Galambetetés

Hirtelen szakadt nyakunkba a hideg, esős ősz, alig egy nap választ el október 6-tól, a Kárpát-medence magyarságának legnagyobb, őszi találkozójától, a Szabadság-szobornál történő megemlékezésektől. 

Nekünk, aradiaknak házigazdaként fokozott gonddal kell szemügyre vennünk a Megbékélési park környékét, ahol az utóbbi időben lehangoló jelenséget láthatunk. A Szabadság-szobor dombocskájának a pázsitja galambtollal, guanóval van tele, akárcsak a park sétányai, miközben a diadalíven, s a környező házak párkányain, a tetején százával ülnek, röpdösnek a galambok. Türelmetlenül várják, mikor érkezik valaki, bármilyen gabonával vagy kenyérmorzsával, hogy azt szétszórja a téren.

Előrebocsátom: nem vagyok állatgyűlölő, hiszen amióta az eszemet tudom mindig a házunkhoz tartozott kutya, macska, háziállat, sőt gyermekkoromban sok galambot is tartottam. Méghozzá galambdúcban, gondoskodtam az ellátásukról, a párosításukról, rendezett életükről.

Az aggasztó módon elszaporodó kóborgalambok a világ minden nagyvárosában komoly gondokat okoznak: a londoni Trafalgar téren, Nelson admirális szobráról évente több tonna guanót kellett levakarni, lemosni; a velencei Szent Márk tér környékén lévő egyes paloták tetején olyan vastagra duzzadt a guanóréteg, hogy a túlsúlytól megrepedt rajtuk a vakolat. A városatyákat komoly gond elé állította a „repülő patkányok”, azaz a kóborgalambok kérdése. Mindkét nagyvárosban betiltották a galambok etetését, noha mindkét téren virágzó üzletágnak számított a madáreledel árusítása. Budapesten nem tilos a madarak etetése, de a közterület szennyezése szabálysértésnek számít, amiért 3-20 ezer forint bírság is kiszabható. Az ellenőrök egyelőre tartózkodnak az olyan időseknek a megbírságolásától, akik lelkiismereti kérdésnek tekintik a galambetetést, amit azonban a madáreledel elrakatásával, az etetésről való lebeszéléssel próbálnak meggátolni, egyelőre. Németország egyes nagyvárosaiban, különösen a repülőterek környékén vándorsólymokkal próbálják elijeszteni a galambokat. Budapesten, a Ferihegyi repülőtér környékén is hasonló, galambriasztó ragadozó madarakat vagy akusztikus, elektromos zavarókészülékeket alkalmaznak, máshol dróthálók felszerelésével védekeznek. Tehát a világ legtöbb nagyvárosában tetemes összegeket költenek a naponta, sorozatos szőnyegbombázást végző madárrajok által okozott szemét eltakarítására, miközben mások etetik őket, gondoskodnak a „muníció” utánpótlásról – olvasható a Fővárosunk Budapest blogon.

Hogy mi a teendő nálunk, Aradon, ahol egyesek lelki indíttatásból, a kicsiny nyugdíjuk kárára naponta etetik a galambokat, amelyek válogatás nélkül mindent lerondítanak a környéken, beleértve legféltettebb kincsünket, a Szabadság-szobrot is? Ha ez így megy tovább, néhány év múlva szégyenkezhetünk a Szabadság-szobornak és környékének a kinézete miatt.

A galambokon akkor tudunk igazán segíteni, ha szervezetten gondoskodunk az egészséges életükről, az ellátásukról. A jelenlegi állapotokért bizonyára a galambtartók is ludasok, akik a háziszárnyasaikat nem etetik, ezért azok elkóborolnak. Oda repülnek, ahol enni kapnak. Ha viszont galambászok vagy e célra megfizetett szakemberek befogják, s otthon, esetleg e célra megépített helyeken etetik, gondozzák, szervezetten szaporítják mindenki jól jár. Legfontosabb, hogy odaszoktassák, otthont teremtsenek a számukra. A passzióból gyakorolt galambetetés csak árt a szárnyasoknak, a környezetnek, de a társadalomnak is, amelyiknek lépnie kellene e kényes kérdés humánus megoldása érdekében.