Közügyek

Aligha akad olyan ember Romániában, aki ne kívánna gondozott zöldövezeteket és tiszta környezetet. Aligha akad olyan, aki örvend, ha jön az árvíz. Aligha akad olyan erdélyi magyar, aki a kisebbségi iskolák elsorvadását kívánná.

Ezen dolgok valahogy mégis gyakran megtörténnek. Talán azért, mert mindig másoktól várják el a megelőzést, mindenekelőtt az államtól.

Amikor például a dévai önkormányzat azt javasolta, hogy saját portája táján mindenki gondozza a zöldövezetet, a lakótársulatok felháborodottan utasították el az ötletet. Sokszor azért kerül sor áradásokra, mert a házak előtti vízelvezető rendszer eldugult. Közben az erdőket tovább irtják – semmi sem állja útját a vízözönnek. Sőt, olyan is előfordult, hogy árvízkor ölbe tett kezekkel, a kocsmákból várták, hogy a kivezényelt tűzoltók és a katonaság végezze el a kármentést.

Közben felháborodnak, ha az állam nem gondozza megfelelően a tömbházak előtti zöldövezeteket, vagy ha a rendezetlen árkok miatt az árvíz behatol a gazdaságokba. Holott köztudott dolog, hogy az állam mindenütt a legrosszabb adminisztrátor. Tágra nyitja a kapukat a visszaélések előtt, különösen egy olyan közerkölcsű társadalomban, mint a romániai. Ha például a lakótársulatok gondoznák a tömbházuk előtti zöldövezeteket, aligha képzelhető el, hogy egy facsemetéért több ezer eurót költsenek.

Magyar osztályokat is gyakran azért vonnak össze, mert nincs, aki összeszedjen 10 elsőst. Amikor ilyesmire kerül sor, leggyakrabban az hangzik el, hogy „az RMDSZ nem tesz semmit”. De vajon Markó Bélának személyesen kellene 10 gyereket keresnie a szórványtelepülésen? Vajon nem a helyiek dolga lenne ez?

Noha rendszeresen csalódik, a társadalom jelentős része továbbra is ölbe tett kezekkel várja, hogy a szájába repüljön a sült galamb. S amikor az mégsem érkezik, mindig valaki másra pikkel.

Vajon nem lenne-e könnyebb saját kezébe vennie a dolgokat?