Csillagos ötös

A csillagos ötös tagjai közül utolsóként augusztus 30-án elhunyt Mihail Szergejevics Gorbacsov. Ronald Reagan amerikai elnök 2004-ben, II. János Pál pápa 2005-ben, Margaret Thatcher brit kormányfő 2013-ban, Helmut Kohl német kancellár pedig 2017-ben távozott e világból. Egy olyan földi világból, amit ők tettek jobbá. Ők öten tettek pontot a hidegháborúra, a tágabb értelembe vett 75 éves európai polgárháborúra.Az első világháborút követően a szembenállás és az ellenségeskedés megmaradt, sőt fokozódott, húszéves sebnyalogatási szünet után egy újabb, még pusztítóbb fegyveres összecsapás következett. 1945-ben a fegyverek elhallgattak ugyan a vasfüggönnyel kettészakított Európában, a szembenállás azonban további fél évszázadig folytatódott. A hidegháború időnként jócskán felforrósodott, mint például az 1962-es kubai rakétakrízis idején, vagy a nyolcvanas évek első felében. Amikor a megosztottság már-már örökösnek tűnt, a szembenállás pedig az emberiség puszta létét fenyegette az atomháború Damoklész-kardja révén, a történelmi csillagállás kedvező fordulatot vett. II. János Pált 1978-ban választották pápának, Margaret Thatcher, a Vaslady 1979-ben lett brit kormányfő, Ronald Reagant 1980-ban választották elnökké, s 1981 elején kezdte meg mandátumát, Helmut Kohl 1982-ben lett nyugat-német kancellár, s végül 1985-ben Mihail Szergejevics Gorbacsov lett a Kreml ura. Néhány éven belül kihúzták Európát a megosztottság és az ellenségeskedés mélységéből, ahová a huszadik század szörnyűségei taszították.

Mérföldkő a bizalom

A korszakos változás kezdő lökését II. János Pál pápa adta meg 1979-es lengyelországi hazalátogatásán, amikor azt üzente a milliós nagyságú tömegnek (illetve további tízmillióknak a televízió révén), hogy „ne féljetek”. A szabadságszerető lengyelek megfogadták a tanácsát, 1980-ban létrehozták a Szolidaritás szakszervezetet, amely kitartó küzdelemmel az évtized végére ledöntötte a kommunista rémuralmat Lengyelországban, ihletet adott, és példát mutatott a többi szocialista iga alatt lévő országnak, illetve óriási fejfájást okozott Moszkvában. Aligha meglepő, hogy a KGB már II. János Pál pápává választásakor pánikba esett, 1981-ben merényletet is szervezett ellene. A lengyel pápa ugyanis hitet, reményt és bátorságot adott a kommunista szörny elnyomása alatt élő kelet-európaiaknak, illetve példátlan erkölcsi tartást a nagyvilágnak. És mindenekelőtt bizalmat, hogy Isten segítségével jobbá lehet tenni a világot minden leküzdhetetlennek tűnő nehézség ellenére.Kőkemény jobboldali politikájával Thatcher asszony nemcsak hogy talpra állította, és megerősítette a hetvenes évek válságai révén jócskán megviselt országát, hanem ki is húzta a talajt a balos eszmék társadalmi elfogadottsága alól. Ráadásul példát mutatott a britek tengerentúli, időközben nagyra nőtt gyermekének. Reagan elnök a londoni Vaslady nyomdokain haladt, világméretű politikai, retorikai és fegyverkezési offenzívát („csillagok háborúja”) indított a gonosz birodalma ellen. A szintén jobboldali Kohl kancellár is csatlakozott brit és amerikai szövetségesei határozott kommunista-ellenes hozzáállásához, hajszálnyit sem engedett a balos hisztinek, amely tömeges utcai tüntetéseket szervezett 1983–84-ben az amerikai Pershing-rakéták Nyugat-Európába telepítése ellen. Az akkoriban roppant korszerű rakétákat a NATO válaszlépésnek szánta a néhány évvel korábban Kelet-Európába telepített nagy pusztító hatású szovjet rakétákra. Moszkva arra számított, hogy a nyugati pacifista ’hasznos idióták’ – az EU-t irányító mai balliberálisok elődjei – utcai nyomása visszakozásra kényszeríti a Nyugatot, Reagan és Kohl azonban semmilyen engedményre sem voltak hajlandók.A fegyverkezési verseny reformokra kényszerítette a megkövesedett Szovjetuniót, melynek gazdasága majd összerogyott a világhatalmi ambíciók terhe alatt. Mindez Gorbacsov nevéhez kapcsolódik, akinek volt bölcsessége és bátorsága, hogy a közeledést és a kibékülést válassza a szembenállás fokozása helyett. Talán övé volt a legnehezebb feladat a csillagos ötösben, ő szembesült a legsúlyosabb gazdasági, politikai, társadalmi és nemzetiségi problémával, s szintén ő ütközött a legerősebb ellenállásba politikai rendszerén belül.Mindannyian kemény fába vágták a fejszéjüket, a közeledés korántsem volt könnyű a kölcsönös bizalom hiányában. Első személyes találkozásuk után, 1985 késő őszén Gorbacsov hajthatatlan imperialista reakciósnak nevezte Reagant, utóbbi pedig kockafejű dogmatikus bolseviknak a szovjet pártfőtitkárt. Thatcher asszony azonban az első pillanattól megértette a Gorbacsovban rejlő óriási tehetséget és nyitottságot, az évek során a Vaslady befolyásos közvetítőként tevékenykedett a szovjetek és az amerikaiak között, mindkettő előbb Londonnál puhatolózott egy javaslat esélyeiről, vagy Londont kérte a másik fél felpuhítására, ha ez közvetlenül nem ment. Szerencsére a kölcsönös bizalom elnyerésével ez egyre jobban ment, a szovjet és amerikai találkozók évről évre sikeresebbnek bizonyultak. Jelentősen csökkentették a fegyver-arzenálokat, beleértve az atomfegyvereket is, egyre szorosabb politikai, gazdasági, kulturális és emberi kapcsolatok épültek ki, egyre kevésbé tekintették egymást ellenségnek. Végül 1989 decemberének elején, immár a kelet-európai nagy változások és a berlini fal ledöntése után, a máltai találkozón az USA és a Szovjetunió hivatalosan is bejelentette a hidegháború végét. Megszűnt Európa megosztottsága, Kelet-Európa felszabadult, véget ért a 75 éves ellenségeskedés, az atomháború sem veszélyeztette többé az emberiséget, s mindez egyetlen puskalövés nélkül! Óriási, korszakos teljesítmény, amiért csillagos ötöst érdemel mind az öt történelmi személyiség. Gorbacsov ezt tekintette élete legnagyobb megvalósításának, ezért is jutalmazták béke Nobel-díjjal. Mindennek az alapköve a bizalom volt, ezt Gorbacsov és az amerikaiak is hangsúlyozták. Amíg hátsó szándékkal gyanúsították a másik felet, nehezen haladtak a tárgyalások.Helmut Kohl is hasonló ügyességgel, egyetlen lövés nélkül egyesítette a NATO-ban a 250 000 amerikai katonát és atomfegyvereket állomásozó Nyugat-Németországot a 350 000 szovjet katonát és atomfegyvereket állomásoztató Kelet-Németországgal, amelyek fél évszázadig farkasszemet néztek egymással. Mindezt a nagyhatalmakkal is elfogadtatta, holott azok korántsem lelkesedtek a keserű történelmi tapasztalatok nyomán az egységes Németországért. Ott is a bizalom bizonyult döntőnek, Helmut Kohl arra építette sikerét.Az elismerés is kölcsönös volt, mind az öten nagyra tartották a többieket. Gorbacsov például ragaszkodott ahhoz, hogy közvetlenül a hidegháborút lezáró máltai csúcs előtt személyesen is találkozzon II. János Pál pápával, utóbbi pedig örömmel fogadta a Vatikánban. Az ateista birodalom orosz vezetője a katolikus egyház lengyel vezetőjével találkozik, s mindkettő megtisztelőnek tekinti a találkozást – ilyesmire csak történelmi nagyságok képesek.Európa számos politikai titánt termelt ki korábban is, de korszakonként inkább egyet-egyet (Churchill, de Gaulle), vagy csak nagyon keveset, mint az EU alapkövét lerakó Robert Schumann, Konrad Adenauer és Alcide de Gasperi az ötvenes években. Öt nagy. korszakalkotó személyiség csak az 1980-as években jutott egyszerre a világszínpadra. A csillagok állása csak akkor volt annyira szerencsés. Az egész világ örök hálával tartozik II. János Pálnak, Ronald Reagannak, Margaret Thatchernek, Helmut Kohlnak és Mihail Szergejevics Gorbacsovnak, nélkülük a világ sokkal rosszabb lenne, milliók sorsa sokkal mostohább. Főleg, hogy valamennyijük utódja a nagy előd bokájáig sem ér, éppenséggel azok történelmi örökségét rombolják.