Életművészek

Idén már harmadik alkalommal töltöttem pár napot Görögországban, de számomra a nyolcvanas évekhez viszonyítva semmi nem változott. A tengerparton csodálatos napsütés, a tenger vize kellemesen langyos, és az állandó szél a tenger felől, enyhíti a 35-40 C-fokos hőséget.

Az ember idegenek között önkéntelenül keresi a hasonlóságot saját nemzetével. Nem könnyű a görög népet a magyarral összehasonlítani, hiszen elsősorban mások a földrajzi és éghajlati adottságok. A görögök évszázadokon keresztül elszigetelve éltek a nyugati civilizáció kultúrkörétől, ami a magyarok esetében nem ennyire jellemző. A görög múltat, történelmüket viszont egész Európa ismeri, mindenütt tanítják, és a közvélemény szerint a mai nyugati demokrácia alapjait a görögök rakták le. Ezen persze sokat lehetne vitatkozni, mert az igaz, hogy a kifejezés, és az elv tőlük származik, de az ókori többség nem szerette, és nem is igen alkalmazta. A görög gondolkozók legnagyobbjai, Platón, Arisztotelész keményen bírálták, nem túlzás, ha azt mondjuk utálták ezt a rendszert, és ami nem köztudott a poliszban, a városállamban, illetve az ún. közös kistérségben élők, csak egy nagyon kicsiny része fogadta el a demokráciát. Az ókori görögségre, akik különböző törzsekben éltek inkább az oligarchiák, a kevesek uralma volt jellemző, de éppen a görögség virágkorában a poliszok egy részében alkotmányellenesen hatalomra jutott személy a türannosz (zsarnok) gyakorolta a hatalmat.

Nos, a magyar történelem is bonyolult, zavaros, izgalmas és szintén nagyon véres, mint általában a történelem, de a mi történelmünket – a görögökével ellentétben – szinte senki nem ismeri. Van azonban egy érdekes és jelentős hasonlóság múltunkban. Mi „csak” 150 évet éltünk török gyámság alatt, ezt is nagyon megéreztük, megszenvedtük, és nemzeti fejlődésünket, ki tudná ezt kiszámítani, hosszú időre akadályozta. A görögök közel négy évszázadon keresztül éltek török hódoltság alatt. Pontosan 1453-tól, amikor Konstantinápolyt a törökök elfoglalták, 1821-ig, a görög szabadságharc kezdetéig nem létezett görög önállóság. A görögség ezt a hatalmas megrázkódtatást túlélte, görögök és keresztények maradtak, ez egy olyan tény, amit ma, a migránsválság korában nagyon keveset emlegetnek, pedig Európa ezt figyelembe kellene vegye.

A Nyugathoz tartozó, a nyugati civilizációhoz, és kultúrához kapcsolódó Görögország csak 1829 óta létezik, de azóta is rengeteg harc, politikai válság kísérte életüket. Mióta az Unió tagjai, életük egy kicsit jobbra fordult.

Ma ismét nagy bajban vannak, mert az iszlám ismét ott áll a görög kapuk előtt, szigeteinek egy része már telve idegen menekültekkel. Európa a vállát vonja, nem segítik őket, ellenkezőleg, valószínűleg a pénzügyi, globalizációs körök még zsarolják is őket, úgy kell ugrálni, ahogy azt a háttérhatalom megkívánja, mert ha nem engedelmeskednek, nincs hitel, nincs pénz, a csőd még nagyobb lesz.

A görögök mindenek ellenére élik maguk kis világukat. Ők nem azért élnek, hogy csak dolgozzanak, hanem azért dolgoznak, hogy a szép és kényelmes élethez megszerezzék a legszükségesebbet. Talán igazuk van, hiszen az élet rövid.

Az üzletek délután kettő és hat óra között zárva, pihenni kell, a hőségben nem ajánlatos sokat mozogni. Este telve a vendéglők, és bár nem gazdagok, a pénzük kevés, de egy jó falat, és egy jó ital mindenkinek kijár.

A válság után a nyugdíjakat például kegyetlenül megnyirbálták, de a nyugdíjak nagyon jók voltak, erősek, mintha előre sejtették volna, hogy egyszer baj lesz, jönnek a szűk esztendők. Beszélgetek egy hatvanon felülivel, panaszkodik, de nincs elkeseredve, inkább bizakodó. 1700 volt a nyugdíja, egy építkezésnél dolgozott, szervezési munkában. Most csak 900 euró, ez nagy vágás volt. Mi, a németeknél, ezt nem élnénk túl. „Szerencsére csak 150 a házbér, és nagyon keveset költök ennivalóra, így még segítem az unokámat is, aki Athénben tanul. Tudja az  övék a jövő, mi már nem számítunk” – mondja csendesen.  „Sajnos velük, a mi fiainkkal is sok a baj, nincs elég munka, az egész olyan zavaros, nem tudni mi lesz ebből az Európából, a menekültek jönnek, feltartóztatni nem lehet őket, és ott Európa közepén, csak a pénz számit, csak a pénz” – folytatta, aztán felnézett a tengerparti városka másik oldalán emelkedő hegyekre, és azt mondta: „Tudja mindig volt valahogy, most is kialakul majd. Ott fennt, évszázadokon keresztül sok vér folyt, harcoltunk a szabadságunkért. Most nem lehet harcolni, csak bízni kell a szerencsében”.  Aztán ittunk egyet.

Nagyon szép ország, csodálatosak a tájai, és a görög emberek kedvesek, talán mások, mint mi, de élni tudnak, soha nem felejtik el, hogy csak egyszer élünk, kár a sok izgalomért, zűrzavarért, a hétköznapok fontosak, ha ma jól érezted magad, az már egy nyeremény, és bízni kell, hogy a holnap is jól sikerül.

Ők igazi életművészek! Talán érdemes volna valamit tanulni tőlük?

Hollai Hehs Ottó, Németország