Érdekellentét és globális partnerség

Új partnerséget ajánlott fel Ursula von der Leyen az Európai Unió nevében Joe Biden leendő amerikai elnöknek. Brüsszel reményei szerint ajánlata a globális szövetség gerincoszlopa lenne.

Nyugat-Európa balliberális politikai elitje örömmámorba úszik, hogy Trump elnök januárban távozik az USA éléről. Az utóbbi években ugyanis egyre több feszültség halmozódott fel az EU és az USA közötti viszonyban, olyannyira, hogy az 1945 óta tartó szoros partnerség megkérdőjeleződött. Holott a helyzet sokkal árnyaltabb: a feszültségek inkább az USA és Nyugat-Európa kapcsolatát jellemzik, s ezek ráadásul nem kizárólag Trump elnöksége alatt keletkeztek, hanem már jóval korábban, azaz nem függnek attól, hogy Washingtonban melyik párt van hatalmon és ki az elnök. Éppen ezért áthidalásuk nem lesz könnyű.

Az érdekellentétek politikai, gazdasági és katonai téren egyaránt jelentősek. Biden ugyanúgy elvárja az európaiaktól, hogy növeljék anyagi hozzájárulásukat a NATO fenntartására, mint elődje, még ha kétségtelenül diplomatikusabban kéri is számon ezt. Végül is ezt még Obama elnök indítványozta, Biden pedig alelnökként személyesen járta be Európát, hogy meggyőzze partnereit. A keleti országok teljesítik Washington elvárásait, a nyugatiak – élen Németországgal – viszont csökönyösen elutasítják. Ellenben a nyugatiak – élen Franciaországgal – közös európai hadseregről ábrándoznak, amit Biden demokratái ugyanúgy rossz szemmel néznek, mint Trump republikánusai, s a kelet-európaiak sem lelkesednek a párizsi zseb-Napóleon nagyzási mániájáért.

Washingtonban az északi áramlat 2 közvetlen orosz–német földgázvezeték is vörös posztó, a kongresszus szinte egyhangúan ítélte el azt, illetve komoly gazdasági szankciókat vezetett be a megépítésében részt vevő cégek ellen. Sőt, amolyan ellenlépésként látványosan felkarolta a Tengerköz lengyel kezdeményezést, szintén kétoldalú politikai háttérrel. Még az is elképzelhető, hogy Biden további szigorításokat vezet be, amihez szinte borítékolható a kétoldalú kongresszusi támogatás.

Washington globális stratégiája már Obama ideje óta megváltozott, immár Ázsiára és nem Európára fordítja figyelmét, Kína jelenti számára a legnagyobb kihívást. A rohamosan fejlődő óriás ország ugyanis gazdaságilag és katonailag is erősödik, egyre agresszívabban terjeszti ki befolyását a világban, Afrikát jóformán fel is vásárolta mindenestül. A nyugati országok – élen Franciaországgal és különösképpen Németországgal – viszont folyamatosan bővítették kínai kapcsolataikat, mindenekelőtt gazdasági megfontolásokból, a hatalmas kínai piachoz való hozzáférhetőség fontosabb számukra, mint az amerikaiak stratégiai érdekei. A kínai befolyás visszaszorítására tett lépések Trump idején fokozódtak, Biden ezen sem fog változtatni, éppen ellenkezőleg, további nyomást gyakorol a nyugatiakra e célból. A Fehér Házban bekövetkező személyi változás ellenére Kína és Oroszország maradnak az USA legnagyobb ellenfelei (ebben a sorrendben), vagyis éppen azok, amelyeknek a nyugat-európaiak udvarolnak.

Gazdasági téren ráadásul az EU komoly versenytárs az USA számára. Tavaly például 123 milliárd dolláros kereskedelmi többletet halmozott fel az USA-val szemben, vagyis annyival többet exportált a tengerentúlra, mint amennyit importált onnan, a többlet felét pedig Németország egymagában érte el. A koronavírus-járvány az amerikai gazdaságot is megviselte, Washingtonban annak talpra állítása lesz a fő szempont. Biden talán mérsékli Trump gazdasági nacionalizmusát, de nem szűnteti meg, jelezte is, hogy teljes mellbőséggel támogatja a „vásárolj amerikait” című szemléletet. Az sem igazán kedvez az EU–USA-kapcsolatoknak, hogy Brüsszel megadózná az amerikai informatikai óriások (Google, Facebook, Twitter stb.) Európában szerzett jövedelmét, amit Washingtonban szintén nehezményeznek, függetlenül attól, hogyan hívják a Fehér Ház lakóját.

Biden jelezte, hogy az USA visszatér a párizsi éghajlat-paktumhoz, akárcsak az ENSZ egészségügyi világszervezetébe, ami jelképes közeledés szempontjából jó kiindulópont. Lényeges kérdésekben azonban már más a helyzet, Biden aligha változtat(hat) gyökeresen elődjei politikáján. Különösképpen, hogy a külpolitika jóformán az egyetlen olyan terület, ahol a demokraták és a republikánusok szót értenek, és képesek együttműködni. Belpolitikai téren ugyanis totális a pártok szembenállása Washingtonban, a legkisebb változások is komoly csatározásokat indítanak el.

A labda tehát a nyugat-európaiak térfelén pattog. Amennyiben nem változtatják meg gyökeresen gazdasági, politikai és védelmi stratégiájukat, nem lehet szó minőségi javulásról a kétoldalú kapcsolatok terén. Nyugat-Európának mindenekelőtt a Kínához és az Oroszországhoz fűződő viszonyát kell felülvizsgálnia, méghozzá alaposan, s akkor gazdasági téren könnyebb lenne közös nevezőre jutni az amerikaiakkal. E nélkül viszont a szembenállás megmarad, még ha Biden diplomatikusan nem is hozza felszínre, mint Trump.