Aprópénz, de nagyon

Olvasom, hogy az Európai Unió már idéntől kezdve beindítja a közös uniós pénznem, az euró legapróbb pénznemeinek felszámolását. Eltűnnek majd a legkisebb aprók, az 1 és 2 centesek, az árakat majd ennek függvényében alakítják.

Ha valaki azt gondolná, hogy mindez az infláció jele, aligha jár messze az igazságtól. Nálunk, Romániában is létezik 1 meg 5 banis érme, de a vásárló aligha várja el, hogy ezeket a kasszánál visszaadják, s ha valami áru 95 baniba kerül(ne), gondolkodás nélkül adja az egylejest.

De akkor minek a nagyon apró?

Az Unió egy tavalyelőtti felmérése szerint az országok többségében nincs vásárlói akarat és igény a nagyon apró pénz fenntartására. Ráadásul azok előállítása többe kerül, mint amennyit érnek: egy eurócent kinyomása például 1,65 centbe, a 2 eurócentesé 1,94 centbe is kerülhet. Az Unió 2002 óta, állítja egy tanulmány, 1,4 milliárd eurót költött ezeknek a kis érméknek a kinyomására.

Nem éri meg, hogy foglalkozzanak velük.

Írország például már be is vonta ezeket a forgalomból, Belgium a fokozatos visszavonás mellett szavazott, Franciaország 2022-ig vonná be őket.

Mire Románia belép az eurózónába (előbb-utóbb csak-csak), már nem kell egy- és kétcentesekkel bajlódnia a vásárlónak.

A román polgárnak, amúgy, nem lesz különösebb gondja az euróra áttéréssel. Csak arra utalok, hogy a lakás- és használtautó-vásárlásokat már évtizedek óta külföldi valutában hirdetik és bonyolítják: kezdetben volt a márka, aztán jött az euró. Ma legfeljebb nagyítóval, ha lehetne találni olyan hirdetést, amely, mondjuk, kétszázezer lejt kérne egy lakásért, telekért stb. Kér viszont 20, 45, 60 vagy akárhány ezer eurót.

A hazai gyártmányú gépkocsikat is x euróért hirdetik. De próbálja valaki euróban kifizetni őket: nem lehet. Abban számolunk ugyan, de nem hivatalos fizetőeszköz.

***

Ami azonban az aprópénzes-cikk mostani ötletét adta (volt régebbi is, autópálya-tenderek nyomán), az egy közlemény, amely szerint az Állandó Választási Bizottság (AEP) a múlt hét folyamán bejelentette, mekkora összegekkel támogatja az állam februárban a parlamenti pártokat.

Milliókról van szó, képviselőik számától függően. Ennek kapcsán a kedves olvasó esetleg elmélázhatna afölött, miért kellene a pártokat támogatni, miért nem tudnak a saját lábukon megállni? De most nem erről beszélünk. Nem is az összegekről, hanem csak azok utolsó számjegyeiről.

Közismert mondás és felfogás: ha egy könyvvizsgáló (magas képzettségű, könyveléseket felülvizsgáló szakember) egy könyvelői mérlegben csupa kerek számot talál az összegek végén (mondjuk öt- vagy hatszázat), az számára eleve gyanús. Az élet ritkán produkál ilyeneket.

Nos, a pártoknak kiutalt szubvenciók ilyen szempontból abszolúte nem gyanúsak. És éppen ezért fölöttébb gyanúsak.

Az összegek végén (lejek, banik) ugyanis ilyen számokat találunk: 328,89, 476,80, 851,53 stb. Ráadásul, ha jól tudom, az 53 meg a 89 is prímszám, semmi egész számmal nem osztható, és két szám szorzatából se jöhet ki. (A kíváncsiak utánanézhetnek az AEP honlapján, ahol állítólag szerepelnek, bár magam hosszas kereséssel sem találtam rájuk.)

Tessenek elképzelni a könyvelőt, akinek majd el kell számolnia ezekkel az összegekkel, főleg a 89, 80, 53 stb. banival.

Mit, mire lehet költeni úgy (ne feledjük, pártokról van szó!), hogy az a milliós, százezres összegek mellett 53 banival végződjön?

Az átlagos vásárló tudja: egy szál cigarettát (ha csak nem csempészáru) biztosan nem vehet rajta.

Pár szál fogpiszkálót, meg pár gramm (patikamérlegen kimért) szódabikarbónátot azonban igen. Ez utóbbiakra szüksége is lehet a könyvelőnek, aki a végső számadást elkészíti.

Jámbor Gyula