Külmagyarok

Déva híressége, Böjte Csaba atya lett az ötszázezredik határon túli magyar, aki a 2011-ben érvénybe lépett egyszerűsített honosítási törvény révén szerezte meg a magyar állampolgárságot. 

Az ünnepség jelképes időpontban történt, a határon túl rekedt magyarságnak oly nagy lelki sérelmet okozó 2004-es népszavazás kilencedik évfordulóján, mondhatni az akkori sebek begyógyulásának szimbólumaként.

Közel három évvel a törvény hatálybalépése után – a világ 90 országából – félmillió külmagyar vette fel a magyar állampolgárságot. Többségük nyilván a trianoni határokon túl rekedt magyar kisebbségek köréből származik, ezen belül is főleg Erdélyből, de a történelem viharai által a kerek nagyvilágba szétszórt magyarok utódai is szép számban vették fel őseik állampolgárságát.

Más nemzetiségűek is kérvényezték és meg is kapták a magyar állampolgárságot, olyanok, akiknek felmenőik 1920 előtt magyar állampolgárok voltak.

Erdélyi szemszögből a magyar állampolgárság mindenekelőtt lelki elégtételt jelent, a nemzet határokon átnyúló jelképes egyesülését. Kevés konkrét előnnyel jár, hiszen Románia EU- és NATO-tag.

Az egyszerűsített hónosítás felvidéki nemzettársainknál is inkább a szellemi-lelki kötődést domborítja ki.

Gyökeresen eltérő a helyzet a mostohább sorsú délvidéki és kárpátaljai testvéreknél, számukra a magyar állampolgárság akár az anyaországhoz és Európához való tartozás egyetlen kapcsa is lehet. Szerbia és különösképpen Ukrajna európai jövője bizonytalan, s noha újabb vasfüggöny szerencsére nem túl valószínű, az Európától való elkülönülés korántsem kizárt.

Ami éppenséggel a leggyengébb és legsebezhetőbb határon túli magyar közösségeket fenyegeti – Délvidéken és Kárpátalján együttvéve annyi magyar él (közel félmillió), mint Felvidéken és felénél kevesebben, mint Erdélyben. Számukra a kettős állampolgárság a tényleges biztosíték: újabb történelmi viharok sem szakíthatják el a nemzettársaktól, európai sorsuk nem foroghat kockán.