Mit jelent felénk szeretni?

Talán azt jelenti, hogy egy hideg decemberi estén, pontban 18 órakor Nagyiratoson elindul a falu apraja-nagyja, hogy együtt találjon rá egy feldíszített ablakra – bármilyen furcsán is hangzik. Egy olyan helyet keres, ahol nemcsak egy díszes szám villog az ablakon, hanem hozzá közeledve érzi, a belső tűz átveszi az irányítást, elűzi a mindaddig uralkodó hideget. Egy olyan helyet, ahol valaki nyitottsággal, szeretettel várja őt.

2025. december 24-én sikeresen lezárult az Élő Adventi Kalendárium Nagyiratoson. Az esemény november 30-án a római katolikus templom udvarán a legelső ablakkal vette kezdetét, és egészen december 24-ig tartott. A kezdeményezés összesen huszonegy családot tudhat házigazdájaként, ötletadója pedig Nagy Melinda volt, aki ft. Bakó László plébános közreműködésével irányította az eseményt. A sok együtt töltött adventi estének köszönhetően – magyar és román ajkúak körében egyaránt – az „ablakozás” mint főnév, illetve a „megyünk ablakozni” mint cselekvés szinte észrevétlenül épült be a köztudatba.

A didergős, 18 órai kezdetek menete egyszerű volt, célja pedig annál inkább. Minden este, pontban hat órakor a falu apraja-nagyja EGYÜTT indult útnak megkeresni az aznapi feldíszített ablakot. Az estéket két kis csengő kísérte, melyeket a résztvevő gyermekek büszkén ragadtak magukhoz, jelezvén a sötét utcákon: „Itt vagyunk, megérkeztünk.” Az ablakok alatt a jelenlévők közösen elénekeltek egy dalt, majd a házigazda meleg teával, forralt borral és gyümölccsel – szebb szóval élve: kitárt szívvel – várta az érkezőket.

Az együtt szócska nem véletlenül szerepelt az imént nagybetűkkel. Hiszen ez volt az Élő Adventi Kalendárium célja: együtt tenni valamit. Együtt várni az ünnepet, együtt jelen lenni a közösségért, valamint egymásnak örömet szerezni.

Nem is hiába van az eseménynek minden évben egy jelmondata. Az ablakokra nemcsak egy szám került fel, hanem az adott naphoz tartozó betű is kulcsszerepet kapott – melyhez egy szó és néhány gondolat társult. Az idei év jelmondata a következő volt: A szeretet a csoda, amire vártál.

Az ötletgazda, Nagy Melinda szavaival élve (akinek nem mellesleg lételeme „valamit szervezni”):

„Szerintem ez így van… Mindannyian várunk egy kis csodára, vagy hogy valami történjen már, és sokszor hajlamosak vagyunk nem észrevenni azt, hogy a nemjóját! Csoda, hogy élünk, hogy van családunk, hogy azért van hova hazamenni. Ezek mind olyan apró csodák, amelyeket nem is veszünk észre…”

Miután elmélyültek a nap szavában, a jelenlévők közösen imádkoztak az adott este házigazdájának családjáért.

Ezt jelentené felénk a szeretet… Útnak indulni egymás felé, menet közben jobban megismerni a szomszédot, akivel eddig jóformán csak köszönőviszonyban voltunk. Megtudni róla, hogy szeret olvasni, de még olyat nem olvasott, amilyet mi, s másnap átvinni neki négy verseskötetet és egy Stephen Kinget. Megismerni jobban az özvegyasszonyt is néhány utcával arrébb, aki a végén kétségbeesetten azt kérdezi, mit tegyen ezután, mit fog csinálni a négy fal között egyedül. Megtudni, hogy egy-egy kortársunk milyen lelki csatát vív meg.

Szeretni annyit jelent itt: megtalálni önmagunkból egy darabot a másikban, gőzölgő bögrékkel a kezünkben, vörös ujjakkal és orrhegyekkel állva egy melegséggel körülvett udvaron.

Andó Réka