Porlik, mint a szikla, de nem a székely

Folyamatosan csökken Erdély lakossága a rendszerváltás óta. Már a 2011-es népszámlálásnál a tágabb értelembe vett Erdély össznépessége jócskán 7 millió alá csökkent, ami majdnem egymillióval kevesebb, mint a rendszerváltás körüli időben regisztrált csúcsnál. Tavaly Erdély lakossága 6,461 millióra csökkent, míg 2011-ben még 6,789 millió volt. Vagyis az előző népszámlálás óta Erdély népessége 4,82%-kal csökkent, ami kisebb az országos 5,31%-os fogyáshoz képest, hosszabb távon azonban jelentős. Tavaly Erdély népessége bő 250 ezerrel kisebb volt, mint 1966-ban és jó egy és negyed millióval kevesebb, mint a rendszerváltás körüli csúcson. A tavaly regisztrált 6 461 780 erdélyi lakos közül 742 225 személy esetében nincsenek információk a nemzetiségről, ami feltűnően nagy szám, ők Erdély lakosságának 11,49%-t teszik ki.

Nemzetiségi arányok

Nemzetiségi szempontból a tágabb értelembe vett Erdély lakossága a következőképpen alakult a rendszerváltás óta. Az arányok azokra vonatkoznak, akiknek ismert a nemzetisége:

Amint a táblázatból is kiderül, abszolút számban minden erdélyi nemzetiség csökkent az utóbbi népszámlálás óta. Manapság kevesebb román, magyar, német, cigány és egyéb nemzetiségű ember él a tágabb értelembe vett Erdélyben, mint tíz, húsz, vagy harminc évvel ezelőtt. A fogyatkozás mértéke azonban eltérő, a románok száma például 8,84%-kal esett vissza 2011 óta, a magyaroké viszont kétszer nagyobb arányban, 19,12 %-kal, a németeké pedig még annál is nagyobb mértékben, 37,91%-kal. A romák száma viszont csak minimálisan, 4,24%-kal csökkent, már ha egyáltalán csökkent, az adatok alighanem így is kisebbek a közösség reális számánál, a cigányok gyakran vallják magukat románnak vagy magyarnak.

Az általános létszámcsökkenés Erdély etnikai összetételét is befolyásolja, noha a kép meglehetősen stabil a rendszerváltás óta: a románság aránya 75% körüli és enyhén növekszik népszámlálásról népszámlálásra, a magyarságé pedig 20% körüli és egyre inkább csökken. Az egykor jelentős német közösség korábbi önmaga árnyéka, aránya jócskán egy százalék alattira csökkent, a cigányság viszont növekszik.

Amennyiben a 742 225 ismeretlen nemzetiségűnél ugyanolyan arányos nemzetiségi elosztást feltételezünk, akkor a románság száma mintegy 567 ezerrel, a magyarságé pedig közel 130 ezerrel nagyobb a táblázatban szereplőnél.

Magyarok Erdélyben

Abszolút számban a magyarság a tágabb értelemben vett Erdély mind a 16 megyéjében csökkent, s Trianon óta először esett a lélektani egymilliós szint alá. Legalábbis a január utolsó napján nyilvánosságra hozott megyei lebontású adatok szerint. A valós szám jócskán egymillió, sőt, 1,1 millió fölött lehet, ha figyelembe vesszük a fentebb említett, feltűnően nagy csoportot, amelynél ismeretlen a nemzetiség. A népszámlálás ugyan 1 002 151 magyart regisztrált az országban, de közülük csak 983 971-en élnek az ezeréves határokon belül, a maradék 18 180 pedig a Kárpátokon túli országrészekben. Bákó megyében – 4561 – és Bukarestben – 2168 – él a legtöbb magyar, a többiek pedig szétszórva a többi megyében. Magyarok ugyanis Románia minden megyéjében vannak, legkevesebben, 22-en Teleormanban.

Erdélyben még kivételesen sem akadt olyan megye, ahol tavaly több magyar élt volna, mint 2011-ben. A számok alakulását a következő táblázat mutatja:

Nincs mit kendőzni, a számok kiábrándítóan keserűek. 2011 óta az erdélyi magyarság létszáma egy Hargita megyényivel csökkent. Hargita magabiztosan tartja az Erdély legmagyarabb megyéje címet, s immár az egyetlen, ahol több, mint kétszázezer magyar él, Maros megyében a szám jócskán ezen szint alá csökkent. Szatmár és Kolozs megyékben a magyarok száma a százezres küszöb alá esett, a szórványbéli Hunyad és Szeben megyékben pedig tízezres alá. A magyarság megyén belüli aránya csupán Hargitában növekedett, Szilágy nem ismételte meg a múltkori bravúrt, 2011-ben ugyanis a magyarok összlakosságon belüli aránya ott is növekedett 2002-höz képest. A szórvány legszórványabb megyéjében, Krassó-Szörényben pedig 1% alá csökkent a magyarság aránya, ami szintén történelmi negatív rekord.

A táblázatból egyértelműen kiderül, hogy az apadás a székelyföldi tömbvidéken a legkisebb, noha immár Hargita az egyetlen, ahol 10% alatti volt a magyarság demográfiai visszaesése, Háromszéken viszont már meghaladta a szintet. Négy vegyes lakosságú megyében – Bihar, Szatmár, Szilágy és Maros – a fogyatkozás aránya 20% alatti volt, vagyis az összerdélyi átlag körüli. Kolozs megyében, illetve a szórványbéli Fehér és Beszterce-Naszód megyékben a visszaesés 25% alatt alakult, ami szociológiai szempontból igencsak ellentmondásos. Az erdélyi magyarság fővárosának számító Kolozsvár megyéjében, amely nagy számban vonzza a tehetségeket más vidékekről a magyarság arányosan jobban fogyott, mint a mostohább adottságú szórványbéli Fehérben és Beszterce-Naszódban! Az utóbbiakhoz hasonló helyzetű Hunyadban viszont drasztikusan, több mint 40%-kal csökkent. Ezáltal a sorrend is változott, Hunyad a szomszédos Fehér és észak-erdélyi társa mögé esett vissza a magyarok számát illetően. Hasonló helycsere történt Máramaros és Temes megyék között, előbbi magyarsága kevesebb veszteséggel vészelte át az utóbbi évtizedet. Máramarosban, akárcsak a hasonló adottságú Arad és Brassó megyékben a létszámcsökkenés 30% alatt alakult. Ezáltal mindhárom a szórvány kategóriába került. Temes megyében az apadás jóformán 40%-os, Hunyad és Szeben megyében pedig azt is meghaladta. Krassó-Szörényben a magyarság száma kevesebb, mint felére esett vissza tizenegy év alatt.

A népszámlálás hivatalos adatait óvatosan kell kezelni, a valós helyzet minden bizonnyal jobb, tekintettel arra a rendkívül nagy embertömegre, akikről nincsenek információk a nemzetiséget, anyanyelvet és vallást illetően. A fogyatkozási tendencia és az elszórványosodás azonban így is nyilvánvaló, meg ha valós mértéke kisebb is, mint azt a mostani számok mutatják.