Hiroshimától az atomerőművekig

Hetvenhét évvel ezelőtt az emberiség belépett az atomkorszakba: 1945. augusztus 6-án és 9-én az USA atombombákat vetett be Hiroshima és Nagaszaki japán városok ellen. Példátlan erejű tömegpusztító fegyverekről volt szó, olyanokról, melyekről korábban (rém)álmodni sem mert volna az emberiség.

Azóta az atomenergia folyamatosan terjed, katonai és polgári téren egyaránt. 1949 után a Szovjetunió is megépítette saját atomfegyvereit, majd a hatvanas évektől további nagyhatalmak is. Szintén az 1960-as években indult el az atom polgári használata, akkoriban kezdődött el az atomerőművek létesítése, noha igazándiból az 1970-es évek második felében lendült fel, az akkori olajárrobbanások nyomán.

A huszadik század második felében, a hidegháború idején az atomveszély amolyan Damoklész-kardként fenyegette a világot, az USA és a Szovjetunió külön-külön is akkora atomarzenállal rendelkezett, hogy több ezerszer elpusztíthatta volna az egész bolygót. Szerencsére az egymással szembeni ellenségeskedés ellenére a Moszkvában és Washingtonban vezető pozíciókba kerülő kommunista pártfőtitkárok és megválasztott államelnökök belátták, hogy az atomfegyvereket egyszerűen nem lehet használni, egyetlen gyors csapással nem lehet tönkre tenni a másik fél teljes atomarzenálját, így hát a másik fél szintén bevetné atomfegyvereit, ami a Föld teljes elpusztításához vezetne. Moszkvában és Washingtonban megértették, hogy atomháborút nem lehet megnyerni, annak csakis vesztesei lehetnek. Csupán Mao Ce-Dong, Kína kommunista diktátora vállalta volna az atomháborút, abból a megfontolásból, hogy óriási lakosságával az ország még az atomcsapást is képes kiheverni, szovjet vagy amerikai ellenfelei viszont nem. Mao ugyanis az USA-t és a Sztálin utáni Szovjetuniót egyaránt ellenfélnek tekintette.

A nagy szemlélet-változás Ukrajnához köthető, nevezetesen az 1986-os atomkatasztrófához. Akkoriban a világ szovjet atomerőmű-robbanásról beszélt, külföldön sokan azt sem tudták, hogy az az Ukrán szovjet szocialista köztársaság területén történt, a helyszín orosz elnevezése, Csernobil  került be a nemzetközi köztudatba, nem az ukrán Csornobil. A nagyrészt emberi mulasztás okozta atombaleset mérföldkő volt Gorbacsov számára, a Szovjetunió utolsó vezetőjében akkor tudatosult a civil célokra használt atomban rejlő óriási veszély. Nemcsak a nagyhatalmak által tudatosan elindított atomháború pusztíthatja el az emberiséget, egy atomerőműnel véletlenül bekövetkező, emberi mulasztás okozta baleset ugyanolyan károkat eredményezhet. Ezért is szorgalmazta oly elszántan a kétoldalú leszerelést.

Manapság ismét egy ukrajnai atomerőmű helyzete veszélyezteti Európát. A Dnyeper (oroszul Dnyepr, ukránul Dnyipro) folyó mentén lévő Zaporizzsja városa mellett működik egész Európa legnagyobb atomerőműve, melyet az oroszok még a háború kezdetén, március első napjaiban foglaltak el. Az utóbbi napokban rakéta-lövések voltak az atomerőmű közelében, amiért Kijev és Moszkva egymást vádolják. Moszkva szerint az ukránok a környéken állomásozó orosz haderőket célozzák, Kijev szerint az oroszok provokálnak felelőtlen és fölöttébb veszélyes lövöldözésekkel. (Nem kizárt, hogy az oroszok az elfoglalt atomerőmű közvetlen környékén állítottak fel üzemanyag és lőszer-raktárakat, abból a megfontolásból, hogy az atomkatasztrófa veszélye miatt az ukránok nem merik megtámadni azokat.) Az ukránoknak adott, igen precíz amerikai HIMARS-rakéták ugyanis jelentős károkat okoztak a megszálló oroszoknak az utóbbi két hónapban, az ukránok főleg az hadieszköz-raktárakat vették célba velük, jelentősen lelassítva az orosz támadást. Kijevben viszont az emberi mulasztástól tartanak, tekintettel az orosz hadseregben uralkodó iszákosságra és felelőtlenségre. Egy részeg katona kilőtte rakéta atomkatasztrófába kergetheti Európát. Csernobilban egyetlen reaktor robbant fel békés időszakban és mekkora pusztítást okozott! Zaporizzsjában viszont hat hasonló reaktor üzemel, háborús körülmények között!

Az atom Damoklész-kardja ismét ott lebeg Európa fölött!