Rasszista hiszti

Világszinten terjed az USA-ból indult rasszizmus elleni lázadás, mintegy tiltakozásként egy fekete amerikai férfi halálát eredményező rendőri brutalitás ellen. Az USA számos városában mindennaposak a gyakran erőszakos tüntetések, melyek eddig 13 emberi életet követeltek. Az anyagi károkról nem is beszélve, a „fekete életek számítanak” (Black Lives Matter, BLM) által szervezett tiltakozások elképesztő méretű fosztogatással járnak. Immár Európa nagyvárosaiban is utcára vonulnak a rasszizmus ellen, s a boltok kifosztása, autók felgyújtása és a rendőrséggel való összecsapások itt sem maradnak el.

A tömeghisztéria jelleget öltő tiltakozások mindenütt egyirányúak: kizárólag a feketéket érintő fehér rasszizmus ellen szól. A majdnem teljes mértékben balliberális ellenőrzés alatt álló, magát mégis „független-objektívnak” nevező amerikai és nyugat-európai sajtó nem győzi hangsúlyozni, felháborodni és természetesen elítélni a szerinte mindenütt meghatározó úgynevezett „intézményes rasszizmust”. Keveset törődve a tényekkel.

Például azzal, hogy az USA-ban – és Európa valamennyi országában – törvények sokasága tilt minden rasszista alapú diszkriminációt. Szigorúan tilos faji alapon diszkriminálni közintézményekben, munkahelyek betöltésénél, lakások kiadásánál vagy bármely egyéb téren. A törvényeket be is tartják, egyetlen konkrét esetet sem hoztak fel, hogy faji alapon hátrányos megkülönböztetés érte volna a feketéket az USA-ban, vagy Európában. Sőt, inkább az ellenkezője a jellemző, a pozitív diszkrimináció: egyetemeken például külön kvótákat tartanak fenn a feketék számára, akik alacsonyabb pontszámmal juthatnak be, mint a más fajúak. A közintézményekben (mint például a BBC brit „közszolgálati” sajtókonszernben) szintén külön állásokat hirdetnek meg kizárólag feketéknek és egyéb nem európaiaknak. Egyéni képességek alapján az USA-ban a legmagasabb tisztségek is elérhetők a feketék számára, lásd Obama elnökségét.

A hisztit fokozó „független-objektív” balliberális sajtó mégis intézményesített, általános fekete-ellenes rasszizmust kiált. Nem itt-ott esetleg felbukkanó kivételeket, egyedi eseteket említ, hanem általános, intézményesített gyakorlatot! Érdekes módon, amikor a muszlim vagy színes bőrű bevándorlók nőket erőszakolnak meg Európában, merényleteket szerveznek, vagy egyéb bűncselekményeket követnek el nagy számban, ugyanaz a „független-objektív” nyugati sajtó zsigerből utasítja el az általános jelleget, s mindig egyedi eseteket említ – ha már egyáltalán cikkeznek ezekről. Még olyan kirívó esetekben is mereven elutasítják a faji jelleget, mint például az angliai Rotherham esetében, ahol az 1980-as évek vége és 2013 között több mint ezer (!) kamaszlányt erőszakoltak meg, illetve prostitúcióra kényszeríttettek. Holott az áldozatok kivétel nélkül őshonos fehér angolok voltak, a tettesek pedig bevándorló muszlim férfiak! Sőt, azon is felháborodnak, ha egyáltalán szóba hozzák az etnikai származást, ha valamelyik színes bőrű (Kelet-Európában cigány/roma) követ el bűncselekményt!

A világszintű hisztériát kiváltó amerikai esetében azonban az áldozat és az elkövető faji jellege hírtelen kiemelkedő jelentőséget kapott, sőt, a jelenséget általánosítják. Holott inkább az amerikai rendőri brutalitást említhetnék, ami igen elterjedt a tengerentúl. Az USA-ban a fegyverviselés alkotmányos jog, a lakosság nagy részének van lőfegyvere, a bűncselekmény helyszínére riasztott rendőrség eleve abból indul ki, hogy felfegyverzett bűnözőkkel van dolguk. Nem is alaptalanul, az évezredforduló óta az USA-ban közel 2500 rendőr vesztette életét fegyveres bűnőzök miatt, lényegében százszor többen, mint a felfegyerzetlen lakosságú Nagy-Britanniában, ahol 25 rendőráldozat volt ugyanabban az időben.

A fősodrású politikum és sajtó azt sem igazán említi, hogy az amerikai rendőrbrutalitás áldozatai között kétszer több a fehérbőrű, mint a fekete. Jóllehet a bűnözés összehasonlíthatatlanul nagyobb méreteket ölt utóbbiak között: 2018-ban a gyilkosságok több mint felét (52%-t) feketék követték el, holott az összlakosság nem egészen 13%-t teszik ki. Azt sem nagyon említik, hogy nagyságrendekkel több olyan bűncselekmény történik a tengerentúl, ahol a tettes fekete és az áldozat fehér, mint fordítva. Sőt, a fekete közösségen belüli erőszakról sem igen hallani, holott gyakran elképesztő méreteket ölt: a világhisztériát kiváltó mineapolisi ügy napján csupán Chicagóban 9 fekete ember vesztette életét más feketék elkövette gyilkosságok nyomán. Azon fekete életek talán kevésbé számítanának, mert azokból nem lehet világméretű ideológiai hisztit csapni?