Homoki széllovagok

Sok mindennel vádolhatnak, viszont a kevés maradékban, amiért nem kaphatok hideget-meleget szerepel, hogy sosem veszek fel frakkot, mielőtt elolvasom Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nyilatkozatait. 

Most sem veszem fel nem létező puccos rucimat, viszont elismerem, hogy szombaton a Szövetség „miniparlamentjében”, a Szövetségi Küldöttek Tanácsán fixre vágta a kalapácsot a szög fejére, amikor azt mondta, hogy az EMNP a 2012-es választásokon versenyre készül. Nem másért, csak azzal, hogy pártként sikeresen bejegyeztette magát.

Ha pedig Kelemen szerint az EMNP versenyre készül, akkor az RMDSZ-nek sincs más választása. A mellé tálalt közvéleménykutatási-konzultációs eredménysor, amelyek között szerepel, hogy a választók szeretik, ha a Szövetség bizonyos feltétel mellett kormányzati szerepet vállal, már csak önigazolás a külön útra.

Lefordítva önmagamnak: az RMDSZ letett arról, hogy bármiféle megegyezésben reménykedjen.

Ami normális, mert a megegyezés csak a közös lista lehet, hisz pártkoalíció esetében a nyolc százalékra emelt parlamenti bejutási küszöb elérhetetlen célként lebeg a romániai magyarság előtt. A legutóbbi EP-választási módszer, a vegyes lista (Tőkés az RMDSZ-lista első helyéről indult és simán nyert) pedig véleményem szerint 2012-ben már az abszurdum határán rúgja szét a port.

Az idő pedig sürget, hiába tolódik a helyhatósági választás novemberre, az RMDSZ tanácsosainak, polgármestereinek, alpolgármestereinek az újévi pezsgő eldurranása előtt tudniuk kell, mi lesz a stratégia jövőre.

Kelemen Hunor pedig most szerintem végérvényesen behajította a kockákat a Rubiconba. Gyün a harc, a megmérettetés, a mocskos, lejárató kampányhadjárat, „a te anyád” szintű politikai vitasorozat, amelyre szerintem már mindkét fél készül és dörzsölgeti tenyerét. Sőt, gyűjtik a muníciót, de legalább olyan finom önéletrajzi motívumokat tudunk meg, mint hogy melyik politikus homokozott az óvoda udvarán a jobboldalon, és melyik vitte át kicsi vödrét a baloldalra, kinek, milyen színű vödröt vettek szülei.

És a várakozással ellentétben nem fogom itt most meglobogtatni a szép nagy összefogás vízióját, mert halálom az áltatás. Nem akarom, hogy a partiumi magyarság a „hátha, talán mégis” barbiebabás trutymójában reményteljes tapsikolásba kezdjen. Számomra Kelemen Hunor egyértelművé tette – és közelmúlti, Orbán Viktorral folytatott tárgyalását követően ezerszer többet tud, mint mi, hétköznapi voksolók – hogy 2012, közel huszonhárom évvel a rendszerváltást követően, a magyar megmérettetés éve lesz Romániában.

Sem én, sem Önök nem élünk Alice Csodaországában, hogy ábrándokat kergessünk. Szeretnénk, szeretnék hinni a csodában, de annyiszor estem már pofára az elmúlt fél évszázadban, hogy inkább készülök a realitásra.

Ha már Kelemen Hunor szerint is „álszent” a másik oldal megállapodási törekvése, akkor higgyük el neki, nem másért, de a közepén ül a dolgoknak.

Én pedig előkeresem a sufniból lányaim egykori strandi homokozó készletét és tehetetlen dühlevezetésként kimegyek pici homokvárakat építeni a Maros partjára.