Privatizáció

Érdemes-e privatizálni, koncesszióba adni külföldi cégeknek az ország természeti erőforrásait? A kérdés nemcsak Verespatak kapcsán aktuális, hiszen az új évezred elején Románia sok mindent privatizált: bankrendszert, közszolgáltatókat (áram, gáz), autóipart, kőolajipart, kohászatokat és sok egyebet.

Holott a természeti erőforrások kiaknázása szépen gyarapíthatná az államkasszát, hozzájárulhatna az ország fejlesztéséhez és a társadalom életszínvonalának növeléséhez. Az arab olajmonarchiák például a „fekete aranyból” biztosítják lakosságuk magas életszínvonalát, Norvégiában pedig az állami vállalat, a Statoil termeli ki az Északi-tengerben lévő jelentős kőolaj- és földgázkészleteket, nyereségét pedig az egészségügy, tanügy és infrastruktúra fejlesztésére fordítja az oslói kormány.

Elvileg nálunk is így lehetne. Csakhogy a gyakorlat teljesen másra utal. 22 év tapasztalata bebizonyította, hogy az állami kezelés valós katasztrófa. Emlékezzünk csak vissza, hogyan fosztották ki a bankokat különböző magas politikai összeköttetésű „okos fiúk”, hogy a galaci kohászat napi egymillió eurós veszteséget produkált az államkasszának, miközben 1400 kullancscég élősködött rajta, ahogy Năstase akkori kormányfő is hangsúlyozta privatizációja alkalmával. Micsoda teher az állam számára, végsőképpen mindnyájunk zsebére. A privatizáció valóságos égi manna volt, mentőpajzs a bankoknak a kifosztás ellen, a közpénzt pedig nem kellett többé a galaci, vajdahunyadi stb. feneketlen zsákokba pumpálni. Éppen ellenkezőleg, a privatizáció/koncesszió nyomán ezek fizetnek be az államkasszába különböző adók és illetékek formájában. Mekkora különbség!

Sajnos, a még állami kézbe maradtaknál sem jobb a helyzet: a vasút veszteséget veszteségre termel, a Zsil-völgyi bányászat egymilliárd eurós kárt okozott az államkasszának, az egyéb természeti források pedig vagy vesztséget produkálnak, vagy kihasználatlanul állnak. Mert Románia nem Norvégia, hiányzik a tudás, technológia és főleg a becsületesség.

Vajon az amúgy is szűkös állami büdzsét nem kellene inkább az egészségügyre, tanügyre, nyugdíjakra fordítani az állami vállalatok malomköveinek cipelése helyett? Mivel jár jobban az ország?