Megérdemeljük?

Néztem a nagypénteki, Krisztus szenvedését, kereszthalálát felelevenítő egyházi liturgiát. Az akkori kor legborzalmasabb halálnemét csak a legelvetemültebb bűnözőkre, rablókra és gyilkosokra kiszabott büntetést, a keresztre feszítést követelte Pilátustól az elvakult tömeg. (Feszítsd meg!) A két évezreddel ezelőtti elődeink, akik alig néhány nappal korábban még pálmaágakkal, az útra terített köpenyeikkel, hozsannázva fogadták Jeruzsálemben a szamárháton érkező Megváltót! Végiggondolva a történetet, hangsúlyoznunk kell: nem a római helytartó szabta ki rá a büntetést. Ő mosta kezét. Mindhiába mondta a tömegnek, hogy szerinte Jézus Krisztus ártatlan. Az ezerfejű cézár fordult a jótevője ellen, megmagyarázhatatlan okokból. Nem az Ő, hanem a veszélyes gonosztevő, Barabás szabadon bocsátását követelte. És Ő, Isten fia emberként vállalta a reá váró szenvedést, a borzalmas halált az emberiség bűneiért. Bizonyítani a halandóknak: van dicsőséges feltámadás a minden emberfia rettegte halálból. Krisztus nem halhatott meg Istenként. Hogy meghalhasson, embernek kellett születnie. Ő mindvégig tisztában volt kilétével és küldetésével, ezért nem hátrált meg, nem engedett a többszöri sátáni kísértésnek. Az Isten-Ember áldozatát látva és végiggondolva, megfordulhat a mai hívő ember agyában a gondolat: megérdemeltük-e, megérdemeljük-e ezt az isteni áldozatot? Hiszen elképesztő módon szinte minduntalan elfeledkezünk a Krisztus hirdette keresztényi szeretetről, amely immár két évezrede vallásunk egyik alapelve. Most nem csak a koldulóknak nyújtott (vagy nem) alamizsnára gondolok, hanem arra, amikor megtapasztalva embertársaink szenvedéseit, szemérmesen szemet hunyunk a fölött. Vagy elfordítjuk fejünket a segélykérőkről. Sokszor nem nyújtunk anyagi segítséget, avagy lelki vigaszt a rászorulóknak, nem bátorítjuk kellőképpen az erőtleneket.  És világszerte folynak az emberiség vég nélküli háborúi. Évtizedek, évszázadok óta öldösi a keresztény a muzulmánt és zsidót, a muzulmán a keresztényt és zsidót. A zsidó a muzulmánt. Az ateista a hívőt és a hívő az ateistát. A gyarmatosítók a gyarmatosítottakat. Az egy nemzetbeliek egymást, sőt testvér a testvért is. Eddig a legóvatosabb becslések szerint is legalább százmilliók, de lehet, hogy milliárdnál is többen pusztultak, pusztulnak mindmáig el ebben az oktalan tusakodásban. Fogalmazhatnék úgy is, hogy sátáni sugallatú, általa szított gyűlölködésben.  Úgy tűnik, minden józan békítési kísérlet most is kudarcba fullad. Az orosz–ukrán konfliktusban Ferenc pápa őszentsége és a kínai kormányfő is békejavaslattal állt elő. Mindhiába. Mint ahogy az Európai Unió és az Egyesült Államok is elutasítja az azonnali fegyverszünetet és tárgyalásokat sürgető magyar álláspontot is. Inkább újabb fegyverszállítmányt küldenek, vagy milliárdos kölcsönöket szavaznak meg a folytatásra. Pedig már a nyugati országokban is német, francia, angol tömegek utcára vonulva tiltakoznak a háború folytatása ellen. Fegyverek dörögtek ortodox karácsonykor, s fegyverek dörögtek a görögkeleti húsvétkor is. Miközben egyes politikusok, államvezetők húsvétkor sűrűn vetették a keresztet. Nem álszenteskedés mindez a részükről?