„Jól gondolják meg, hogyan fognak szavazni!”

Szinte óráról órára növekszik az emberek elkeseredése, kétségbeesése, felháborodása a remény utolsó szikráinak kialvásával arányosan. 

Mert mára már mindenki számára Napnál világosabbá vált, hogy választott, megszavazott vezetőink, akik fűt-fát ígérgettek mindaddig, amíg biztonsággal elfoglalhatták bársonyszékeiket, most mindenről megfeledkezve a társadalom legszegényebbjeinek a rovására akarják kihúzni az országot a slamasztikából. Azoknak a rovására, akiknek eddig is a legkevesebb jutott pénzből, javakból, jóból, akik eddig is nagyon nehezen, máról-holnapra tengették banki hitelekkel, kölcsönökkel súlyosbított életüket.

Az emberek kétségbeesésének, felháborodásának hangja szerkesztőségünkbe is eljutott.

Mag Mária aradi olvasónk a felháborodástól el-elcsukló hangon arra kérte a Nyugati Jelen szerkesztőségét: adjon helyet a lap hasábjain véleményének. Kendőzetlenül, úgy, ahogyan ő és sok száz, sok ezer magyar sorstársa érzi.

„Nézem a televíziót, olvasom az újságot és még mindig nem akarok hinni a fülemnek, a szememnek. Annak, hogy az RMDSZ-es honatyák is támogatják a népirtó megszorító kormányintézkedések életbe léptetését. Hihetetlennek tartom, hogy nem emelik fel szavukat az érdekünkben, pedig megtehetnék! Ellenkezőleg: a kormány megbuktatását célzó bizalmatlansági indítvány ellen szavaznak, fegyelmezetten! Vagyis egyetértenek az intézkedésekkel. Sok száz, sok ezer sorstársam nevében arra szeretném kérni őket, most a 12. órában, jól gondolják meg, hogyan fognak szavazni! Mi a kezdetektől fogva mindig rájuk szavaztunk, sokszor megingó bizalommal, de reménykedve, hogy nem csalnak meg bennünket, erejükhöz mérten képviselni fogják érdekeinket. Hadd kérdezzem meg őket: azt hiszik, hogy van magyar, aki ezek után rájuk fog szavazni, hogy bejuttassa őket a Parlamentbe?! Ennyire fontos számukra a bársonyszék, hogy megőrzéséért mindenre képesek, a hajbókoló mindenben-egyetértésre is? Érdemes?!”