1956: forradalom, sport és politika Budapest és Melbourne között

Több, mint fél évszázaddal ezelőtt, október 23-án Budapesten kitört a forradalom. Fiatalok és idősebbek, városiak és vidékiek, értelmiségiek, egyetemisták és egyszerű munkások, a magyarság egy emberként harcolt a kommunista rémuralom ledöntéséért, a szabadság kiharcolásáért.

A november elejétől komoly véráldozatokkal járó újkori magyar szabadságharc eseményeire évről évre megemlékeznek október 23-án.

A sportról azonban kevesebb szó esik. Jóllehet a magyarországi szabadságharc és az azzal majdnem egy időben (1956. november 22. és december 8. között) zajlott melbournei (Ausztrália) olimpia között szoros volt a kapcsolat. Pedig a budapesti események miatt még a sport-nagyhatalomnak számító Magyarország részvétele is kérdéses volt az olimpián. A forradalom ledöntötte ugyan a diktatúrát, helyébe azonban nem kristályosodott ki semmilyen más hatalom, a zavaros időkben pedig a kiutazás problematikus volt. Budapesten a sportolókat a haza szabadsága foglalkoztatta, s kevésbé a felkészülés.

Mindezekre való tekintettel – és a korlátlan gonoszságú kommunista pribékek, az ÁVÓ-sok aljasságától tartva – a magyar olimpiai bizottság (MOB) 1956. október 30-án Csehszlovákiába vitte edzőtáborba az olimpiai csapatot.

Csakhogy a többhetes csehszlovákiai edzőtábor idején a szovjetek bevonultak Magyarországra és vérbe fojtották a forradalmat. November derekán, amikor a csapatnak Prágából Ausztráliába kellett volna repülnie, Budapesten teljes volt a káosz, az Air France pedig nem volt hajlandó elszállítani a magyar csapatot, mivel semmilyen garanciája sem volt arra, hogy a megszállt Magyarország kifizeti az útiköltséget. 111 sportolóról, rajtuk kívül pedig edzőkről, orvosokról és sportvezetőkről, összesen 172 fős küldöttségről volt szó. Otthoni támogatás nélkül a MOB vezetői hiába kilincseltek a – szavak szintjén a forradalmat teljes mellbőséggel támogató – nyugati országok prágai nagykövetségein, egyik sem volt hajlandó állni a költségeket.

A megoldás szinte az utolsó pillanatban érkezett, amikor a csehszlovák olimpiai bizottság saját költésgén szállítatta el a magyar sportolókat Prágából Melbourne-be.

A sport és a politika forradalom kapcsán történő összefonódása Melbourne-ben is folytatódott. Spanyolország, Svájc és Hollandia a Szovjetunió olimpiáról való kizárását követelték a magyar szabadság vérbefojtása miatt. Az olimpia szervezője, a nemzetközi olimpiai bizottság (NOB) viszont az ókori görög gyökerekre hivatkozva nem volt hajlandó összekeverni a sportot és a politikát, s nem zárta ki a Szovjetuniót. Tiltakozásképpen Spanyolország, Svájc és Hollandia visszavonult az olimpiáról, sőt, utóbbiak tüntetően az olimpiai faluból nem a stadionba, az ünnepi megnyitóra mentek, hanem a repülőtérre, ahol a nyitóünnepség idején szálltak fel az Amsterdamba tartó járatra. Az olimpiáról szintén a magyarországi események miatt visszavonuló svájci csapat tagjai pedig nem is haza igyekeztek volna testületileg, hanem Budapestre, ahol a Vörös Keresztnél vállaltak volna önkéntes humanitárius munkát, de a szovjetbáb „magyar” hatóságok ezt nyilván nem engedélyezték.

A házigazdák is zavarban voltak, noha ők is igyekeztek távol maradni a politikától: az ausztráliai magyar emigránsok nyomására a forradalom által visszaállított régi magyar zászlókkal és fekete karszalaggal fogadták a magyar sportolókat, a forradalom vérbefojtása után pedig kénytelenek voltak az újból hivatalossá vált Rákosi-címeres magyar lobogót kitüntetni, amit viszont a sportolók közül sokan nem fogadtak el.

Talán a legemlékezetesebb összecsapás a Melbourne-i vérfürdőként híressé vált magyar–szovjet vízilabdameccs volt. Az ausztrál közönség szenvedélyesen drukkolt magyar kedvenceinek, akik néhány perccel a vége előtt 4:0-ra vezettek, amikor egy szovjet játékos megütötte Zádor Ervint. A vérző játékost lecserélték, s ő úgy vonult el a nézőtér előtt, mint a magyar forradalom sportjelképe. A vérző Zádor látványán elszabadult a pokol a már addig is felturbózott tribünben, a bíró kénytelen volt egy perccel korábban lefújni a mérkőzést 4:0-s magyar győzelemmel, a kivonuló szovjet játékosokat pedig csak a rendőri kordon védte meg a felbőszült nézőktől.

A mostoha körülmények ellenére Magyarország Melbourne-ben is megerősítette sportnagyhatalmi státusát, 9 aranyéremmel a negyedik helyen végzett a 67 résztvevő nemzet között. A politikai fejlemények mégis további keserűséget okoztak a magyar sportnak, hiszen a 172 tagú olimpiai keretből 49-en nem tértek vissza az olimpiáról a szovjet megszállás alatt álló Magyarországra, hanem Nyugaton maradtak. Köztük több olimpiai bajnok is.