Modernkori magyar szabadságharc

Hatvanhét évvel ezelőtt Magyarország népe fellázadt a kívülről ráerőltetett kommunista diktatúra ellen. Egy emberként lázadt fel, fővárosiak és vidékiek, egyetemisták, értelmiségiek és egyszerű kétkezi munkások, vallásosak és ateisták: 1956. október 23-án kitört a modernkori magyar szabadságharc.

A magyar nemzet önállóan akarta irányítani a sorsát, saját maga akart dönteni arról, hogy az országban milyen politikai berendezkedés legyen, hogy milyen nemzetközi intézményrendszerhez tartozzon, hogy az ország területén milyen haderők állomásozhatnak. Egyszóval a magyar nemzet akart dönteni arról, hogy mi a jó számára. 1945 után erre nem volt lehetősége, kívülről, Moszkvából döntötték el, hogy Magyarország a „szocializmus építésének útját” kell kövesse, hogy a Szovjetunió irányította keleti tömbhöz (Varsói szerződés és KGST) kell tartoznia, az ország területén pedig szovjet csapatok állomásoztak az ország akarata ellenére. 1956-ban a magyarság egyértelműen fellázadt ez ellen, s egy hangon mondta ki: elég volt!

Hőstett volt a javából, senki sem mert így szembeszállni a gonosz birodalmával, senki sem vállalt akkora áldozatot – beleértve véráldozatot – szabadságáért. A szovjetek ugyanis nem voltak hajlandók elfogadni a magyar szabadságot, továbbra is Moszkvában akarták eldönteni, hogy mit is akar a magyar nép – és a többi keleti „testvérország” népei. Moszkva ezért kívülről manipulált, magyarellenes fasisztalázadásnak minősítette az 1956-os forradalmat. Szerinte 1956-ban nem a magyar nép lázadt fel egy emberként a ráerőltetett kommunista diktatúra ellen, hanem a nyugati – főleg amerikai – hatalmi körök háttérből bujtottak fel néhány 1945 után Magyarországon maradt fasisztát, s ez vezetett a vérengzéshez. Vagyis amolyan szovjetellenes nyugati proxi provokáció, melyben az amerikaiak és fasiszta ügynökeik a magyarokat amolyan faltörő kosnak használták fel a szocializmus és a „béketábor” ellen. A Szovjetunió pedig – nyilván nagylelkűségből – katonai segítséget nyújtott a békére vágyó, a szocializmus „vívmányai” és a „felszabadító” Szovjetunió iránti töretlen hűségben elkötelezett magyar népnek, a szovjet tankok ezért lövöldöztek „békésen” Budapest utcáin, a korabeli humor nyomán. 

A korabeli propaganda és a jelenlegi orosz történelem-tankönyvek így állítják be az 1956-os eseményeket. Az lett volna az első színes forradalom, melynek legutóbbi eleme a 2014-es kijevi Euromajdan volt. A Kreml szerint az ukrán nép sóvárogva kívánkozik Moszkva oltalmazó karjaiba, de hát a nyugati – főleg amerikai – hatalmi körök cselszövései felbujtottak néhány helyi nácit, akik megrendezték a színes forradalmakat, és terrorizálják a békeszerető, oroszbarát népet. Az Ukrajna ellen tavaly elindított háború is egy az egyben ezen propagandára épül. Az 1956-os magyar forradalom (és az 1968-as csehszlovákiai események) kapóra jött, nagyszerű precedens Moszkva propagandagépezetének. Főleg, hogy az ukránok gyakran hivatkoznak a magyar példára a Moszkvától való eltávolodás és az euroatlanti integráció indoklására, a mostani honvédő háborút pedig saját ‘56-juknak tekintik.

1989-ig Magyarországon is ez volt az egyetlen hivatalos verzió, ha már egyáltalán szóba került 1956. A téma tabu volt, kerülték is, mint a forró kását 33 három évig. Amíg fordult a történelem kockája: 1989-ben éppenséggel október 23-án kiáltották ki a köztársaságot. A rendszerváltás hosszas folyamat volt, jelképes időpontja azonban október 23. A magyar kommunizmus október 23-án ért véget, a demokratikus szabad Magyarország akkor született. Október 23. azóta hivatalos nemzeti ünnep Magyarországon. 33 évig október 23-a vörös posztó volt a rendszer számára, 34 évé viszont nemzeti ünnep! Mert a forradalmat ugyan le lehet verni, a magyar nemzet szabadságvágyát azonban nem.