Találkozás utáni gondolatok

2019. október 2. 09:01 (szerda) /
Mindig jó Aradra jönni, gyermekkorom városába. Sajnos az évek, évtizedek múlásával az emlékek is ködösödnek és a város arca is mind idegenebb lesz. Abba, hogy magyar szót Arad utcáin mind ritkábban hallani, bele kell törődni, de azon csodálkozom, hogy a belvárostól kifelé, a külterületek felé haladva, az utcák mindinkább elhanyagoltak. Találkozásaim régi barátokkal, ismerősökkel azonban mindenért kárpótolnak.Az aradi Alma Mater Alapítvány 1991-ben jött létre, és célja volt, hogy az Arad megyei magyar nyelvű oktatást támogassa. Mondhatni, nagyon sok siker áll mögöttük. A leglátványosabb tevékenységük talán a kétévenként megrendezett ún. Nemzedékek Találkozója, ahol a régi Katolikus Gimnázium, a Magyar Vegyes Lyceum és a Zárda régebben végzett diákjai találkozhatnak egymással és természetesen a Csiky Gergely régebbi és mai diákjaival. Idén volt a XV. találkozás, és számunkra, az „old boy” fiúk számára, mint mindig, nem kis izgalommal indult. Igen, izgalom, egy kis türelmetlen várakozás, mert nem tudjuk, ki lesz még jelen a „régiek” közül, vajon él-e még, és ha él, el tud-e jönni, vagy fájós lábbal, háttal otthon várja a találkozás híreit. Megöregedni részben dicsőség, részben teher. Filozofálva, elhinnénk az állítást, hogy kellőképpen elviselni az öregedést a bölcsesség igazi mesterműve, de gondolom, öregjeink nagy része nem filozofál, hanem szidja a kicsi nyugdíjat, és dühöng, ha betegen sokáig kell várakoznia a rendelőkben.  Eljönni egy ilyen összejövetelre viszont igazi öröm.Már az udvaron keresed az ismerős arcokat. Amikor találkozol valakivel, és rögtön felismered, megölelitek egymást, rövid – Hogy vagy öregem? – üdvözléssel, vagy kérdezed: Te ki vagy?, Téged ismerlek, de… Találtam egy kis csoportot, ahol egymásután mesélték a régi, ősrégi vicceket, és bár mindegyikük mindegyiket ismerte, mégis harsány kacagással és elégedetten hallgatták a következőt is.  Aztán pár öreg leült egy padra, négyen is összeszorultak, úgy folytatták a korukhoz képest komolyabb eszmecserét. Egyikük fia, aki elkísérte az öreg professzort, fényképet készített róluk, aztán gyors fejszámolás, majd kijelentette: Ti négyen, uraim, 353 évet éltetek meg. Nem gyerekjáték.Hát igen, a fiatalok, a középkorúak és az öregek. Két évvel ezelőtt Karczagi Sándor nyugalmazott ref. lelkipásztor (Az utolsó erdélyi gályarab) 96 évesen vett részt a találkozón, idén Albert Ferenc Temesváron élő, még dolgozó professzor tisztelt meg minket jelenlétével, aki 90. életévét töltötte be.  Fiataljaink mintha gyérebben lettek volna jelen. Pedig számukra az ilyen találkozások csak nyereséget hozhatnak. Végeredményben ezek a nemzedékek, különböző generációk találkozása, ahol nemcsak a – különben kitűnő – házi sütemények elfogyasztásában lelhetünk örömet, hanem a meghitt beszélgetésekben öreg és fiatal között, melyekben feltárulnak két, vagy több nemzedék személyes, de talán mindenkit érintő problémái is.Sokat hallunk manapság a „keleti nyitás politikájáról”. Nos, vegyünk és adjunk el árut a távoli Kelet országaiban, néha a még bóvli kínai cikkeket is eltűrhetjük, de miért nem foglalkozunk többet a Kelet ősi, pl. konfuciánus életfilozófiájával, melyben az öregek tisztelete az első helyen áll? Olvasom, hogy Japánban feltűnő sajátosság az öregek tisztelete, gyakran látni, hogy japán lakásokban, a nappaliban egy oltár áll az ősök tiszteletére. A még mindig kommunista Kínában is megmaradt az öregek iránti különös figyelem! Ezzel szemben a modern, gazdag Nyugaton? Csak egy mondatban jellemezném öregjeink helyzetét a mai Unióban: Isten óvjon mindenkit, hogy egyedül és szegényen öregedjen meg! De nem az öregségről akartam írni, hanem arról a még hiányzó jó kapcsolatról, ami a mai fiatal nemzedék és a néha elfelejtett, néha kigúnyolt idősebb generáció között kialakulhat. Mert erre szükség volna minden szempontból. Statisztika szerint az elmúlt évszázadban, a mi nyugati civilizációnkban, a 65 évesek és ezen felüliek száma háromszor, egyes helyeken négyszer is nagyobb lett, gyermekek viszont nem nagyon születnek, a születési arányszám évről évre csökken. A közeljövőben több lesz az öreg, mint a fiatal. Ezen érdemes elgondolkozni, de egy következtetés már valószínű, az, hogy az öregek nagy tömegét jobban kell majd hasznosítani, ez viszont erősebb kölcsönös megbecsülésre, melegebb, bizalmasabb kapcsolatra kell épüljön.A mai, nyugati „posztmodern”, kibernetikus, fogyasztói társadalom új nemzedéke nem elég simulékony az öregekkel szemben. Szerencsére Kelet-Európa fiataljai még nevelhetők, a Távol-Kelet pedig – egyelőre –  nem enged a  nyugatiasodás folyamatának.Az Alma Mater másfél évtizedes nagyszerű hagyományát tovább kell vinni és talán egy-két új „ötlettel” még érdekesebbé és hatékonyabbá tenni az összejöveteleket.
H. H. Ottó,
Németország

Hozzászólások