Nagyapa és unoka

Az aradi szerb közösség több kiemelkedő tagjának élete és munkássága szorosan összefonódott a város kultúrtörténetével. A Tekelia (Techelia, Tököli) család, Arszits polgármester és neje, Eusztachia, a szerb irodalom első költőnője, vagy később a Tabakovitsok nagyon sokat tettek a városért.

Nem kevésbé – az Alexics festő-dinasztia. Ez utóbbiak hírneve is messze túlnőtt régiónk keretein. Művészetüket a magyar és a szerb művészettörténet is számon tartja és sajátjának vallja.

A legidősebb Alekszics Aradon halt meg. Még nevesebb unokája pedig Aradon született. Mindkettőjük tehetségének nyomait a szerb templom freskója és ikonosztáza őrzi.

Szinte megmagyarázhatatlan, hogy mindezek ellenére a helyi művészet egykori nagyjai közül gyakran kimarad a nevük. Munkásságuk feledésbe merül, vagy rosszabbik esetben a nagy nyilvánosság előtt ismeretlen marad.

Nikola (Miklós) 1809-ben Óbecsén született, Újvidéken tanult festeni, majd két évig Bécsben a Képzőművészeti Akadémiára járt, de tanulmányait félbeszakítva visszatért a Bánságba és templomfestészettel kereste a kenyerét. Nagybecskereken (Kikinda) és Temesváron is dolgozott, majd 1840-ben Aradra költözött. Nem kevesebb, mint 33 évig élt a városban. Ő festette a szerb templom mennyezeti freskóját, ikonosztázát, majd a román ortodox püspöki templom ikonosztázát.

Fia, Dusán is festészettel foglalkozott, de édesapja árnyékából nem tudott kitörni.

A dinasztia harmadik kiemelkedő tagja Nikola unokája, Stefan volt.

Aradon született 1876-ban. Münchenben tanult festészetet és őt is a templomfestészet vonzotta. A bánság számos templomának freskója fűződik a nevéhez.

Aradon az egykori huszárlaktanyában töltötte katonai szolgálatát, s utána jó pár évig albérletben a házigazdák arcképének megörökítésével „fizetett.” így került családom örökségébe is egy apai nagyanyámról 19 éves korában készített gyönyörű Alexics olajkép, amelytől sajnos az 1960-as években egy helyi műgyűjtő javára meg kellett válnunk.

A baráti körben csak Istvánnak szólított festő ne volt szűkében a megrendeléseknek. Többek közt a császári és királyi család számos tagjáról készített portrét. Az aradi ipartestület számára festette meg Ferencz József és Erzsébet királyné portréját. (Vajon hová, kihez került ez a kép?) Több tábornok arcképét is megörökítette.

Leghíresebb munkájának az ugyancsak magántulajdonban lévő Víg bánátiak című olajképet tartják az ítészek.

A 20. század elején rendre Alexics Istvánt bízták meg nagyapja munkáinak restaurálásával. Aradon nem csupán felújította, hanem át is festette a mennyezeti falfestményt, amely, a korabeli értékelések szerint, szebb lett, mint az eredeti.

A freskó helyi érdekessége, hogy ismert aradi lányok portréit használta ihletforrásként.

A szerb ortodox templom mennyezeti freskóját az 1930-as évek közepén egy aradi tanulmányútjuk során megtekintették a belga képzőművészeti akadémia tanárai és végzős növendékei.

Később Herman Lipót, a nagyszentmiklósi születésű híres magyar festő is felkereste a templomot és, noha a falkép már erősen felújításra szorult, elragadtatással szólt értékeiről.

(Herman Lipót sokszor megfordult városunkban, hiszen bátyja, Herman Gyula, a textilgyár igazgatója volt.)

Alexics István fiatalon 1922-ben halt meg.

A szerb templom freskóját pár évvel ezelőtt ismét felújították.