Gazdátlanmagyar

Március 15-én az önfeledt, laza, egymásnak és a napnak örülők most sem özönlötték el a romániai rendezvényeket.

Ismét a napi politika uralta a napot, de előtte és utána is róla szóltak a hírforrások.

A gyalogmagyar kapkodta a fejét, mert neki azt a sorsot szánták a hatalomban ülők.

Egyes politikusok odamentek a gyalogmagyarok munkájából létrejött, vagy az adólejeikből kifizetett rendezvényekre és mondták a pártjukét.

Elmúlt a magyar nemzeti ünnep, jönnek a választások. Romániában idén kétszer is urnákhoz hívják a szavazókat. Ez a szokottnál is jobban nyomasztotta egyes szónokok beszédeit. Ezért sem lehetett szabad, önfeledt nemzeti ünnepe az azt a lelkük mélyén kívánóknak.

Az RMDSZ ismét megmutatta, hogy mennyire erőtlen.

Erőtlen, mert nem volt hajlandó közösen ünnepelni a 22 éves munkája eredményeként létrejött ellenzékével, a Magyar Polgári Párttal és az Erdélyi Magyar Néppárttal. De utóbbi kettő sem ünnepelt együtt.

A sok száz rendezvény szinte mindenikén vagy csak RMDSZ-es, vagy csak MPP-s, vagy csak EMNP-s szónokokat hallhattak az ott lévők.

Költői képekkel teli üzenetében Kelemen Hunor az RMDSZ pénzelte szabad sajtót, a – 22 év után sem létező autonómiáink miatt még mindig csupán álom – közös teherviselést és őrseregünket, a törvény előtti esélyegyenlőséget, és szabadságvágyunk eléréséért hozott erőfeszítéseiket szedte csokorba. Számbeli fogyásunk drámáját számarányunk maradásának ködébe burkolta. A nemzetközösségi célok elé tette a morzsagyűjtést. Abban azonban igaza volt Kelemen Hunornak, hogy mindaz, amit Petőfi, Széchenyi vagy Kossuth kért, a mi kérésünk is. Még mindig. 22 év RMDSZ-es parlamenti jelenlét, és 16 év kormányzás után is.

Az elnök ünnepi beszéde szerint jólétünkért, biztonságunkért, és szabadságunkért, törvény előtti egyenlőségünkért küzdünk mi a szülőföldünkön, mert ha a magyarság eltűnne Erdélyből, Partiumból, Bánságból vagy az egész Kárpát-medencéből, senki sem siratná.

Szervezete fáradságos munkáját ecsetelve arról nem szólt, hogy a közösségi autonómia lenne jövőnk biztonságának a kulcsa, bár pártja már több kampányt nyert e jelszót pufogtatva. Szerinte nem mindegy, hogy ki képviseli a magyarok érdekeit.

Valóban nem mindegy.

Tudjuk, hogy nincs önálló állami magyar egyetemünk, látjuk, hogy a marosvásárhelyi orvosi egyetemen olyan karral is beéri az RMDSZ, amelynek tannyelve angol–magyar, és tervezett nevébe sem egyik, sem másik népnév sem került be.

Markó Béla érzelmeket célzó beszédét azzal zárta, hogy Petőfi, Kossuth, Széchenyi, mind össze tudtak fogni. Pedig mennyi mindenben nem értettek egyet. Szerinte a magyaroknak nem megosztásra, nem különféle pártokra van szükségük, hanem szolidaritásra, és az összefogásban rejlő erőt a románokkal való együttműködésre kell használni, mert az március 15-e üzenete.

Biztosra veszem, hogy Petőfiék nem így gondolták!

Markó úgy tett, mintha nem ő lett volna majd 20 évig szervezete elnöke. Neki köszönhető a nemzeti regiszter összeállításának, és a belső választásoknak az elszabotálása, az RMDSZ állammodell szerinti szervezésének elakasztása, de a közösségépítés és önszerveződés 16 éve tartó kormányzati jelenléttel történő folyamatos altatása is, amit négyévente piszkáltak csak meg, szervezeti, kampányérdekeik szerint. Ezen cselekményeik miatt ma általános az apátia és a politikacsömör.

Markó volt az, akinek a vezetése alatt szüntették meg – egyöntetű aradi támogatással – a tiszteletbeli elnökséget, és szűnt meg a szervezet egyetlen politikai műhelye, a Reform Tömörülés.

Az európai parlamentből érkezett Winkler Gyula a kiharcolt szabadságot és egyenlőséget emlegette, majd az idei választási csatákra tért rá, amelyeket – szerinte – pártosodás és megosztás helyett a tulipán jele alatt kell megvívni. Úgy szólt, mint aki nem tudja, hogy mi történik a szervezetében és az országban.

A politikai 51% erejéből politizáló Borbély László kampánybeszédében a nagy felelősségüket említette, amihez összefogásra van szükségük. Szólama szerint csak akkor vagyunk erősek, ha együtt dolgozunk, ha összefogunk azért, hogy saját ügyeinket mi intézhessük, saját sorsunkról mi dönthessünk.

Borbély a Tőkés László képviselte önálló erdélyi magyar politizálás egyik leghevesebb ellenzője.

Korodi Attila – a Képviselőház Külügyi Bizottságának elnöke – szerint a mai ember önző, csak magára gondol, fontosabbnak, jobbnak tartja magát a másiknál, aki sokat beszél, és keveset tesz. Attól érzi magát erősnek és szabadnak, ha fitogtathatja erejét és pozícióját. Ma ismét az „oszd meg, és uralkodj” elve dívik, és nem a szolidaritásé. A március 20-án kiadott nyilatkozata végén Heltai Jenő Szabadság című versének záró sorait ajánlotta mindenki figyelmébe:

„Amíg te is csak másnál szabadabb vagy

Te sem vagy még szabad, te is csak...

Gyáva rab vagy.”

Vajon, amikor ezeket mondotta Korodi, akkor ráismert-e az RMDSZ-re?

Aradon Faragó Péter képviselő már csak alig 300 személy előtt beszélhetett. Szerinte nemzetünknek egy új reformkorra van szüksége, és végre meg kellene fogalmazni a nemzet céljait, az összefogás eszközeit, és egyszerre van szükségünk reformkori lelkesedésre, a márciusi ifjak lendületére, de a kiegyezéshez vezető bölcsességre is, hogy ne váljunk egymás ellenségeivé. A képviselő hisz az RMDSZ-ben és a magyar összefogásban.

Furcsa hely lehet Bukarest, ha a bennünket (?) ott képviselők mindegyike egy-két év után már csak kancsalul festett eget lát. Szerintem nem csak a helyben, hanem sokkal inkább az oda juttatottakban kell keresnünk a hibát.

A 2008-ban bejegyzett Magyar Polgári Párt elöljáróinak ünnepi beszédeivel, esetleges üzeneteivel nem foglalkozott a hozzám eljutó magyar sajtó.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Tőkés László Nagyváradon ünnepelt.

Beszédében a gőgös fölül- és különállás káros voltára hívta föl a figyelmet. Elmondta, hogy az RMDSZ nemzeti méltóság elleni döntésének köszönhetően nem lehetett együtt ünnepelni. Tőkés szerint nem szabadna kisajátítani a szabadságot, és jó volna egymásra találni, egymás mellé állni a szabadságharcban.

Üzenetében megállapította, hogy a politikai elit önnön hajától fogva ráncigálja ki a vízből saját magát, falaik hazugságból épülnek, teljesen elválva az alaptól, „a népek tengerétől”, tőlünk. Kijelentette, hogy Erdély-központú politizálásra van szükségünk, arra, hogy Erdélyt saját döntéseink alapján, saját erőnkből, saját munkánk révén építsük. Ez a mi munkánk, egyben a mi felelősségünk! Kós Károlyt és Adyt is idézte:„építenünk kell, szervezkedjünk át a munkára”, illetve: „...építésre készen a kövünk, / Nagyot végezni mégis mi jövünk. / Nagyot és szépet, emberit s magyart.”

Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Toró T. Tibor Zilahon ünnepelte a modern magyar nemzet születésnapját, és hajtott fejet nagy elődeink teljesítménye előtt, próbált hitet erősíteni a jövőtervezéshez. Három gondolatot járt körül: esélyt és szabadságot az egységes magyar nemzetnek, Erdélynek és az erdélyi magyaroknak! Szerinte Erdély több mint egy folt Románia térképén, és nem gyarmatként, hanem otthonként és szülőföldként tekint rá, ezért nemzeti ünnepünkön meg kell vizsgálni, ment-e általunk ügyünk, az autonómia – a magyar szabadság – ügye elébb?Elöljáróink erre kaptak mandátumot. „Wesselényi Miklós soha, semmilyen körülmények közt nem félt szeretni a hazát, nem félt tenni a hazáért. A hősök hőse volt, kinek szíve nem ismert félelmet” – idézte Benedek Eleket.

Az ünnep elmúlt. Nyakunkon a hétköznapok.

Az együtt ünnepelni sem hajlandó RMDSZ készül, hogy pecsétjeinkre váró jelöltjeit nevesítse.

Az Erdélyi Magyar Néppárt megállapodna, például Marosvásárhelyen és Kolozsváron, de visszautasítják.

Mi lesz itt június 10-én, hát novemberben, velünk, gazdátlan magyarokkal?

Nagy István