Kelet-Európa Oroszország és a NATO között

Süketek párbeszéde, így elemezték világszerte a Biden amerikai és Putyin orosz elnök közötti keddi virtuális térben rendezett, Ukrajna jövője kapcsán szervezett több, mint kétórás tárgyalást. Egyik fél sem engedett egy fikarcnyit sem álláspontjából, s mindkettő az úgynevezett „vörös vonalak” átlépésével vádolta a másikat.Putyin írásos garanciát követelt Bidentől, hogy a NATO nem terjeszkedik többé kelet felé, s Ukrajna sosem lesz annak tagja. Az amerikai elnök nem volt hajlandó teljesíteni a követelést, hiszen az túllépné azt a bizonyos vörös vonalat, lényegében felszámolná Ukrajna, Moldva és Belorusz függetlenségét és szuverenitását. Washington számára ez nem lehet alku tárgya, minden független országnak joga van katonai-politikai szövetségesei, belső gazdasági, politikai és társadalmi berendezkedése megválasztására, ebbe külső hatalmaknak nem lehet beleszólásauk. Moszkva számára viszont a NATO további keleti terjeszkedése a vörös vonal, annak átlépését mindenáron meg kell akadályozni, akár az érintett országok beleegyezése ellenére is. Ukrajna NATO-tagsága esetén a nyugati katonai tömb túl közel kerülne Moszkvához, lényegében majdnem a Wehrmacht 1942-es legmélyebb behatolásának szintjéig. Ez nemcsak katonai-stratégiai szempontból teljesen elfogadhatatlan a Kreml számára, hanem erkölcsileg is. Az oroszok nagy többsége továbbra is testvérnemzeteknek tekinti az ukránokat (és beloruszokat).Putyin ugyanis a befolyási övezetek híve, olyan biztonságpolitikai kiegyezést sürget, mint amilyen 1989 előtt létezett. Akkor a kelet-európai országok névlegesen függetlenek voltak ugyan, a valóságban viszont csupán korlátolt autonómiával rendelkeztek a szovjet érdekszféra keretein belül. Egyik sem dönthetett szabadon, hogy milyen társadalmi-politikai berendezkedést (állampárt vagy polgári demokrácia, tervgazdaság vagy piacgazdaság stb.) tart jónak, azt Moszkvából szabták meg. Egyik sem dönthetett külpolitikai hovatartozásáról (Varsói Szerződésből való kilépés, semlegesség, esetleg a nyugati tömbhöz való csatlakozás), e téren is Moszkvában, s nem az adott országos fővárosokban döntöttek, ahogy Magyarország és Csehszlovákia saját bőrén tapasztalta meg 1956-ban, illetve 1968-ban, amikor valós tartalommal akarták feltölteni papíron létező függetlenségüket.1989–1991-ben Kelet-Európa országai felszabadultak a közel fél évszázados szovjet uralom alól, és visszanyerték függetlenségüket. Melyet azon nyomba a nyugati intézményrendszerhez való csatlakozásra használták fel. A kilencvenes években valamennyi volt szocialista ország az EU és a NATO kapuin kopogtatott, vagy inkább dörömbölt, csak hogy fogadják be őket minél hamarabb. Ez az USA-t és Oroszországot egyaránt meglepte, Washingtonban ugyanis sokan gondoltak arra, hogy a kommunista birodalom összeomlása után a NATO fölöslegessé vált. A kommunizmus és Szovjetunió összeomlása után sebeit nyalogató, legyengült Moszkvában pedig értelmetlen provokációnak tekintették, mivel akkoriban semmilyen keleti fenyegetés sem veszélyeztette a biztonságukat. Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Szlovákia, Csehország, Magyarország, Románia és Bulgária éppenséggel a keserű történelmi tapasztalat miatt bújt be a NATO védőszárnya alá, mielőtt a felerősödő Oroszország étvágya megnövekedne. Több évszázados durva elnyomó politikájával Oroszország annyira megutáltatta magát a szomszédaival, hogy azok bárkinek az ölébe ugranak, aki megvédené őket az orosz medvétől.2014-ben a Krím elfoglalásával és a keleti szakadárok fegyveres támogatásával Moszkvának „sikerült” Ukrajnába is megutáltatnia magát. Addig az ország megosztott volt az oroszpártiak és a nyugati orientáció hívei között, szinte minden választásnál Dél- és Kelet-Ukrajna az előbbiekre szavazott, miközben Közép- és különösképpen Nyugat-Ukrajna az utóbbiakra. A 2014 óta tartó „testvéri” agresszió óta azonban Ukrajnában nincs többé olyan politikai alakulat, amely nyíltan felvállalná az orosz orientációt, az egész politikai osztály eltökélt az EU- és NATO-tagság iránt, még az alkotmányban is rögzítették ezt.Akárcsak a többi kelet-európai ország esetén az USA kitart Ukrajna függetlensége mellett is, az ország jövőjét saját maga határozza meg, más országoknak nem lehet beleszólásuk abba. Biden sem engedi meg, hogy áthágják a vörös vonalat, a befolyási övezetek ideje lejárt. Putyin viszont ragaszkodik azokhoz, 1989 után elvesztette Kelet-Európát, az orosz érdekszféra magterületeinek tekintett Ukrajnáról (és Beloruszról) azonban már nem hajlandó lemondani, s az Ukrajna körüli katonai csapatösszevonással az orosz medve a foga fehérét is kimutatta. A vörös vonalak egymástól lényegesen eltérő értelmezése nyomán az USA (és általában a Nyugat) és a Kreml közötti, már most is hidegháborút idéző feszültség fokozódása szinte borítékolhazó.