Az ereklyegyűjtés szürke eminenciásai

Az Ereklye Múzeum létrejöttéről szóló nagy ívű előadás, a tárgyi és írásos dokumentumok egy részének kiállítása előzte meg a szabadságharc 162. évfordulójának idei ünnepségeit.

Előrehaladott szakaszba jutott az Aradon található, páratlan értékű 48-as relikviákat feltérképező és bemutató magyar–román tudományos munkák összeállítása. Reményeink szerint eljutnak a nagyközönséghez is.

Az Ereklye Múzeum történetébe viszont aligha kerülhet be azoknak a szürke eminenciásoknak a neve, akik nélkül a Kölcsey Egyesület hosszas erőfeszítése, a múzeumi akcióra országszerte szétküldött kérdőívek nem hozták volna meg a várt eredményt.

Helytörténeti szempontból mellőzhetetlen az adakozók áldozatkészsége, hiszen a relikviák megőrzése az önkényuralom éveiben nem csekély kockázattal járt, ám erősítette birtoklóik szabadságvágyát. Érthető, hogy sokan ragaszkodtak a tulajdonukban lévő tárgyakhoz, dokumentumokhoz.

Az évforduló kapcsán ejtsünk néhány szót azokról is, akik megértették a 19. század végén kibontakozó gyűjtőakció társadalmi jelentőségét.

Mint ahogy azt dr. Kovách Géza Az emlékező város című könyvében megállapította, Damjanich özvegyegyének nagylelkű ajándéka indította el az adományozás lavináját. Csernovics Emília megható levél kíséretében több olajfestményt és férjének számos levelét adományozta a gyűjtés céljaira.

A tábornokok özvegyei, családtagjai, a Honvédegylet, a Kossuth- asztaltársaság, a felekezetek elsőként járultak hozzá a relikviák összegyűjtéséhez.

Az egész országra kiterjedő mozgalom kovásza, egyik „szürke eminenciása” viszont Lévay Henrik (1826–1900) volt.

A bajai kereskedőcsalád sarja hadnagyként vett részt a szabadságharcban, és 1857-ben az Első Magyar Általános Biztosító létrehozásában meghatározó szerepet vállalt. Működésének első szakaszában gyakran kellett elszenvednie az osztrák titkosrendőrség zaklatását, hiszen az intézmény hátterében újabb ’48-as szellemű politikai szervezkedést gyanítottak.  

A kiegyezés után Lévayt a biztosító vezérigazgatójának nevezték ki.

A múzeumalapítás ötletét felkaroló helyi bizottság elsősorban a több magyar biztosító társaság megalakításában résztvevő gazdasági és pénzügyi szakember tekintélyében és szervezői tehetségében bízott, amikor felkérte, vállalja el a védnöki tisztséget.

Lévay komolyan vette a megtisztelő megbízatást és egy igen egyszerű módszerrel lendületet adott a lankadni látszó gyűjtési kedvnek. 250 forinttal belépett a Kölcsey Egyesület pártolói soraiba, és ennél jelentősebb összeget ajánlott fel a gyűjtés céljaira.

Módszerének lényege abban állt, hogy a biztosító társaság vidéki ügynökeit felszólította: késedelem nélkül lássanak hozzá a szabadságharc emlékeinek felkutatásához és begyűjtéséhez.

Mivel az ügynökök nemcsak az egész országban, hanem Bécsben és Prágában is jártak gyűjtőkörúton, kis idő multával rengeteg tárgyra és írásos emlékre tettek szert. Közöttük volt az a kerek asztal is, amelynél Görgey ült a tárgyalások idején, illetve Görgey és Frolov pisztolykészlete.

Lévay, aki gazdasági téren elért érdemeiért 1868-ban nemesi címet, 1897-ben bárói rangot kapott a királytól, maga is gyűjtött. Mintegy 30 koszorúszalagot hozott, amelyeket éveken át a vesztőhelyre helyezett koszorúkról vettek le és őriztek meg.

Az ereklyeadományozók listája nagyon gazdag. Közöttük volt Bosso Arnoux, Kossuth orvosa, az aradiak közül Bogdánffy Gergely ügyvéd, Buja Sándor és Burián János főgimnáziumi tanár, Csernovics Diodor mácsai birtokos,  Kristyori Sándor pékmester, az Aradi Kereskedelmi Kamara volt elnökének fia, Priegel István, Póka Béla városi tanácsos, dr. Réthy László egyetemi magántanár, Somogyi Zoltán hídépítő mérnök, a Zombori-Rónai család, Vaszits György aradi lakos.

Önzetlen kisemberek nélkül sose születtek nagy tettek.