Gyermekmesék

Még ezekben a kormányátalakítás-szagú napokban is egyre kevesebben, talán csak maroknyian hiszik már, hogy a Victoria-palotában a tervezett, és jó előre kikürtölt személyi változások, régebbi kifejezéssel élve: kádercserék, az ország vagy annak polgárai érdekében történnek.

Most is mesékkel áltatnak és altatnak minket, de ezúttal nem felnőtteknek szólókkal, mint a négy-ötévenkénti választási kampányokban, amikor csábítóan magas fizetéseket és nyugdíjakat, ezer kilométeres autósztrádákat, sok százezer új munkahelyet és lakást ígértek szemérmetlen hazugsággal – s számításuk be is vált, hiszen a jóhiszemű, tájékozatlan szavazók hittek is a hordószónokoknak.

Mivel a kiábrándultság általánossá vált, új mesék kellenek, még hihetőek, ezért fordult a politikai boszorkánykonyha a régi gyermekmesék eszköztárához.

A nagy mesélő a Cotroceni-palota egyik bölcs és ismert tanácsosa, aki, egy nemrég végzett (a közvélemény előtt ismeretlen) állítólagos közvélemény-kutatás eredményeire hivatkozva, a pártokat mesefigurákkal helyettesíti, mégpedig úgy, hogy megjósolhassa, mi fog történni két év múlva, a következő választásokon.

Hiszen a politikai elit nem azzal törődik, hogy az ország hajója bármelyik pillanatban elsüllyedhet, hanem csak azzal, hogy miként mentse meg saját privilégiumait, s hogy mikor hagyja el a hajót a kapitány.

E logika szerint a politikai pártok (Piroska és a farkas,  A gyufával játszó kisleány, Télapó, A kecske és a három kisgida) sorendje igen gyorsan változik, s két év múlva a jelenleginél gyökeresen más képet fog mutatni.

Az olvasó fantáziájára bízzuk, hogy a mesefigurákkal azonosítsa a pártokat, csupán annyit árulunk el, hogy a felsorolásban már D. D. tévécézár és revolver-újságíró most születő pártja is befutó helyen szerepel, akárcsak  cévétudor fasisztoid formációja, e képletbe viszont az RMDSZ már nem került bele.

S annyit még hozzáteszünk: Băsescu  szociológus tanácsosának elmélkedése szerint 2012-ig  Hófehérke is megjelenik, s meglehet, hogy ez az új párt fogja elvinni a szavazatok többségét.

Ami igazzá válhat még akkor is, ha lassan-lassan ugyan, de egyre kevesebben kezdenek hinni a mesékben, sőt, már abban is, hogy valóság-e egyáltalán az, amiben élünk.