Összekötő kapocs vagy feszültség-forrás?

Mérőben eltérő a határon túli magyarsághoz való viszony a Magyarországgal szomszédos országokban. Az utóbbi hónapok és különösképpen a Trianon századik évfordulója körüli történések egyértelműen rávilágítanak az utódállamok közötti különbségekre a helyi magyar nemzeti kisebbség, illetve a Magyarországhoz fűződő kétoldalú kapcsolatok terén egyaránt.

Szerbia jó viszonyt ápol Magyarországgal és aránylag széleskörű kisebbségi jogokat biztosít a mintegy 250 000 vajdasági magyarságnak, amely még a Tito-féle Jugoszlávia örökségének számít. Az utóbbi időszakban Belgrád tartózkodott a magyarellenes gesztusoktól. Trianon centenáriuma kapcsán sem voltak magyarellenes kirohanások, sem háttérből szőtt provokációk. Szöges ellentétben például Romániával, ahol az utóbbi hónapokban folyamatosan törnek borsot az erdélyi magyarság orra alá: Trianon-ünnep törvény, március 15. ünnepnappá nyilvánításának az elutasítása, közigazgatási nyelvhasználat korlátozása, úzvölgyi katonai temető meggyalázása stb. Iohannis aljas áprilisi magyarellenes kirohanása kisebb nacionalista hullámot indított el, a bukaresti politikai porondon szinte egymásra licitálnak, ki mérgezheti meg még jobban a magyar–román viszonyt, ki rúghat nagyobbat az erdélyi magyarságba. Érthető módon, mindezek nyomán a magyar–román államközi viszony sem túl fényes.

Ukrajnában is hasonló a helyzet, Kijev immár három éve üldözi a mintegy 150 000-es kárpátaljai magyarságot. Mindenekelőtt az anyanyelvhasználatot drasztikusan szűkítő oktatási és közigazgatási törvényekkel, noha a magyarság ez esetben amolyan járulékos áldozat – Kijev célja az Ukrajnában még mindig meghatározó orosz nyelvi, szellemi és kulturális befolyás visszaszorítása. Kijev a magyar diplomáciával folytatott tárgyalások után nemrég bejelentette, hogy nem hajlandó változtatni a két törvényen, annak ellenére, hogy emiatt Budapest blokkolja Ukrajna EU- és NATO-közeledését.

Az igazán jelentős előrelépés azonban Felvidékhez kapcsolódik, Igor Matovič szlovák kormányfő újabb közeledési gesztust tett a felvidéki magyarok irányába. Minapi budapesti látogatása alkalmával Szlovákia miniszterelnöke jelezte, hogy lehetővé teszik a kettős állampolgárságot, az állami forrásokat nemzeti hovatartozástól függetlenül osztják szét az országban, beleértve a tömbmagyar lakosságú Dél-Szlovákiát. Sőt, arra is bíztatta a felvidéki magyar anyákat, hogy adják át gyerekeiknek anyanyelvűket! Mi több, teljesen magyar nyelvű csatorna (nemcsak magyar adás) létesítését is fontolgatja a közszolgálati pozsonyi televíziónál. Kultúrája révén a felvidéki magyar közösség ugyanis gazdagítja Szlovákiát, az ottani magyarok többletajándékot kaptak a sorstól: mivel mindkét nyelvet ismerik (sőt, a szlováktól csak tájszólásnyira különböző cseh nyelvet is), összekötő kapocs szerepet játszatnak Magyarország és Szlovákia, illetve Magyarország és Csehország között. Ami jelentős szempont a visegrádi együttműködés elmélyítésénél. Mindez azután, hogy Igor Matovič nem sokkal korábban bocsánatot kért a felvidéki magyarságtól a nemzeti önazonosságukhoz való kitartásuk miatt őket ért sérelmekért! Az Orbán Viktorral való találkozás után a szlovák kormányfő kijelentette, hogy nem csupán szomszédoknak tekinti a magyarokat, hanem közeli barátoknak is. Trianont nyilván másképp értékelik a magyarok és a szlovákok, az ezeréves közös történelmet azonban nem lehet eltörölni, éppen ellenkezőleg, fel kell vállalni.

Jelentős szemléletváltozásról van szó, a szomszédos államok között Szlovákia elsőként tekinti értéknek és nem veszélyforrásnak az ottani magyar kisebbséget. Amiből kifolyólag Pozsony a kisebbség megmaradását is hajlandó felkarolni (anyanyelv-továbbörökítés), holott Trianon után szinte minden utódállamban a magyarság beolvasztása volt a megkérdőjelezhetetlen állampolitika, amit hol durvább, hol finomabb eszközökkel folytattak. Pozsonyban végre rájöttek, hogy az egyoldalúság zsákutca: nem lehet feltétlen állammal szembeni lojalitást követelni a magyar kisebbségtől, úgy, hogy az állam nem ad cserébe semmit, sőt, keresztbe tesz a magyar nemzeti célkitűzéseknek. Végül is a magyarság Szlovákiában is – akárcsak Romániában, Szerbiában és Ukrajnában – jelentősen hozzájárult munkájával, adójával, fiai és lányai tehetségével és izzadságával az ország előrehaladásához. Itt az ideje, hogy az országok is viszonozzák végre mindezt, s ezen Bukarestben és Kijevben is bizony elmorfondírozhatnának.