Népfelkelés, palotaforradalom vagy katonai puccs?

Oroszország nem tűri többé, hogy Putyin önkényesen szakadékba taszítsa az egykor büszke országot, s eltávolítja az elnököt a hatalomból. Ilyen véleményekkel gyakran találkozni a nyugati elemzők és egyszerű polgárok részéről egyaránt. Hogy ez pontosan hogyan is történne, az rejtély, egyesek népfelkelésre, mások katonai puccsra vagy palotaforradalomra saccolnak, az Ukrajna elleni háború akadozása nyomán egyre hangosabb oroszországi kritikák alapján.

Mindezek inkább illúziónak tűnhetnek, mintsem reális alternatíváknak. A keserű tapasztalatok óvatosságra intenek.

Az orosz/szovjet történelemben minden jelentős változás felülről indult, a hatalom legmagasabb szintjéről, nem alulról, a nép kezdeményezéséből. Oroszország modernizálását Nagy Péter cár indította el, és vaskézzel valósította meg, mit sem törődve a társadalmi ellenkezés legyűrésével járó százezernyi áldozattal. 1861–64-ben is II. Sándor cár személyes döntése számolta fel a jobbágyságot, nem alulról szervezett mozgalom. Sztálin is személyesen döntött az iparosításról és a kötelező kolhozosításról, ami kevesebb, mint egy nemzedéken belül ipari országgá változtatta az addig agrár jellegű Szovjetuniót, több tízmillió falusi paraszt lett városi munkás, mit sem törődve a milliós nagyságrendű áldozatokkal. A sztálini terrornak is felülről vetett véget utódja, Nyikita Szergejevics Hruscsiov, nem pedig egy alulról jövő társadalmi nyomás. A nyolcvanas évek nagy reformjait Mihail Szergejevics Gorbacsov pártfőtitkár indította el felülről saját meggyőződésből, nem alulról jövő társadalmi nyomás kényszerére – a kommunizmus bukására és a Szovjetunió összeomlására vezető feszültségek éppenséggel a gorbacsovi reformok nyomán törtek felszínre.

A népfelkelés egyetlen egyszer, az 1917-es februári forradalom alkalmával eredményezett jelentős változást, de az is rosszul sült el. Az első világháború okozta vérveszteség (több mint egymillió elesett katona és további millió nyomorult hadirokkant), illetve a szintén tömegessé terebélyesedő nélkülözés és éhínség, illetve a – többnyire polgári – cár ellenes politikai hergelés valóban népfelkelésbe torkolt, melyhez a hadsereg majdnem teljes mértékben arisztokrata tiszti kara is csatlakozott 1917 februárjában, s ez a cári rendszer elsöprését eredményezte. Az akkori remények azonban nem váltak be, éppen ellenkezőleg, szinte minden forradalmár-kategória rosszul járt. A szélsőséges bolsevikok kihasználták a cári rendszer bukása okozta hatalmi űrt, s még azon év októberében puccsal megragadták a hatalmat. A nép szenvedése látványosan fokozódott, további milliók pusztultak el, a februári forradalomban oroszlánrészt vállaló cárellenes polgári politikusokat és a jobb remény nevében hozzájuk csatlakozó arisztokratikus cári tiszteket üldözték, azok, akiknek nem sikerült külföldre menekülniük kommunista börtönökbe vagy kivégzőosztagok elé kerültek. Ilyen tragikus előzmények után nem túl valószínű a Puytin-ellenes népfelkelés, főleg, hogy a mai háborús vérveszteségek és a civil lakosság szenvedése meg sem közelítik az 1917. februári szintet.

A katonai puccsok sem jártak nagyobb sikerrel. 1825-ben a magas rangú katonatisztek (dekabristák) cárellenes puccsát leverte a hatalom, a puccsisták pedig szibériai száműzésbe vagy kivégzőosztag elé kerültek. 1991 augusztusában szintén puccsal szándékoztak eltávolítani Gorbacsovot és megmenteni a szétesés küszöbén lévő Szovjetuniót, de az is megbukott, a hatalmas birodalom pedig összeomlott. A magas rangú elvtársakból, KGB-s és katonatisztekből álló puccsisták szerencsésebbek voltak, mint 1917-es elődjeik, csak börtönbe kerültek néhány évre, s nem kivégzőosztag elé.

Leginkább a Putyin-ellenes palotaforradalom tűnne esélyesebbnek, legalábbis a történelmi precedensek alapján. A tizennyolcadik században például szinte mindig palotaforradalom döntötte az utódlás kérdését, a cárnők többnyire azok nyomán kerültek a trónra. 1964 őszén is párton belüli palotaforradalom távolította el a kiszámíthatatlan Hruscsovot a hatalomból Brezsnyev javára. Igen ám, de manapság nem a mérsékelt békepártiak józan hangok morognak Puytin ellen, ahogy a nyugatiak remélnék, hanem éppen ellenkezőleg, a keményvonalas harci keselyűk, akik éppen azt vetik Putyin szemére, hogy túl puha Ukrajnával és a Nyugattal szemben, és keményebb fellépésre lenne szükség!