Ego

„Tudniuk kell, semmiképpen nem mondok le arról, hogy töröljük az alkotmányból a vagyonszerzés törvényes jellegének vélelmezését…” – állította tegnap Traian Băsescu államfő. 

És most nem arról szeretnék vitázni, hogy kinek kell bizonyítani, hogy „x” vagy „y” törvényes módon tett-e szert vagyonára, a tulajdonosnak-e vagy pedig adott esetben az ügyészségnek; vagy hogy az Alkotmánybíróság a visszaküldött alaptörvény tervezetében most rendjén valónak találja-e azt, amit pár napja még elutasított, s ha igen, milyen kiskapukat találtak ennek elérésére. A „semmiképpen nem mondok le arról” sérti a fülemet, most már sokadszorra. Az államelnök még véletlenül sem azt mondja – és sajnos, nem először –, hogy: nem szeretném, ha lemondanánk; a csapat, amelyik kidolgozta, úgy véli, vagy a kormánypárt; netán nem hiszem, hogy le kéne mondani, esetleg véleményem szerint… és még sorolhatnám. Pedig mennyivel jobban hangzana! Mennyivel hihetőbb és elfogadhatóbb lenne, ha nem azt érezném, hogy az egész országot érintő dolgokban egyetlen ember – legyen az maga az államelnök is – akarja rám tukmálni véleményét, akaratát. Mennyivel hihetőbb és elfogadhatóbb lenne, ha úgy érezhetném, hogy ott áll mögötte egy szakemberi munkacsoport. De nem. Nem érzek ott mást, csak az ego, az államelnöki ego önös akaratát. A mindenkinél mindent jobban tudok gőgösségét.