Mesterséges uszítás

Aggasztó mértéket öltött a magyarellenes uszítás az utóbbi időben. A jégkorongmeccsen elhangzott székely himnusz kicsapta a hisztit Bukarestben, akárcsak Novák Katalin erdélyi látogatása.

Nem alulról szerveződő, egyszerű románoktól induló magyarellenességről van szó, hanem felülről szított uszításról. A székely himnusz vagy az államelnöki látogatás, a Bethlen-szobor avatása sem zavarta a románokat, főleg nem az erdélyi románokat, a magyarellenes hergelés a bukaresti politikusok, intézmények és különösképpen az országos sajtó számlájára írható.

A székely himnusz ügyét „kivizsgáló” romániai jégkorongszövetség a válogatott játékosainak a hozzáállását nehezményezi, holott civilizáltan viselkedtek, az égvilágon semmilyen bűnt sem követtek el. Miközben a romániai sportban gyakori a huliganizmus, az ellenfél szidalmazása és – igen – a magyarellenes megnyilvánulás. Valahogy mégsem keletkezik országos botrány miatta, s az országos sajtó sem közöl egymás után elítélő cikkeket felháborodott hangnemben. Azt is nehezményezik, hogy a román jégkorong-válogatott kb. háromnegyed részben székelyekből áll, a maradék kb. egynegyede pedig honosított orosz és ukrán sportolókból, s csak elvétve találkozni egy-egy románnal. A jégkorongszövetség szerint ez azért alakult így, mert csak Székelyföldön épültek jégpályák román állami pénzből. Ez tovább hergeli a kedélyeket, holott nem felel meg a valóságnak. Jégcsarnok Bukarestben és Galacon is van/volt, de a helyi önkormányzatok nemtörődömsége és a lakosság jégkorong iránti érdektelensége miatt azok az összeomlás szélére jutottak, használhatatlanná váltak, és kénytelenek voltak bezárni kapuikat. Újjak építésére senki sem gondolt, az önkormányzatok nem folyamodtak állami pénzért ilyesmire. Inkább sör-miccs fesztiválokat szerveztek, vagy más beruházásokat részesítettek előnyben. Székelyföldön viszont karbantartották a létező jégcsarnokokat, sőt, újakat is építettek az önkormányzatok kezdeményezésére. Bukarestben képtelenek elfogadni a valóságot, hogy a jégkorong nem népszerű a románok körében, a székelyeknél viszont amolyan nemzeti sport, a székely identitás egyik eleme.

Erdélyben – s részben a Kárpátokon túli vidékeken is – a románok elfogadják a magyarok eltérő identitását, kultúráját és nemzeti önazonosságát, illetve ezek nyilvános megjelenítését. A boltokban számos székely elnevezésű élelmiszert találni, melyeket nem feltétlenül Székelyföldön gyártanak, hanem román cégek is készítenek ilyeneket, akkora népszerűségnek örvendenek. A román közbeszédben gyakran felvetődik a Székelyföld, létezését többnyire tényként tekintik. Kolozsváron sincs gond a háromnyelvű helységnévtáblákkal, sőt, azok alulról jövő, közös magyar–román civil kezdeményezés eredményeként lettek kihelyezve. Bukarest ellenben vért izzadva tagadja a Székelyföld létezését is. Pontosan úgy, ahogy Putyin tagadja az ukrán nemzet létezését.

A magyarellenes uszítás tehát nem alulról szerveződő társadalmi jelenség, hanem felülről, mesterségesen szított, melyben az országos sajtó nagy szerepet vállal. Még színvonalas hírportálok is valóssággal uszítanak a magyarok ellen: szinte nincs olyan nap, hogy ne közöljenek valamilyen Orbán Viktor-ellenes cikket, az ellenszenvet pedig kiterjesztik az RMDSZ-re (szerintük a Fidesz erdélyi helytartója) és immár a székely sportolókra is. Olyannyira, hogy már a román hozzászólók is túlzottnak tartják az Orbán-ellenességre alapuló folyamatos magyarellenes hangvételű anyagokat.

Aggasztó jelenség, a hivatalos Bukarest – és főleg az ottani sajtó – Moszkva nyomdokain halad: a propagandagépezetté lezüllesztett orosz sajtó évek óta azt sulykolja, hogy az ukránok sóvárogva vágynak vissza Oroszország karjaiba, de néhány Nyugatról felbújtatott náci nem engedi. Azon ukránok ellen pedig, akik kitartanak nemzeti önazonosságuk mellett gyűlölettől fröcsögő lejárató kampányt folytatnak immár évek óta, akárcsak a bukaresti sajtó a székely jelképek, Erdély jellegzetessége és az Orbán Viktor mellet kiálló erdélyi magyarok ellen.