Foghíjas medve

A birodalom visszavág, cikkezte a világsajtó egy hónappal ezelőtt, amikor Oroszország elindította katonai offenzíváját Ukrajna ellen. Putyin visszaállítja az orosz birodalmat, visszahozza a meghódított Ukrajnát az „orosz világba” (russzkij mir). Akkor Moszkvában, a legtöbb nyugati kancellárián és talán Kijevben is arra számítottak, hogy Ukrajna könnyű préda lesz az orosz medve számára. Végül is 2014-ben Oroszország jóformán harc nélkül foglalta el a Krím-félszigetet, az ott állomásozó ukrán haderő jelentős része semmilyen ellenállást sem tanúsított a sokkal gyengébb orosz megszálló „zöld emberkék” ellen, más része pedig egyszerűen átállt hozzájuk. Putyin és az amerikaiak is hasonlóra számítottak, komoly ellenállást csupán Ukrajna nyugati és középső részein vártak, az eloroszosodott délen és keleten viszont könnyű sétába reménykedtek. Olyannyira, hogy az USA már az orosz invázió legelején felajánlotta Zelenszkij elnöknek, hogy külföldre menekítik, de ő határozottan elutasította az ajánlatot.A számítás azonban nem jött be, Moszkva jócskán ráfázott, legalábbis egyelőre: Ukrajna meglepően keményen ellenáll az orosz inváziónak. Államilag és társadalmilag egyaránt. Egy hónap alatt a megszálló orosz hadsereg jóformán semmilyen stratégiai célkitűzését sem érte el, Herszon kivételével egyetlen nagyvárost sem sikerült elfoglalnia. Az ukrán hadsereget sem sikerült térdre kényszeríteni, az ukrán állam stratégiai központjait sem sikerült semlegesíteni, az államhatalom sem omlott össze kártyavárként, és Zelenszkij elnök sem menekült el az országból. Éppen ellenkezőleg, az ukrán hadsereg keményen harcol a jelentős túlerőben lévő oroszokkal szemben, komoly veszteségeket okozva. Kijev szerint egy hónap alatt az oroszok több mint 15 000 katonát vesztettek. A moszkvai Pravda internetes honlapján rövid időre véletlenül (?) feltett, majd gyorsan leszedett mérleg szerint az orosz veszteség 10 000 fő körül alakul, míg az amerikai hadügyminisztérium szakértői 7000 körüli orosz emberveszteséggel számolnak. Bármelyik is lenne a reális szám, akkor is jelentős veszteségről van szó, már csak abból kiindulva, hogy Afganisztánban a szovjet hadsereg 15 000 katonát veszített 1979 és 1989 között. Most egy hónap alatt vesztettek ugyanannyit, de ha csak felét, akkor is komoly a veszteség. Ráadásul az ukránok 6 orosz tábornokot is kiütöttek egy hónap alatt, eggyel többet, mint ahányat az afgánok tíz év alatt!Orosz oldalon feltűnő az inkompetencia, a légierő, a haditengerészet és a szárazföldi csapatok nem képesek koordináltan támadni, a porrá lőtt Mariupol kivételével egyetlen várost sem sikerült bekeríteni, holott több próbálkozás is volt. Kijev körbezárására például 64 kilométer hosszú hadoszlopot indítottak el, de az napokig vesztegelt jelentős haladás nélkül, míg kénytelenek voltak szétosztani más harcterek között. Az orosz szárazföldi haladás megakadt az ügyes ukrán védekezési stratégia nyomán. Jelentős túlerővel szemben az ukrán hadsereg kerülte a nyílt téri nagy összecsapásokat, inkább korlátolt, ámde meglepetésszerű rajtaütéseket hajtott végre. Mindenekelőtt az oroszok utánpótlási vonalait támadta, harcképtelenné téve a megszállók haladását. Ukrajna még az invázió kezdete előtt felrobbantotta a határ közelében lévő vasúti hidakat, ami kezdettől fogva komoly problémát okozott az oroszoknak, akik a nagy kapacitású vasutat használták volna fegyverek, üzemanyag és élelmiszer szállítására. Vasút hiányában kénytelenek voltak a kisebb kapacitású közúti konvojok alkalmazására, melyeket az ukrán hadsereg gyakran megtámadott, jelentős veszteségeket okozva a megszállóknak.Ukrajna nemcsak az állami, politikai és hadi intézményeivel állt ellen a megszállóknak, hanem emberileg is. A lakosság sem tekinti felszabadítónak az oroszokat, még a szolidan orosz nyelvű keleti és déli országrészeken sem. Az orosz–ukrán kétnyelvű Kijev kivételével a katonai összecsapások kizárólag Ukrajna szolidan orosz egynyelvű keleti és déli területein zajlanak, nem a csontvelőig oroszellenes Nyugat-Ukrajnában, ahol eleve komoly ellenállásra számítottak. A megszállók már a határt átlépve kemény ellenállásba ütköznek, olyan vidékeken, ahol mindenki oroszul beszél, az ukrán nyelv fehér hollónak számít, s milliós nagyságrendűek a határ túloldalához fűződő családi kapcsolatok. Szumi, Csernyihiv, Mariupol, Melitopol, Herszon, Mikolajiv és különösképpen Harkiv – ezek mind 200 000-nél népesebb nagyvárosok (utóbbi még nagyobb), ahol csupán a fiatalabb korosztály ismeri úgy-ahogy az ukránt második nyelvként, használni viszont jóformán senki sem használja. Az oroszajkú (kb. 5 millió orosz nemzeti kisebbség és további kb. 15 millió eloroszosodott ukrán) lakosság szívós ellenállása valós sokként érte az orosz megszállókat. Moszkvában egyáltalán nem számítottak rá, hogy tömegek vonulnak utcára üres kézzel a tankok ellen, ukrán zászlókat lobogtatva, Szlava Ukraini (dicsőség Ukrajnának) szavakkal és szidalmak cunámijával. Virágok helyett orosz nyelvű szidalmakkal fogadják a „felszabadítókat”, ami jelentős dilemmába taszította a többnyire 18-20 éves oroszországi sorkatonákat, akiknek azt sulykolták a fejükbe, hogy éppenséggel az oroszajkú nemzettársaik ukrán fasisztáktól és nacionalistáktól való megvédésére küldték őket Ukrajnába. Egykor a szovjet hadsereg képes volt több millió katonát hadba vonni és elfoglalni fél Európát. Nyugat-Európa is rettegett tőle, amerikai védőernyő nélkül az orosz medve azt is felfalta volna reggelire, szőröstül-bőröstül. Sőt, Moszkva még az óceánon túli Kubába, teljesen más természeti környezetbe is képes volt jelentős haderőt, fegyvereket és atomrakétákat telepíteni, utóbbiakat pálmafának álcázva. Most viszont az orosz határ közvetlen közelében fekvő, azonos természeti adottságú és azonos nyelvű vidéket sem képesek meghódítani. A másfél millió lakosú Harkiv (oroszul Harkov) vagy a porig bombázott Mariupol például 45 kilométerre fekszik az orosz határtól, és Csernihiv (Csernyigov), Szumi vagy Mikolaiv (Nyikolaev) is kevesebb mint 150 kilométerre van Oroszországtól, illetve utóbbi az orosz megszállás alatt lévő Krímtől.Látványos kudarca ellenére az orosz hadvezetés képtelen volt stratégiát váltani. A világ előtti önlejáratás és további jelentős emberveszteségek elkerülése végett az utóbbi napokban kerüli az ukrán városok elleni szárazföldi támadásokat, inkább tüzérséggel lövi porrá azokat, mit sem törődve a „felszabadítandó” oroszajkú civil lakosság (hivatalos zsargonban: testvérek) borzalmas szenvedéseivel. Hősi ellenállásukkal az ukránok kiverték az orosz medve jó néhány fogát. Utóbbi viszont foghíjasan is éhes az „orosz világra”. Ha már nemigen képes jelentősen visszavágni, a birodalom továbbra is visszavágy.