Elmozdult a holtpontról…

Örömmel és némi elégtétellel olvasom, hogy az évek óta húzódozó MARTA-ügyet kibillentették a holtpontról. Legalábbis, úgy tűnik, a szándék megvan hozzá.

Örökzöld téma, feledésbe is merült talán, hisz annyi minden, nyilván fontosabb, időszerűbb dolgok is történtek az utóbbi években, évtizedekben mifelénk. Most valahogy, számomra ismeretlen okok miatt, ismét naprendre került, és történt egy fontos lépés a megvalósítás irányában. A vagongyár hajdani 2-es szektorában, jó ideje gyakorlatilag a „senki földjén” a város tulajdonába került az omladozó épület, az 1908-ban a helyi városvezetés révén bérbe adott területen létrehozott MARTA autógyár. Első az elsők között! Nemcsak a mai Románia területén, hanem az elsők közt is az első. És a járulékos intézményei között is úttörő komplexum. Ugyanis buszvállalatként és sofőriskolaként is úttörő munkára vállalkozott (!)

Bő két évtizede, hogy először (és utána még jó néhányszor) felvetettem az ötletet, hogy több figyelmet, felújítást, emléktáblát érdemelne a hely.

Most úgy néz ki, megmozdult valami.

Ha nem is az igazi…

De végre befészkelte magát a téma a döntéshozók fejébe.

Nem ez az egyedüli, de talán a legfigyelemreméltóbb, és állapota miatt a legsürgősebb rehabilitációja Arad ipari múltjának, szerepének. Tucatnyi lehetőséget már végleg elszalasztottunk. Akkoriban, mikor erre számtalan lehetőség kínálkozott, az erre hivatottak vagy nem fogták fel a hagyományok ápolásának „fölöttébb szükséges voltát”, vagy ilyen-olyan okokra hivatkozva elodázták a lehetőséget. Pedig annyit legalább tudhattak volna, hogy a múlt ismerete nélkül nincs jelen.

A lelkükön szárad. Arad ezért is „uncsi város” mondják a fiatalok, sőt még a helyi egyetemek aradi gyökerű végzősei is. És a diploma megszerzése után külföldre pályáznak, vagy más városban helyezkednek el.

Megírtam jó néhányszor. Most ismétlem, hátha ezúttal nem talál süket fülekre: Aradnak ipari és kulturális vonatkozásban (is) több tucatnyi elsőbbsége van. Erről is már többször olvashattak részletes írást lapunkban.

A most készülő értéktárhoz szükséges dokumentáció során még újabb „legek”, ha úgy tetszik, „aradicumok” kerülnek elő. Sehol egy emléktábla, melyből megtudhatnák a nem túl régen ide költözöttek, a tájékozatlan helybeliek, a turisták, az átutazok, hol járnak, mivel járult hozzá ez az utóbbi évtizedekben teljesen háttérbe szoruló város az egyetemes kultúrához, a gazdasági fejlődéshez, mindahhoz, ami előrelépést jelent a civilizáció útján.

Nagyon lassan most elindulni látszik a rehabilitációra irányuló folyamat.

Hogy lesz-e belőle „cserebogár”, mint annyi ígéretből…

Majd elválik.

A holtpontról sikerült kizökkenünk.

Marad a remény, hogy nem csak „szalmaláng” az egész, mint, ahogy ez zavaros időkben történni szokott.