelmezválasztásunk nem tudatos, viszont, ha megállnánk kis időre és elgondolkodnánk azon, hogy mi az, amit igazán szeretnénk magunkra ölteni, és mi az, amit egyáltalán nem szeretnénk felvenni, meglepő eredmények születnének.

Nem feltétlenül kell mindent megmagyarázni, mindennek a hátterét keresni, hiszen a farsang a szórakozásról, a szórakoztatásról szól. Viszont biztos vagyok benne, hogy ha mindenki saját vágyait vetítené ki jelmezére, ha tudatosan és gátlások nélkül választanánk arcot magunknak farsangkor, sok bizarr jelmez születne.

Ne feledjük azt sem, hogy a szívesen választott jelmezek és arcok, valamint azok, amelyeket semmiféleképpen nem akarunk magunkra ölteni: mind rólunk szólnak.