Kettős államdurc

Nem azért melegítem most fel a szósparherden a kettős állampolgárság ügyét, mert beköszöntött a nyári uborkaszezon, hanem mert közeledik január, amikortól kérelmezni lehet. És szerintem nem árt, ha mindenki idejében szétnéz, melyik kapun, kiskapun keresztül szerezheti meg a magyar állampolgárságot is. Persze, ha akarja.

Ha hiszik, ha nem, már nagyon sokszor végigolvastam Wetzel Tamás, a magyar állampolgársági törvény végrehajtását felügyelő miniszteri biztos tusványosi tájékoztatását a kettős magyar állampolgárságról. Vagyis nem a politikai propagandatésztát, hanem a frankó végrehajtást. És akárhányszor futom végig a szöveget, hogy ne döntsem meg egy bekezdésbe sűrített marhaságaim, elírásaim éves átlagát, egyre inkább szétpöffeszkedik bennem a félelem, hogy Orbánék ezt úgy kitalálták, hogy elsőre népnemzetileg véresre tapsoljuk a tenyerünket nekik, harmadik olvasatra pedig elküldjük őket a Balaton fenekére lazac után kutakodni.

Mert nekem itt a nyár közepén máris nagy átbaktolási sejtelmeim támadtak. Na, de gondolkodjunk együtt, itt a szöveg, ki kérelmezhet kettős állampolgárságot: „maga vagy felmenője magyar állampolgár volt, vagy valószínűsíti magyarországi származását”. Nálam ez biztosan partiumi beidegződés, de máris Erdély kettévágása jutott eszembe. Ki tud itt gond nélkül felmenőileg magyar állampolgárt produkálni? Hát, aki a határ mentén született, hisz anno itt vágták el a köldököt, településeket nyírtak félbe, vagyis családokat szedtek darabokra. De legalábbis a rokonság, az évszázados gyakorlat szerint a globalizációmentes ántivilágban, mondjuk egy megyényi területen szóródott szét, itt nem említem a kivételeket, akik például, munkájuk révén, Pestre költöztek. A határ mentén Csongrád, Békés, Hajdú-Bihar „csonka” megye, akárcsak emitt Temes, Arad, Bihar vagy Szatmár. Történelmi gyökereknél kettévágottak. Tehát aki itt maradt, az nagy valószínűséggel talál egy „odaát” született felmenőt, aki „valószínűsíti magyarországi származását”. Hogy miért „magyarországi” önvilágban, és miért nem Kárpát-medencében gondolkodik a jogalkotó, az külön boncolgatást érdemel egyszer. Szóval, saját példámnál maradva, nagyapám Kunágotán született, „valószínűsíthetek” magyarországi származást, gondolom, sok ezer határ menti sorstársammal együtt.

A fő kérdés viszont, mi lesz a székelyföldiekkel, a tömbmagyarsággal? Egyáltalán nem vagyok benne biztos (sőt!), hogy ők ott a sokat emlegetett „belső anyaországban” képesek felmutatni majd Budapestnek magyarországi származást. Mert Hargita, Kovászna és részben Maros történelmi, eszmei egységét nem vágta el soha országhatár. A mostani Magyarországról az elmúlt évszázadokban nem vándoroltak tömegével Székelyföldre, hogy most elő lehessen kaparni a követelt gyökereket. „Csak” megmaradtak, „csak” megőrizték magukat az utókor számára.

Akkor ez most bűn? „Csak” mert itt voltál magyar, és képtelen vagy előszedni odaáti ősöket, nem kapsz kettős magyar állampolgárságot? A jelenlegi állás szerint nem. Vagyis a Fidesz most pont azokat vágja át, akiket önérdekből, szükség esetén propagandisztikailag örökké előszed. És szerintem ez is volt a cél. Nesztek konc, de megszigorítom a feltételeket, hogy megússzam a tömeges kérelem-inváziót.

Románia sokkal lazább feltételekkel szórja a moldovaiaknak a kettős állampolgárságot, külön irodákat nyitott nagyvárosokban, nálunk viszont a nyakasság tekeri körbe a törvényt. Kívánom, ne legyen igazam, de a jelenlegi állás alapján sajna, a Fidesz úgy állította be nekünk a kettős állampolgárságot, hogy aki gagyog magyarul, megkapja. A hivatali asztal mögött álldogálva pedig majd előbukik a kányádis valóság: nem kellünk sem inde, sem unde.