Fenntarthatóság

Európa nagy kihívás előtt áll: alapjaiban kell megreformálni a fenntarthatatlanná vált szociális rendszert.

Nem is annyira a gazdasági válság miatt – noha ez is rátett egy lapáttal – hanem elsősorban a kedvezőtlen demográfiai folyamatok miatt.

40 évvel ezelőtt, amikor kiépítették a rendszert, az aktív keresők száma többszörösen meghaladta a nyugdíjasokét, a háború utáni rendkívüli növekedés nyomán a gazdaságok valóban dübörögtek, s a munkanélküliség jóformán ismeretlen fogalom volt. Vagyis lényegesen többen fizettek be az államkasszába, mint ahányan részesültek belőle.

Ilyen körülmények között a nyugati országok nagylelkű szociális hálózatokat építethettek ki.

Manapság azonban a lakosság öregszik, az EU 27 tagországai közül csupán Írországban és Hollandiában van még természetes szaporulat, a többiekben a lakosság vagy csökken (keleten), vagy a harmadik világból származó bevándorlás révén növekszik (nyugaton). A nyugdíjkorhatárt szinte mindenütt folyamatosan emelik, s amennyiben a demográfiai tendencia folytatódik, nem kizárt, hogy 2030-ra 70 évre kell felemelni, legalábbis az EU tanulmánya szerint.

Az EU új tagországaiban – melyek 1970 táján még lendületesen építették a „sokkoldalúan fejlett” kommunizmust – az 1989-es felszabadulás után eleve fenntarthatatlanul nagylelkű szociális rendszereket működtettek. Sőt, az évek folyamán a különböző visszaélések és a populizmus tovább súlyosbítottak a helyzeten.

Hogyan tovább? Romániában fokozottan égető a megoldás megtalálása, hiszen nyilvánvaló, hogy fenntarthatatlan az olyan egészségügyi rendszer, melybe 5 millióan fizetnek be, de 21 milliót kell ellátnia. Olyan nyugdíjrendszer sem tartható fenn, melyben 4,9 millió aktív keresőre 5,7 millió nyugdíjas jut.

Európa kétségbeesetten faragja a közkiadásokat. A keserű valóság ráébresztette, hogy jelenlegi formájában a szociális védőháló fenntartása egyszerűen illúzió. Mert valamiből fenn kell tartani, s a miből kérdésre nemigen találnak választ. Még a tehetős nyugati országok sem.