Ki lesz a miniszterelnök?

Ha címbeli kérdésre konkrét választ várna a kedves olvasó, netalán névvel, már most be- és kijelentem: nem tudom.

Némi mentségemre szolgál, hogy szerintem pillanatnyilag nincs olyan ember Romániában, meg az egész világegyetemben, akinek pontos tippje lenne.

Mert először is le kell folynia a december 6-i parlamenti választásnak (még a dátum sem százszázalékosan biztos pillanatnyilag), amelynek nyomán tisztázódnak a politikai erőviszonyok, kiderül, melyik párt mekkora támogatottságnak örvend a lakosság részéről. Igen nagy a valószínűsége viszont annak, hogy a pártok egyike sem szerez önmagában abszolút többséget, azaz nem arat 50 százalék fölötti győzelmet – mert ha igen, további vitának nincs helye, a győztes adja majd a kormányt és a miniszterelnököt.

Ha pedig olyan harminc körüli százalék arányban osztozik a két legnagyobb párt a szavazatokon (ez a leginkább várható forgatókönyv), abból rengeteg probléma származik, mert mindenkinek szövetséges után kell néznie a parlamenti többség megszerzéséhez. Ez, úgy néz ki, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) számára lenne könnyebb, merthogy már a helyhatósági választások előtt körvonalazódott egy PNL–USR-PLUS-szövetség.

S amikor már a derék hazai polgár azt gondolhatta volna, hogy a dolgok további menete „le van zsírozva”, és egyértelműen eldöntöttnek tűnt a jövendő szövetségi rendszer, lám, „az ördög bedugta a farkát” a dolgok menetébe.

A hétvégén már arról vitatkoztak, hogy ki legyen a következő miniszterelnök: Ludovic Orban-e, a liberális pártelnök, jelenlegi kormányfő avagy az USR-PLUS-szövetség jelötje, a jelenleg európai parlamenti képviselő Dacian Cioloş, aki már volt egyszer (támogatói szerint jó) miniszterelnök 2016-ban.

A hazai átlagpolgárok abszolút többségének természetesen legfeljebb halvány gőze lehet arról, hogy kettejük közül melyikük lehetne adott alkalommal a jobbik a hazai végrehajtó hatalom élén. Az egész cécó mindenesetre arra utal, igen határozottan, hogy mennyire törékenyek, esetlegesek a politikai „barátságok”, s milyen könnyen változhatnak, ha a hatalomról van szó – eszünkbe juttatva azt a régi bölcs megállapítást, miszerint a politikában (vagy az országok között) nincsenek barátok, csak érdekek vannak.

Lám, hat héttel a választások előtt a kérdés ismét napirendre került, és nagy valószínűséggel nem lesz kedvező hatással a fő ellenféllel, a szociáldemokratákkal (ők most az ősi ellenség) vívott választási küzdelemre.

A jelenlegi miniszterelnök szombaton egy újságírói kérdésre azt válaszolta: a miniszterelnököt természetesen a győztes párt adja majd. Mire a szocdem-pártelnök leütötte a magas labdát: akkor a PSD?

Ez utóbbinak a legkevesebb az esélye, adott alkalommal a szocdemek ellen összefognának még az amúgy egymás között barátságtalanabb kapcsolatokat ápoló ellenzékiek is.

Most maradjunk annál: másfél hónappal a parlamenti választás előtt a politikai viszonyok tisztázatlanabbak, mint akár egy héttel ezelőtt.

Akiknek biztosan tudniuk kell, hova, hogyan szavazzanak, minden pártviszálytól függetlenül, azok a hazai magyarok. Számukra nincs több út az egyetlen járhatónál.