Honvédő háború

Oroszországban bankoknál állnak sorba az emberek, hogy megmentsék a pénzüket, mielőtt teljesen elértéktelenedik a nemzetközi szankciók alatt. Eközben Ukrajnában a sorozási központoknál állnak sorban a férfiak, hogy megmentsék hazájukat!Ukrajna váratlanul keményen ellenállt az orosz inváziónak, legalábbis annak első hetében. Az ukránok hősiessége jócskán meglepte a külvilágot, és teljesen felborította az oroszok terveit. Putyin és katonai vezetői alaposan elszámították magukat, amikor úgy gondolták, hogy Ukrajnát gyors kiruccanással foglalja el az orosz hadsereg. Az ukrán hadsereget – beleértve a légvédelmet – nem sikerült térdre kényszeríteni, a stratégiai központokat nem ellenőrzik, a légtérben sincs vitathatatlan előnyük, s az ukrán államhatalom sem omlott össze kártyavárként. Az ukrán hadsereg keményen harcol, jelentősen lelassítva az orosz nyomulást, komoly károkat okozva a támadóknak. Moszkva nagy meglepetésére az ukrán civil lakosság sem rajong a testvéri „felszabadításért”, még a szolidan orosz nyelvű keleti és déli országrészeken is üres kézzel szállnak szembe az orosz tankokkal, és „takarodjatok haza” (finoman fogalmazva) kiáltásokkal fogadják őket. Holott Ukrajna nem is ország, hanem innen-onnan összeszedett területek halmaza, hangsúlyozta Putyin még 2008-ban a bukaresti NATO-csúcson. Tavaly nyáron tovább vitte eszmefuttatását, mely szerint az orosztól különálló ukrán nemzet sem létezik.Bármennyire is szélsőségesnek tűnik, eddig sokan egyetértettek a Kreml urával. Szinte közhelynek számított, hogy valós ukrán nemzeti öntudat csak az ukrán nyelvű, görögkatolikus vallású, Lemberg központú nyugati országrészben létezik, amely a történelem során lengyel, Habsburg, majd ismét lengyel uralom alatt ált hosszú évszázadokig, és csupán a második világháború idején került Moszkva uralma alá. A Kijev környéki orosz–ukrán kétnyelvű középső országrészben a nemzeti öntudat gyermekcipőben jár, a szolidan orosz nyelvű keleti és déli országrészek lakossága pedig az agymosott szovjet „újember” mintapéldájának tekinthető, ukrán nemzeti öntudatról szó sem lehetett. Mindezek alapján aligha meglepő, hogy 2014 óta Moszkva többször is puhatolódzott, hogy Románia, Magyarország és Lengyelország visszavenné-e egykori területeit, a megemészthetetlen Nyugat-Ukrajnát, hogy a többiek majd örvendezve szaladjanak az oroszok karjaiba.Az idő és maga Putyin azonban jelentősen megváltoztatta mindezt. A Szovjetunió összeomlása óta eltelt 30 év, vagyis a 40-45 éven aluli korosztályoknak már nincsenek személyes tapasztalatai a „szovjet népek monolitikus egységéről”, viszont magától értetődőnek tekintik a független Ukrajnát. A 40-45 fölöttieknek vannak emlékeik a szovjet időkről, de korántsem biztos, hogy pozitívak. Leginkább a nyugdíjasok fogékonyak az orosz propagandára, de ők is inkább a tegnapi Szovjetuniót sírják vissza, mintsem a mai Oroszországért rajonganának. Arról nem is beszélve, hogy a fiatalok és a középkorúak ragadnak fegyvert, vagy vonulnak utcára üres kézzel, ők az események aktív résztvevői, miközben az idősebbek otthonaikban aggódnak gyermekeikért és unokáikért. Az idő mellett Putyin 2014-es a Krím és a Donbas elleni agressziója is jelentős szerepet játszott az ukrán nemzeti öntudat nyugatról kelet felé terjedésében. Az a több mint egymillió ember – szinte kivétel nélkül orosz anyanyelvű –, aki elvesztette otthonát és megélhetését az orosz agresszió nyomán, és Ukrajna más vidékeire kényszerült menekülni, aligha fogadja tárt karokkal az újabb „testvéri felszabadítást”.Az ukránok hősiessége és kemény ellenállása már most is komoly társadalmi és politikai alapokon nyugszik. A mostani honvédő háború pedig végképp nemzetté kovácsolja össze a szedett-vedett országot és kétnyelvű, eltérő vallású és történelmű népességét, bármi is lenne annak a végkimenetele. Máshol is a történelmi megpróbáltatások (akár negatív kimenetelűek is) idézték elő a nemzeti öntudatot, például a korábban rendi berendezkedésű magyarságot is az 1848–49-es szabadságharc kovácsolta modern nemzetté.Bátorságukkal, hősies kitartásukkal és áldozatkészségükkel az ukránok kivívták a nagyvilág tiszteletét, ugyanúgy, mint a magyarok 1956-ban és a csehek és szlovákok 1968-ban. A „szlava Ukraini!” (dicsőség Ukrajnának) felkiáltás nemzetközileg ismertté vált, morálisan nagy győzelmet arattak. Kérdéses azonban, hogy meddig bírják. Attól függ, hogy mennyire hamar kapnak hadi utánpótlást, illetve, hogy milyen gyorsan tudják azt átszállítani 1000-1200 kilométerre nyugatról, a lengyel határról a keleti frontvonalakra. Illetve, hogy mekkorák a veszteségek. Az ukránok nagydobra verik az oroszok veszteségeit, felvételeket is közzétesznek róluk, sajátjaikat azonban nem említik. Ez is az információs háború része, ezzel öntenek optimizmust saját lakosságukba, az oroszok okozta civil károk bemutatásával pedig a világ rokonszenvét vívják ki. Az oroszok eddig nem lőtték porrá Ukrajnát, gyors győzelemre számítva működőképes országot szándékoztak megszerezni, nem egy romhalmazt. De könnyen taktikát válthatnak, több katonai egységet és nehézfegyvereket is bevethetnek, vagyis „lőnek, mint az oroszok”. Eddig is jelentős károkat okoztak az ukrán légvédelemnek és légi- erőnek, számos katonai repteret tettek használhatatlanná. Arról nem is beszélve, hogy Oroszország jelentős tartalékokkal rendelkezik, eddig még a három hónapja az ukrán határra irányított haderők felét sem vetették be, és további jelentős hadosztályokat hozhatnak Oroszország belsejéből. Ukrajnának viszont nincsenek hasonló tartalékai.