Euro-kudarcok

Lidércálomszerűen kezdődött a februári hónap az EU számára, az Európai Bizottság (EB) a kritikák kereszttűzébe került. Az Európai Parlament egyre több képviselője, a szinte teljes európai sajtó és egyes tagországok kormányai is kritikák özönével árasztották el Brüsszelt az oltáskampány lassúsága és az Oroszországhoz való viszony miatt.

Lassan egy év járvány után a lakosságnak tele lett a hócipője a korlátozásokkal és bezárással, az utcai tiltakozások egyre gyakoriabbak. Európa vissza akar térni megszokott életmódjához, az emberek újra dolgozni akarnak, a járványtól leginkább sújtott iparágakban is, a vállalkozók hosszú évek munkájával felépített cégeik túléléséért aggódnak, a lakosság pedig egyszerűen családot látogatni, utazni, strandolni szeretne, fesztiválokra, koncertekre, színházba, sportrendezvényekre menne. A járvány okozta korlátozások ugyanis nemcsak a gazdaságot sodorták krízisbe, hanem az emberi pszichére is negatívan hatnak.

A normális élethez való visszatérés kulcsa azonban az oltás, pontosabban a tömeges oltás. E téren viszont az EU jócskán lemarad nemcsak a világbajnok Izraeltől, Nagy-Britanniától vagy az USA-tól, hanem még a szegényebb és kisebb Szerbiától is. Ursula von der Leyen asszony, az EB elnöke kínos magyarázkodásra kényszerült emiatt.

Az oltások engedélyezését és beszerzését ugyanis EU-s szinten kezelik, az EU-s gyógyszer-hatóság és az Európai Bizottság révén. Abból a megfontolásból, hogy csak így kerülhető el az uniós tagországok közötti viszály és versengés a vakcináért. A forgalmazási engedélyezést szigorú hatékonysági paraméterekhez kötötték, a beszerzést pedig tisztességes árhoz, s a megfontolások között a szegényebb, EU-n kívüli országok megsegítése is szerepelt, nehogy a tehetősebb uniós országok elhalásszák előlük az oltásdózisokat. A meglehetősen balos szemlélet azonban ismét pofont kapott a valóságtól. Az irigykedést nem sikerült elkerülni, csupán az EU határain kívülre szorítani. A tagországok polgárai nem más uniós országbeli társaikra, hanem a britek és izraeliek gyors oltási ütemére irigyek. London például lazább hatékonysági paramétereket szabott meg az oltások engedélyezésére, mint Brüsszel, abból a megfontolásból, hogy a gyengébb minőségű oltás is jobb a semminél, a gyorsaság pedig fontosabb a minőségnél. A szigetország gyors beoltási üteme szemben az unió lassúságával óhatatlanul az euroszkeptikusok malmára hajtja a vizet, a Brexit fő érve ugyanis éppen az volt, hogy Nagy-Britannia jobban boldogul egyedül, mint az EU-ban. Izrael pedig magasabb árat is hajlandó volt fizetni, csakhogy hamar oltáshoz juthasson, ami teljesen jogos, végül is minden országos kormány elsősorban saját állampolgáraiért felelős, csupán a brüsszeli balliberálisok tekintik magukat amolyan egyetemes mecénásnak, akik a világ szerencsétlenebb sorsú tömegeiért ugyanúgy felelősek, mint saját EU-s polgáraikért. Az önző kapitalizmus egyenlőtlenül osztja szét a jólétet, a „nagylelkű” szocializmus viszont egyenlően osztja szét a nyomort, a képlet az oltások terén is érvényesül.

Mintha ez nem lett volna elég, Josep Borell EU-s külügyminiszter moszkvai megalázása rátett egy lapáttal. A katalán nemzetiségű, ámde a spanyol szocialisták berkeiben politizáló Borell azzal a céllal utazott hétvégén az orosz fővárosba, hogy nyomást gyakoroljon Alexej Anatoljevics Navalnij és az őrizetbe vett több ezer tüntető kiszabadítására. Ezt nem érte el, éppen ellenkezőleg, megalázásként az oroszok éppen látogatása idején utasítottak ki EU-s tagországok diplomatáit a Navalnij-ügyben való beavatkozás ürügyén. Borell mondhatni házhoz ment pofonért, majd az EU-s politikusok és sajtóbéli kritikaözön nyomán sértődötten állapította meg, hogy Oroszország egyre jobban távolodik el az EU-tól és egyre inkább ellenségként tekint a Nyugatra. Borell feltalálta a spanyolviaszt, vagyis néven nevezte azt, ami immár évek óta nyilvánvaló, s nemcsak a diplomaták vagy politikai elemzők, hanem az egyszerű emberek számára is.