Német puhatolózások

Meglehetősen hűvös fogadtatásban részesültek az új baloldali német kormány vezetői első külföldi látogatásaikon. Alig két nappal hivatalba lépése után Olaf Scholz kancellár pénteken Párizsba látogatott, szombaton Brüsszelbe, vasárnap pedig Varsóba. Annalena Baerbock külügyminiszter asszony nem utazott Brüsszelbe, Párizsból, ahol a kancellárral együtt járt, egyenesen Varsóba ment, Scholz látogatásának előkészítésére.

Mindhárom látogatás jelzésértékű volt, hogy Berlin számára az EU, illetve annak nyugati és keleti tagországai egyaránt fontosak és szoros együttműködésre törekszik velük. Franciaország a második világháború óta Németország legfontosabb nyugat-európai partnere, mondhatni, hogy a francia–német kibékülés az EU alapját jelenti. Lengyelország pedig nemcsak a legjelentősebb kelet-európai ország, hanem a súlyos történelmi teher miatt kiemelkedő Berlin számára. A kettő közé ékelt Brüsszeli látogatás amolyan kötelező tiszteletkör az EU-nál.

Jóllehet amolyan bemutatkozó, ismerkedési jellegű baráti látogatásokról volt szó, a nézeteltérések hamar felszínre törtek, Olaf Scholz hűvös fogadtatásban részesült Párizsban és Varsóban egyaránt, Baerbock lengyelországi látogatása pedig hideg zuhany volt számára.

Párizsban ugyanis nem rajonganak az európai szuperállam létrehozásáért, amely a berlini koalíciós programban szerepel. Ráadásul a franciák nem hajlandók egykönnyen lemondani az atomenergiáról, amely az ország energiaellátásának több mint felét biztosítja, miközben az elszánt ideológiai gerilla-harcos Baerbock elfogadhatatlannak tekinti azt. Jövő tavasszal ugyanis államelnöki választások lesznek Franciaországban, Macron pedig három komoly jobboldali kihívóval szembesül: a gaulisták (hagyományos jobboldal) részéről a magát politikailag egyharmad részben Margaret Thacher, kétharmad részt Angela Merkelként minősítő Valerie Pecresse, a nála még jobboldalibb Marine Le Pen és a radikális jobboldal fenegyereke, Eric Zemmour. Mindhárman markáns jobboldali programmal indulnak, Macronnak tehát határozottnak kell mutatkoznia e téren, főleg, hogy baloldalról nincs jelentős kihívója. Vagyis Párizs nemigen vevő a németek balos céljaira, s ezt udvariasan tudomásukra is adták.

Varsóban még feszültebb volt a hangulat, különösképpen a külügyminiszterek találkozóján. A lengyel Zbignew Rau lengyel keményen nekiesett az északi áramlat 2 közvetlen orosz–német gázvezetéknek, gigantikus kártérítési követelését helyezte kilátásba Németország második világháborús pusztításaiért, illetve elutasított bármilyen német ideológiai nyomást „jogállamiság” és „közös európai értékek” címen. A házigazdák kőkemény fellépése sokkolta Baerbockot, több, volt, mint hideg zuhany, inkább jegesnek lehet mondani. A lengyelek azonban ügyesen taktikáztak, Morawiecki kormányfő jelentősen mérsékelt a hangnemen a Scholz-cal való találkozón. Vagyis jelezte, hogy Varsó hajlandó az együttműködésre, de amennyiben Berlin köti az ebet a karóhoz és – közvetlenül vagy Brüsszelen keresztül – tovább zaklatja (vagy inkább zsarolja) Lengyelországot, utóbbi hajlandó visszavágni. Brüsszel egyelőre nem fogadta el Lengyelország (és Magyarország) visszaállítási tervét, jogállamiságinak álcázott balos ideológiai okok miatt halasztja el az uniós pénzek kifizetését, amit Varsóban zsarolásnak tekintenek. Akárcsak Budapest, a varsói jobboldali kormány is kőkeményen kiáll nemzeti szuverenitása mellett, Európa iszlamizációját és a „szivárványos” propagandát nem tekinti közös európai értéknek, hanem balliberális rögeszméknek.

Mindezt egyértelműen Berlin – és Brüsszel – tudomására hozták, a németek előtt néhány nappal ugyanis Varsóban az EU küldöttségét fogadták hasonló sokkoló keménységgel. Vajon értének-e Berlinben a franciák és a lengyelek üzeneteiből, vagy kitartanak ideológiai gerillaharcuk mellett? A tapasztalt és mérsékelt Scholz kancellár mindenesetre nyitottabb a pragmatizmus irányába, mint az elszánt Baerbock. A varsói jeges zuhany talán utóbbira is kijózanítóan hat.