Aláírásgyűjtés

Aláírna-e, kedves olvasó, egy olyan ívet, amely bizalmatlansági indítvány útján a kormány menesztését követeli?

Egyetértene-e azzal, hogy a Boc–Băsescu kabinet talpára mielőbb útilaput kell ragasztani, amire legalább tíz okunk is lehet, közöttük a közalkalmazottak fizetésének drasztikus megnyirbálása, a népsporttá szélesedett korrupció, a nyugdíjasok lenézése, az Alkotmány semmibevétele, és így tovább, és így tovább?

A kérdés nem költői, nem is légből kapott: a legnagyobb ellenzéki párt a napokban kezdett ilyen aláírásgyűjtési akcióba, s a szociáldemokraták önkénteseibe bárki beleütközhet az utcán.

Ne tessék félreérteni: távol áll tőlünk, hogy propagandát fejtsünk ki valamelyik párt javára, itt csupán elgondolkodni szeretnénk azon, van-e létjogosultsága és értelme egy ilyen akciónak.

Már csak azért is, mert a kormányokat sehol a világon nem tudják megdönteni, helyettesíteni aláírásokkal, ahogy mi, erdélyi magyarok sem tudtuk annak idején keresztülvinni, hogy visszaállítsák Bolyai egyetemünket, pedig ötszázezren írtuk alá az íveket.

Arra viszont jók az ilyen politikai akciók, hogy figyelmeztessék a hatalmat, ebben az adott esetben arra, hogy az ellenzék ősszel valóban be akar nyújtani egy bizalmatlansági indítványt, a kezdeményező szociáldemokraták és a liberálisok még csak abban nem tudtak ez ügyben közös nevezőre jutni, hogy mi legyen a Băsescu–Boc-kormány bukása után.

Mert mindenki előtt világos: a bizalmatlansági indítványhoz szükséges honatya-aláírásokat akár pár nap alatt is össze lehet gyűjteni, s immár az is valószínű, hogy a népi aláírások és az augusztusi huszonöt százalékkal kisebb közalkalmazotti fizetések politikai nyomására a kormányzó pártokból is átpártolhat annyi honatya, hogy összejöjjön a kormány bukásához szükséges 236 szavazat, lévén, hogy elméletileg abból csak 22 hiányzik.

Aláírások ide, aláírások oda, ennek a csapnivalóan katasztrofális kormánynak a napjai meg vannak számlálva.

És kinek-kinek a lelkiismeretén és tájékozottságán múlik, hogy mire adja a nevét.