Közös(ebb) Európai gazdaságpolitika?

Ahogy az árvíz felszínre hozza a szennyet, a gazdasági válság is felszínre hozta az EU keleti és déli tagországai gyengeségét. Pontosabban felelőtlenségét. 

A gazdasági válság ugyanis azokat az országokat érintette érzékenyen, melyek populista gazdaságpolitikát folytattak, bőkezűen szórták a közpénzt különböző szociális jellegű célokra, s a közalkalmazottak bérére, többet költöttek, mint amennyi bevételük volt. Válságban pedig a fegyelmezett Nyugathoz fordulnak anyagi segítésért. A nyugatiak viszont vonakodnak adófizetőik pénzéből támogatni a keletiek és déliek pazarlását.

Különösen az euróövezethez (azaz a „nagykorúak” kategóriájába) tartozó Görögország államcsődje vetette fel a kérdést a nyugati kancelláriákban: vajon szabad a tagországokra kell bízni a gazdaságpolitikát, vagy az EU-nak kellene nagyobb beleszólást engedni? A tapasztalat arra utal, hogy egyes országok képtelenek felelősén kezeli gazdaságukat. Sőt, a biztonsági mechanizmusok is hiányoznak, sem a parlamentek, sem a lakosság sem képesek megállj-t parancsolni a felelőtlenségnek. Éppen ellenkezőleg, fokozzák!

Hogyan egyeztessék a nyugati hangya-országokat és a keleti és déli tücsök-országokat, főleg, hogy a gondba kerülő utóbbiak az előbbi tartalékaihoz folyamodnak? A kérdés komoly vitákat eredményezett.

Görögország, Magyarország vagy Románia a tomboló populizmus okozta károk, az így nem, mintapéldái. Indokolatlanul felfújt, ámde roppant alacsony hatékonyságú állami bürokráciákat tartanak fenn. Sőt, a kormányok folyamatosan elkényeztették, különböző pótlékokkal, gazdaságilag indokolatlan bérnövelésekkel, szociális juttatásokkal halmozták el. 2002-ben például az MSZP-SZDSZ kormány 50%-al emelte a közalkalmazottak bérét Magyarországon, Romániában 2004 és 2008 között szinte megduplázódott az állami szféra alkalmazottai száma. Görögországban a folyamat a nyolcvanas években indult el, s manapság – sarkítva ugyan – de azt lehet mondani, hogy a görögök munkalehetőségei a turizmusra és az állami bürokráciára korlátozódnak. Az idegenforgalomban ráadásul általános az adókerülés!

Nyugaton ilyesmi elképzelhetetlen: a szakszervezetek 5-10%-os béremeléseket képesek kieszközölni a kormányoktól, a 15% átütő sikernek minősül. 50%-ról álmodni sem mernének. Mondani sem kell, hogy az állami bürokrácia sem ölt olyan mértéket. Ezért is hatékonyabb. A gazdasági nagyhatalom Németországban például a gyermeknevelési pótlék 180 euró gyermekenként, az összehasonlíthatatlanul Görögországban viszont 250!

A nyugdíjak terén sem különb a helyzet. Magyarországon a balliberális kormány 19.000 forinttal emelte a nyugdíjakat 2002-ben, s bevezette a 13.-ik nyugdíjat. 2007-ben a PNL-PSD hatalom 43%-al emelte meg a nyugdíjakat, Görögországban évente 14 nyugdíjat folyósítanak a nyugdíjasoknak! Közben tombol a korkedvezményes nyugdíjazások intézménye, olyannyira, hogy Romániában 55, Görögországban, pedig 54 év a nyugdíjazás átlagkora. Amíg nem köszönt be a válság, a kormányok nem is foglalkoztak a fenntarthatatlan foglalkoztatási szerkezettel, válságban pedig tűzoltó-módon kénytelenek emelni a nyugdíjkorhatárt, nagy társadalmi elégedetlenséget eredményezve.

Ellenben a tehetős Hollandia, Dánia, Finnország és Németország viszont jóval a válság előtt, 2003-ban emelték 67 évre a nyugdíjkorhatárt, s évente 12 nyugdíjat folyósítanak idős nyugdíjasaiknak, nem 13-t, vagy 14-t, mint Magyarország és Görögország lényegesen fiatalabb nyugdíjasaiknak! S a példák sokáig folytatódhatnának.

Az utóbbi évtizedben a nyugati országok gazdaságai évi 1-2%-al növekedett. Aki 3%-t ért el, az már kivételesen teljesített. Mégis megtakarításra is jutott, s válság idején saját forrásaikhoz folyamodtak. Sőt, mások segítségére is jutott. A keletiek viszont szárnyaltak, gazdaságaik évi 7-8%-al növekedtek. A bibliai történet tanulsága ellenére a globális recesszió mégis csupasz hátsóval találta, mivel a kormányok éppen az előbb említett felelőtlen populizmussal kiürítették az államkasszát. Vosganian és Tăriceanu 2007-2008-ban elkotyavetyélték – nyugdíjakra, állami bérekre és szociális juttatásokra – a Năstase által megtakarított 11 milliárd lejt (akkori árfolyamon kb. 3 milliárd euró)! Magyarország és Románia – Lettország és Ukrajna mellett – a nemzetközi valutaalap (IMF) hiteléhez volt kénytelen folyamodni. Az IMF alapját, pedig szintén a nyugati országok töltötték fel tavaly 100 milliárd euróval. Saját megtakarításaikból. Magyarán jelenleg az éveken keresztül 7-8%-os növekedésű Magyarországon és Romániában a nyugati országok 1-2%-nak megtakarításaiból folyósítják!

Érthető módon a nyugatiaknak – különösképpen az EU gazdasági mozdonyának tekintett Németországnak – elegük lett saját zsebéből finanszírozni a keletiek és déliek pazarlását. Németország lakosságának csupán 28%-a hajlandó zsebébe nyúlni a görögök megsegítésére, a még individualistább Nagy Britanniában az arány csupán 22%.

Mi a megoldás, hiszen keleten és délen nem működnek a vészfékek. A politikum nem képes megállítani a populizmust, sőt, licitet eredményezett. 2006-ban a Fidesz is ígért fűt-fát, miután 4 évvel korábban ellenfele éppen a populista ígérgetésekkel nyerte meg a választást. Romániában a PDL 2007-ben ellenezte a nyugdíjemelést, 2008-ban viszont már megszavazta az oktatói bérek 50%-os emelését. Görögországban is egymás túllicitálására vezetett a – szintén szocialisták által – 1984-86-ban elindított felelőtlenség.

A lakosság józanságának szűrője sem működik. Míg Nyugaton – főleg az individualistább angolszász/germán országokban – populista ígérgetéssel bármely politikai párt, legyen az szocialista is, elássa magát a választók szemében, keleten is délen viszont a felelőtlenséget díjazzák az urnáknál.

Berlin nyomására az EU nagyobb beleszólást kér a tagországok gazdaságpolitikájába. Egyelőre csupán az euróövezet országaikéba, de felvetődik a többiekre való kiterjesztés is. Holott erősek az ellenhangok: az EU-ban nem lehetnek kiskorú országok, akik a nagykorúak gyámságára szorulnak elven. Nehogy már Brüsszel, Berlin vagy Párizs mondja meg Görögországnak, Portugáliának, vagy másoknak, mekkora állami szektort tartsanak fenn, mennyit költsenek a nyugdíjakra, stb. vélik a közös gazdaságpolitika ellenzői.

Akik viszont az EU-s szolidaritás nevében követelik Görögország feltételek nélküli megsegítését. Veszélyes precedens lehetne a fegyelmezett gazdaságpolitikával nem mindig köszönő viszonyban lévő Portugália, Spanyolország, Olaszország, Magyarország vagy Románia számára. Üzenete egyszerű: pazaroljátok csak nyugodtan a közpénzt, majd a németek, hollandok, britek, svédek, stb. mélyen a zsebükbe nyúlnak, s kihúznak a bajból.

Elvi szempontból a nyugati gazdasági gyámság megkérdőjelezendő. Románia esetén a tapasztalat mégis azt mutatja, hogy az államháztartás akkor volt biztonságban, amikor az IMF ostorral a kézbe ügyelt, Ciorbea, Isărescu, Năstase vagy Boc idején. Amikor eltűnt az ostor – Văcăroiu és Tăriceanu idején – Bukarest gazdaságpolitikája nyomban szembefordult a józansággal.