Egységjel

Tizenöt százalékkal csökkentik az EU-s tagországok földgázfogyasztásukat augusztus elsejétől jövő tavaszig. A nadrágszíj-meghúzás önkéntes alapú, legalábbis kezdetben, s csak vészhelyzetben válik kötelezővé, de akkor is számos kivétel lesz. Arról nem is beszélve, hogy a megállapodás eleve nem vonatkozik 5 tagországra: Málta, Ciprus és Írország – szigetország létükből kifolyólag nincs vezetékes összeköttetésűk a többi uniós tagországgal –, Spanyolország és Portugália. Utóbbi kettő semmilyen orosz gázt nem használ, szükségleteiket az észak-afrikai Algériából fedezik. Vagyis bármekkora földgáztartalékot halmoznának fel, ezen öt ország úgy sem tudna kisegíteni másokat.

A keddi megállapodás célja ugyanis a tartalék felhalmozás, amelyből a bajba jutó tagállamokat lehetne kisegíteni, abban az esetben, ha Oroszország teljesen lezárja a gázcsapot. Nyílt titok, hogy a megelőző jellegű óvintézkedés elsősorban Németország számára jelent amolyan biztonsági hálót, az orosz földgáz hiánya Németországnak okozna komoly problémát. Műszaki okokra hivatkozva az oroszok már most is csupán a korábbi mennyiség 20%-át szállítják a 2011-ben üzembe helyezett Északi-Áramlat–1 földgázvezetéken, ami távolról sem fedezi Németország szükségleteit, tartalékképzésről pedig szó sem lehet.

Hogy annyi kivétel és kitétel mellett a megállapodás valóban működik-e, az vészhelyzetben derül majd ki. Az önkéntes nadrágszíj-megszorítás inkább üzenet Moszkvának, hogy az EU egységes, nem lehet a gázfegyverrel zsarolni, hiába zárják el a csapot, a többiek kisegítik a bajba jutottakat. Akár orosz gázzal is, a spórolás révén keletkező tartalék jelentős része ugyanis orosz forrásból származik, számos európai – főleg keleti – ország ugyanis onnan szerzi be szükségletei nagy részét, abból halmoz fel tartalékot. Legalábbis ez a cél.

Lengyelország és a balti államok ezért is fogadták el a megállapodást, azt csak Magyarország ellenezte. Ha nem is bocsátották meg az utóbbi évek német felelőtlenségét, Varsó és a baltiak békejobbot nyújtottak Berlinnek. Az Északi-Áramlat–1-gyel, illetve az idei év elején elkészült, de az Ukrajna elleni orosz agresszió miatt üzembe nem helyezett Északi-Áramlat–2-vel Németország ugyanis mindent megtett az utóbbi években, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerüljön Moszkvával szemben. Varsóban és a balti fővarosokban ezt energetikai Ribbentrop–Molotov-paktumnak nevezik, amelyre a németek még rátettek egy – ideológiai – lapáttal atomerőműveik és hőerőműveik sorozatos bezárása révén, kikötőiket viszont nem korszerűsítették folyósított cseppgáz fogadására, mit sem törődve a keleti tagországok és az USA tiltakozásával. Ahogy annak idején a Ribbentrop–Molotov-paktummal, szűklátókörűségével és csökönyösségével Berlinnek ismét sikerült zsákutcába manővereznie magát, a minapi uniós megállapodás ebből húzná ki Németországot. Utóbbi is belátta újabb korszakos hibáját, kénytelen volt hamut szórni a fejére – a német alkancellár nyilvánosan bocsánatot is kért az utóbbi évek önsorsrontó felelőtlenségéért. Nem is nagyon tehetett volna mást, Berlin mások segítségére szorult, a lengyelek és baltiak pedig másképp aligha lettek volna hajlandók segítségnyújtásra: az orosz fegyveres támadás után Varsó és a baltiak nyilvánosan is megvádolták Berlint, hogy közvetve ugyan, de vér tapad a kezéhez. Ezt a németek zokon vették. Kelet-Európa legtöbb országában viszont annak örülnek, hogy annyi év önzőség után, kényszerből a németek végre felmondták az energetikai Ribbentrop–Molotov-paktumot, és az EU egységesen és keményen lép fel Moszkvával szemben, ahogy Varsó már régóta szorgalmazza.