Skót függetlenség, avagy gazdasági pragmatizmus

7 évvel megalakulásának 300. évfordulója után felbomlik Nagy-Britannia? Jövő héten Skóciában függetlenségi népszavazást tartanak, s amennyiben a függetlenség-pártiak győznek, Nagy-Britannia alkotóelemeire esik szét, s ezáltal nemcsak Skócia nyerné vissza függetlenségét, hanem Anglia is.

Múlt hétig a függetlenség alternatíváját jóformán senki sem vette komolyan, a népszavazás kiírásáról szóló London–Edinburgh megállapodás óta eltelt két évben szinte minden közvélemény-kutatás a britpártiak jelentős, 60% körüli előnyét mutatta, miközben a függetlenségpártiak aránya ritkán haladta meg a 40%-ot. A legutolsó felmérés azonban első ízben a függetlenségpártiak minimális (51%-os) arányát jelezte, ami azt jelenti, hogy szeptember 18-án szoros versenyre lehet számítani.

A fejlemény talán nem is meglepő, hiszen szinte mindenki elismeri (még az ellentábor is), hogy a függetlenségpártiak Yes, Scotland (igen, Skócia) nevű kampánya ügyesebb, jobban megmozgatja az embereket, mint a britpártiak Better together(jobb együtt) című kampánya. Jóllehet előbbit csak a skót nemzeti párt támogatja, utóbbit viszont mindhárom országos brit nagypárt, a jobboldali konzervatívok ugyanúgy, mint a liberálisok, vagy a baloldali munkáspárt.

Kire hallgatnak inkább a skótok, otthoni vezetőikre, vagy a londoni politikát irányító honfitársaikra?

Skót paradoxon: az autonóm skót tartományt ugyanúgy skótok vezetik, mint a londoni brit kormányt. Utóbbit immár jó 17 éve folyamatosan: David Cameron jelenlegi brit konzervatív kormányfő skót nemzetiségű, akárcsak munkáspárti elődje, Gordon Brown, vagy annak elődje, Tony Blair. Mondhatni, a Nagy-Britanniát létrehozó 1707-es angol–skót egyesülés óta a skótok politikai és hatalmi befolyása szinte mindig meghaladta kb. 10%-os népességi arányukat.

Amúgy ez volt annak idején az egyesülés legfontosabb érve, szegényes kis hazájuk túl szűk volt a skótok ambícióinak, az angolok birodalma viszont összehasonlíthatatlanul nagyobb érvényesülési lehetőséget biztosított. A birodalom azonban már a múlté, hangsúlyozzák a függetlenségpártiak, noha elismerik, hogy a 60 milliós Nagy-Britannia miniszterelnökének még most is nagyobb a világpolitikai súlya, mint amennyi az 5 milliós Skóciáénak lenne.

Mindezek mégis csak másodlagos témák, a kampányban csak elvétve esett szó róluk. Politikai téren a fő szempont a reprezentativitás, az, hogy mennyire jogos a londoni kormány skóciai létjogosultsága, ha a skótok nem választották meg. A skótok ugyanis évtizedek óta hagyományosan balosabb beállítottságúak, a konzervatívok viszont a jobbosabb szemléletű angolok szavazataival kerültek hatalomra. 1997-ben ez volt a skót autonómia melletti fő érv, most viszont háttérbe szorult.

A kampány legalább 90%-ban a gazdaságról szól, a politikai vetület súlya maximum 10%, a nemzeti szempont pedig szinte teljes mértékben hiányzik. Ami fölöttébb érthetetlen Közép- és Kelet-Európa számára, ahol hasonló ügyekben a nemzeti szempontok a meghatározóak. Nos, Skócia esetében erről szó sem esik, egyik fél sem vetette fel.

Mindkét fél viszont lázasan próbálja meggyőzni a skótokat, hogy gazdaságilag jobban járnának, Edinburgh szerint a függetlenséggel, London szerint Nagy-Britannia megtartásával. Előbbiek fő érve, hogy az Északi-tengerben, skót területvizekből kitermelt kőolaj és földgáz jelentős jövedelme komoly fejlődést idézne elő, ha az 5 milliós Skócia államkasszáját, s nem a 60 milliós Nagy-Britanniáét gazdagítaná. Ellenben a londoni skótok azt hangsúlyozzák otthoni honfitársaiknak, hogy a szétszakadás tőkekiáramlással járna, s Skócia diverzifikált gazdasága és fejlett pénzügyi szektora helyét primitív nyersanyag-kitermelés venné át, amivel Skócia a világpiaci árak ingadozásától függő, Oroszországhoz hasonló óriásbenzinkúttá válna. A skótok által nagyra tartott stabil brit font kivonása komoly aggodalmat okoz, saját pénznemben nemigen bíznak, az euró pedig rémálom. Edinburgh ugyanis még a függetlenség esetére is a közös pénz és a monarchia megtartását ígéri, előbbit viszont London ellenzi, míg a köztársaság biztos politikai öngyilkosság lenne, ezért nem is említik.

A pragmatikus skótok elsősorban a gazdasági szempont szerint döntenek. Higgadtan, megfontoltan, racionálisan. Érzelmektől, emocionális megközelítéstől mentesen, le is nézik ír testvéreiket, akik hagyományosan emocionálisan, zsigeri angolellenességük révén viszonyultak az önállóság kérdéséhez. Az érzelmi, zsigeri megközelítést az éretlen, primitív kelet-európaiakkal azonosítják, értelmes, racionális népek, például, soha sem darabolták volna szét az Osztrák–Magyar Monarchiát, vélik a pragmatikus skótok.

Saját függetlenségük esetén is kizárólag a pragmatizmus dönt: mit számít a függetlenség büszkesége, ha attól Skócia rosszabb helyzetbe kerül. Viszont, ha meggyőződnek, hogy egyedül jobban járnak, akkor szentimentalizmusok nélkül a függetlenségre szavaznak.

A felmérések szerint az idősebbek britpártiak, a fiatalok viszont inkább függetlenségpártiak.