PORTRÉFÉLE – Szabályos? – Groteszk?

A „Zabigélben” a huncut „kis pesti” becsempészi a szigorú Matulába a lényegesen liberálisabb Szokoray Atala egyik hagyományos diákcsibészségét, a kétféleképpen írt magyardolgozatot.Így született meg, több más dolgozat mellett, a König tanár urat kigúnyoló groteszk fogalmazvány. Püspöki látogatás. Botrány! Zsuzsanna testvér elszomorodik. König menti az őt kigúnyoló tanítványát, Torma mégis szigorúan büntet. („A csúfolóknak nem ül ő székében.”)Érdekes epizódja ez a sikeres Szabó Magda-regénynek és a könyv alapján készült filmnek.A regény végén feltárul König igazi arca, hősiessége. Kiderül, hogy Zsuzsanna szereti Königet, a „kis pesti” előtt is megvilágosodik az Abigél-szobor mögött megbúvó segítő kéz. * Az árkodi történet után kerek 75 évvel az aradi „Gutenberg-galaxison” szépen, sorjázva születnek az értékes, szabályos portrék. E sorok írója két alkalommal – magyarázattal is szolgálva – elhárította a portréja megrajzolására szóló felkérést. Ennek okán két igazán jó barátja meg is rótta őt, mondván, hogy magatartása sértő azokra, akiknek elkészülhetett a portréja. (Tudomásom szerint vannak még tartózkodó sorsos-társaim; nálam fiatalabb és velem egyívású, brancsbeli aradi polgárok. Különben is eleget, az illendőnél mindenképpen többet írtam, beszéltem már magamról.)Mit ad Isten? Aztán mégiscsak, a sorok között, névtelenül, a második alkalommal már névvel (egy barátommal párba állítva) epizodistaként ugyan, de domboríthatok: groteszket szagolok, magamra ismerek.Mert (az első „esetben”) én vagyok az a tiszteletre méltó nyugdíjas tanár, aki a portrérajz alanyából „főcenzort” akartam volna fabrikálni, hogy legyen, aki megmondja, milyen könyv jelenhet meg Aradon s milyen nem.Megtudom azt is, hogy ez érthető, mert már becsontosodott fixaideától vezettetve éldegélek.Úgy tudom, ez a portrétöredék – interjú szilánk – most könyvben is olvasható lesz. Kell is. Érdemes elgondolkodni és az igazsággal összevetni. Mert csak arról volt szó, hogy kritikusért „kiáltottam”, aki a könyvbemutatók után, egy-egy kritikai elemzéssel visszatér a megjelent munkára. És igen, erre alkalmas, bátor, tárgyilagos személynek mondtam az interjú alanyát.Viszont nem én vagyok az, aki útjára bocsátotta az Aradon „mindenki könyvet ír” szállóigét. Ez egy másik galaktikus interjúban olvasható. (Kérdezhetném: ki írhat könyvet? Kinek nem tanácsos?) Kovách Géza ezt szellemesebben fogalmazta meg:– Aradon már több az író, mint a kocsma.Ami pedig a kényszerképzet-diagnózist illeti (fixa idea=kényszerképzet), az ellen nehéz védekezni. Mindössze az ad némi megnyugvást, hogy a pszichiáter-viccek világában nem lehet tudni, kinél előrehaladottabb a kór? A paciensnél, avagy a diagnózist felállító orvosnál?A második esetben nevesítve vagyok, nem is egyszer s nem is szingliben, párban, már-már szövetségben.Most fordult a szerep, változott a kérdés-felelet iránya.A korábbi kérdező – régi kedves tanítványom – (annak mondja magát, ismételten és nagy „tisztelettel”) groteszkbe illő módon megpróbálja helyrebillenteni koromnál fogva már bomladozó énemet.Teszi ezt, pedig már korábban, levélben tisztelettel kértem, feledje el, hogy voltam, hogy vagyok, várja ki türelmesen azt, amikor már nem leszek.Mert nem tudom, nem értem mit keresek én és barátom ebben a portrérajzban, (interjúban). Rendben van, Pilátus bekerült a Credóba, de mit keresek én a Gutenberg-galaxis friss sziporkájának sustorgásában? (Tudom, a régihez, a klasszikushoz mérve „más” egy „mai” interjú szerkezete és etikája, na de mégis!)Ha nem tudnám magamról, most nyilvánvaló lett előttem (pontosabban előttünk) hogy:– „sem Murvai,* sem Réhon* már nincsenek elég közel az iskolához.” (Vajon a lakcímemre vonatkozik az utalás? A címzetes-, helyettes-, nyugdíjas tanári státusz nyílván más kompetenciákat takar. Honnan mérjük a távolságot a szívtől, vagy a zsebtől?)– sok mindenben egyetértek velük, de nem elég reális a hozzáállásuk. (Mihez kellene hozzáállnunk, nekünk, ábrándos lelkeknek?)– Réhon* és Murvai* jóhiszemű idealisták, de a jó szándék megvan bennük. (Legalább a jó szándék! Sajnos, mint tudjuk „A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve,”) A két évtizeddel fiatalabb, úgymond, tanítvány értékeli 87 éves tanárát. Igaz már korábban is „Na, Józsi bácsi, hogy ityeg, a fityeget”  harsogva köszöntött rám az utcán. Nem emlékszem mit feleltem, a székely bácsi válaszát visszanyeltem. (Az interneten megtalálható. Durva.)Megdöbbenne az olvasó, ha ide pattintanék még néhány apróságot.Miért kekeckednék? Jobban jártam, mint König. Nem vágták le a nadrággombjaimat. (Kabát nem volt rajtam.) Kőnighez hasonlóan én is „menteni próbálom” diákjainkat:        – Kiforratlanok, frusztráltak, fiatalok. Megírták milyennek látnak.Hőssé nem magasztosultam, Zsuzsanna sem szeret.Elmarad a happy end.Mit üzenek a szerzőpárosnak?„Elengedem mindenki tartozását,felejtsd el arcom romló földi mását.” Vajh, miért tette? Találgatom.Hányból választhatok?