A magyarság egy évszázaddal Trianon után

Hogyan alakul a magyarság létszáma száz évvel a trianoni ország-csonkítás után? 2021-ben a népszámlálások éve lesz az EU-ban, idén kerül sor a tízévente rendszeresen megszervezett eseményre. Hacsak a koronavírus-járvány nem tesz keresztbe a számításoknak, Magyarországon, Szlovákiában és Romániában is sor kerül rá, vélhetőleg az év második felében. Szerbia ugyan nem tagja az EU-nak, de ott is idén lesz népszámlálás, s talán Ukrajna is képes lesz népessége összeírására –  2011-ben Kijev szervezési nehézségek miatt nem volt képes megtartani a népszámlálást, ilyesmire náluk legutóbb 2001-ben került sor. Közben Oroszország megszállta és bekebelezte a Krím félszigetet, illetve hat éve hibrid háborút folytat Kelet-Ukrajnában, mely révén a Donbass-medence közel fele kiesett Kijev ellenőrzése alól. Egyszóval a népszámlálás megszervezése idén még nehezebb Ukrajnában, mint tíz évvel ezelőtt, az akkor még békés és egységes országban.

A kárpátaljai bizonytalanság ellenére idén friss adatokat szerzünk a magyarság (és más európai nemzetek) létszámának alakulásáról. Először Trianon századik évfordulója után. A józan ész azonban óvatosságra int, az Antall József miniszterelnök által 1990-ben említett, s azóta is köztudatba vésődött 15 milliós mágikus szám alighanem délibáb, a magyarság összlétszáma minden valószínűséggel ennél 2-3 millióval kisebb. Tíz évvel ezelőtt 14 millió sem volt.

Az adatok sajnos egyértelműen erre utalnak, az utóbbi évtizedekben a magyarság száma mindenütt csökkenő tendenciát mutat. Az anyaországban a népesség 1981 óta népszámlálásról népszámlálásra folyamatosan csökken, annak ellenére, hogy a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején több százezer külmagyar telepedett át, főleg Erdélyből és a Vajdaságból. Erdélyben és a Felvidéken a magyarság számbeli csökkenése a rendszerváltás körüli időkben kezdődött, a kilencvenes évek eleji népszámlálások több magyart mutattak ki Romániában és Szlovákiában, mint közvetlenül az ezredforduló utáni években, 2011-ben pedig további visszaesést mutattak ki. A Vajdaságban a létszám-csökkenés már a hetvenes években elindult, amikor a többi jugoszláv állampolgárhoz hasonlóan a délvidéki magyarok is elkezdtek Nyugatra vándorolni a jobb megélhetés reményében, s a folyamat jelentősen felerősödött a kilencvenes évek elején, a jugoszláv testvérháborúk idején. Csupán Kárpátalja magyarságának létszáma maradt stabil, de ez nem tekinthető feltétlenül mérvadónak, mivel a Szovjetunió szétesése után a független Ukrajna csak 2001-ben tartott népszámlálást.

Magyarország kormánya jelentős népességnövelési családpolitikát indított el az utóbbi években, ennek gyümölcsei azonban csak később érnek be. Egyelőre a demográfiai fogyatkozás mérséklésére utaló jelekkel találkozni, a csökkenő tendencia megfordítására még várni kell. A szomszédos államok nem dolgoztak ki semmilyen országos népesedési stratégiát, holott arrafelé is aggasztó mértékben fogy a lakosság, a többség és a magyar kisebbség egyaránt. Az országos tendencia lényegében ugyanaz Magyarországon, Szlovákiában, Romániában, Szerbiában és Ukrajnában: az elhalálozások száma évek óta tartósan meghaladja a születések számát, s erre rájön még a kivándorlás. A népességcsökkenés Magyarországon a legmérsékeltebb, Ukrajnában pedig a legtragikusabb, Románia, Szlovákia és Szerbia a két véglet között van.

Látványos változás nem volt az utóbbi évtizedben, a demográfiai apadás általános tendencia a magyarság körében az anyaországban és a határon túl egyaránt. Bíztató jel, hogy a magyarországi és erdélyi fiatal értelmiségi családokban egyre gyakoribb a harmadik, sőt, negyedik gyermek is, de ez egyelőre csak mérsékeli az általános tendenciát, még nem fordította meg. Ennek nyomán viszont nem kizárt, hogy Erdély néhány megyéjében a magyarság aránya növekszik az összlakosságon belül, mivel a románságra szintén a természetes fogyás jellemző, ami ráadásul döbbenetesen magas kivándorlással párosul.