A meló drámája

Vidám kisregényt írhatnék három nyár diákmunka-kutatási tapasztalatainkról. 

Három éve még illúzióim voltak, hogy ugyan, levezető ujjgyakorlat lesz bedobni valahova a gyerekeket nyári melóra, s ha csak végigfutott rajtam a meglévő hiper- meg szupermarketek, diszkont- és barkácsáruházak sora, totálra elégedetten dőltem hátra. Nem létezik, hogy a nyári szabadságolások idejére nem kell nekik polcfeltöltő, takarító, akármi kulimunkás félbérért. És akkor ott van még a strand, az ötmillió kerthelyiség, műintézet, fagylaltárus, gyorséttermek, üvegház ésatöbbi, hadd ne soroljam.

Haha, nem kell.

A lelkesedésünk nyárról nyárra apadt, mára pedig odáig süllyedt annobeli naivitásom, hogy kijelenthetem: ebben az országban diákmunkát találni felér egy ötössel a lottón. És kell még hozzá hordónyi türelem, fapofa, mosoly meg acélidegzet. Aki már próbálta nem saját vagy baráti, családi körben valaki munkahelyére benyomni az utódot dolgozni, hanem tök idegenként házalni, az tudja, miről beszélek.

Civilizáltabb és munkaszeretőbb országokkal ellentétben nálunk senki, semmilyen hivatal, iskola, intézmény nem foglalkozik diákmunka-ajánlattal. Ezért az ember vázol magának egy elképzelést, merre kilincseljen privátilag, többször is nyakába veszi a várost, feje automatikusan csak a vitrinek felé fordul és minden ajánlatot fülön csíp.

Általában a tulaj, üzletvezető startból elzárkózik, résnyi lehetőséget sem ad. A multinacionális üzlethálózatokban úgy néztek ránk, mint templom egere a harmadik fogásra. Egyedül a Carrefourban adtak egy nyomtatványt kitölteni, hogy ha majd kell nekik, jelentkeznek, oszt annyi. Az egykori üvegházaknál (=a széránál), vagyis ami megmaradt belőle, uborkát szüreteltek, de diák nem kellett. Volt olyan vendéglős, aki azt mondta, nála még sosem jelentkezett diák nyári munkára. Többen azt mondták, tessék megkapaszkodni, hogy ők csak munkakönyvvel alkalmaznak. Tucatnyi bárban, sörözőben, cukrászdában kerestek pincért, pikolót, de diák nekik sem kellett.

És vég nélkül sorolhatnám a sztorikat, a bunkó vállalkozói hozzáállást. Pedig pénzt spórolna ő is.

Állítom, ha a szülők, diákok ezerszámra bombáznák őket nyáron, a mentalitás idővel talán módosulna. Talán. De nem bombázzák, ráadásul a többségben az általános szülői mentalitás, hogy a gyerek a vakációban pihenjen. Úgy gondolom, attól, hogy dolgozik egy-két hónapot, még kifújhatja magát. De melózva megtudja, mennyit kell kulizni száz lejért.

Végül valahol minden évben sikerült valamit találni. Vastürelemmel és kitartással. Javaslat: leginkább a vendéglátásban érdemes próbálkozni, az ajánlat általában 550-600 lej kézbe, plusz jatt. És marha nehéz meló, a tulaj kitapossa a diákból az utolsó csepp vajat is.

Akár vidám kisregényt is írhatnék a nyári diákmunkáról Romániában.