Provokációktól etnocídiumig (I.)

Kárpátalja, benne Ungvár, Munkács, Beregszász, Nagyszőlős, a Tisza felső régiója és a Vereckei-hágó megszűnik magyarnak lenni. Nem ma kezdődött, de holnap fejeződik be. Átvitt vagy tényleges értelemben holnap, ez most már mindegy. A legszegényebb elszakított magyar térségben, Kárpátalján a korábbi hivatalos népszámlás szerint kb. 150 000 fő magyar élt. Ma senki nem tudja, mennyi magyar honfitársunk él a kárpátaljai nemzetrészünk részeként. 2001 óta Kijev egy népszámlást sem tud megrendezni.

Az Ukrajnának (el)nevezett ország születésétől kezdve provokációnak van kitéve a kárpátaljai magyarság. Nem tudok minden provokációra kitérni az elmúlt 30 évben, amit elkövettek a kárpátaljai magyarokkal szemben, de a napjaikban zajló etnocídiumig eljutunk.

Az 1. provokáció:

1991. december 1-jén országos népszavazást tartanak három kérdésben:

1. „Támogatja-e Ukrajna függetlenségi törvényét?” – a megjelent kárpátaljaiak 92,59 százaléka válaszolt igennel.

2. „Szeretné-e, hogy Kárpátalja Ukrajna Alkotmányába foglalt speciális önkormányzati státuszt kapjon, a független Ukrajna szerves részeként, ugyanakkor ne legyen hozzácsatolható semmilyen más közigazgatási egységhez?” – a kárpátaljaiak 78 százaléka igennel válaszolt; pár nap múlva ez már nem számított.

3. „Szeretné-e, ha a Beregszászi járás magyar autonóm körzetté alakulna át?” – a Beregszászi járásban, a legmagyarabb járásban 81,4 százaléka a voksolóknak igennel szavazott; pár nap múlva ez már nem számított.

Mindhárom kérdést ügydöntő népszavazásként írták ki. Kijev az utóbbi kettőt „véleményformáló” kérdéssé minősítette le. Az ürügy egészen elképesztő, ám teljesen hétköznapi ukrán gondolkodásra vallott: az Ukrán Népköztársaság megnevezés szerepelt a szavazólapon és nem Ukrajna. Így az új, Ukrajnának (el)nevezett országra nem vonatkozhatott. Mindent megmutat, hogy ugyanezen a népszavazáson az új ukrán elnököt, Leonyid Kravcsukot az Ukrán Népköztársaság elnökeként szerepeltették a cédulákon. Az a papír rendben volt, a magyarokat érintő két utóbbi kérdés NEM.

Ráadásul 1991. december 5/6-án (már megint egy december 5-e) aláírták a Magyar–Ukrán Alapszerződést. Az akkori magyar kormány abban bízott, hogy Kijev legalább ad a demokratikus látszatra, ezért tette meg többek között ezt a gesztust Ukrajna irányába. 1991. december 3-án, a világon harmadikként Magyarország ismeri el Ukrajnát; ezzel hetekkel megelőzve például az Amerikai Egyesült Államokat is, akik csak december 25-én teszik ezt meg. Szintén december 3-án nyílt meg Magyarország kijevi nagykövetsége, elsőként a világon! Budapest ezzel a lépéssel is erősíteni kívánta a nemzetközi jog szabályozta országelismerést, remélve egyben a kárpátaljai magyarság sorsának jobbra fordulását.

A nagy sietségnek aztán meglett az „ára”. Ahogyan fent jeleztem: a második és harmadik ügydöntő népszavazási kérdést utólag „véleménynyilvánító” közvélemény-kutatássá degradálta le az Ukrajnának (el)nevezett ország.

2022–2023-ban pedig ez az Ukrajna mindent követ megmozgat, hogy a kárpátaljai magyar nemzetrész utolsó írmagját is véglegesen kitörölje a Beregi-síkról, a Tisza-mentéről, Munkácsról vagy Ungvárról.

(Folytatjuk)

Miklós Gábor,

a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója