Tartós dzsihád-fészek

Kivonult a demokrácia Afganisztánból. Az utolsó amerikai katona augusztus utolsó napján vonult ki, s ezzel véget ért a 2001 őszén indított, „tartós szabadság” elnevezésű hadművelet.

Az utóbbi két hétben gőzerővel folyt a demokrácia evakuálása, az USA és szövetségesei kétségbeesetten próbálták kimenteni saját állampolgáraikat és a velük együttműködő afgánokat.

Tálib legyőzte Góliátot. Kétszer is. Pontosabban az iszlám fanatizmus megfutamított két világbirodalmat, egyetemesnek kikiáltott ideológiájukkal együtt. Katonailag az afgánoknak egyiküket sem sikerült legyőzniük a harcmezőn, de akkora veszteséget és bizonytalanságot okoztak, illetve egekbe szökő kiadásokat kényszerítettek ki, hogy előbb vagy utóbb mindkettő jobbnak látta a kivonulást, mit sem törődve az általuk felépített rendszer és saját ideológiájuk bukásával. Vagy inkább az amerikaiak műve előbb a szovjeteket, majd évtizedekkel később magát a teremtőjét kényszerítette megfutamodásra? A nyolcvanas években az USA ugyanis amolyan „dzsihád-akadémiát” létesített Afganisztánban. Felkarolt mindenféle iszlám fanatikust, hogy fegyverrel a kézben harcoljon a szovjetek ellen. Az iszlám volt az a motiváló tényező, amivel tartósan harcra lehetett buzdítani az afgánokat, illetve külföldi önkénteseket toborozni az egész muszlim világból, hogy vásárra vigyék a bőrüket az akkoriban legyőzhetetlennek tűnő, kegyetlenségéről hírhedt szovjet hadsereg ellen. A szaúd-arábiai multimilliomos Oszama bin Laden is ezen vallási fanatizmus nyomán adta fel kényelmes otthoni életét, hogy a zord afgán hegyekben fegyverrel a kezében harcoljon a szovjetek ellen. A mudzsahedinnek (jelentése: dzsihádba induló) nevezett fegyveres ellenzék fölött azonban többen bábáskodtak a nyolcvanas években: az USA fegyverekkel és haditechnikával látta el a különféle iszlám fanatikusokat, kiképzésüket és a fegyverek eljuttatását a pakisztáni titkosszolgálatra bízta, a finanszírozás és az ideológiai „szakképzés” pedig többnyire Szaúd-Arábiára hárult. Csakhogy a mudzsahedinek cseppet sem voltak egységesek, egymással ugyanúgy harcoltak, mint a szovjetek és a szovjet-báb afgán kommunista rendszer ellen. Főleg etnikai és törzsi alapon. Pakisztán pedig mindenekelőtt az Afganisztánban államalkotónak tekintett pastuknak, azon belül is a legszélsőségesebb mudzsahedin alakulatoknak jutatta el a legjelentősebb amerikai fegyvereket, Washingtonban pedig jónak látták a pakisztániak stratégiáját, minél fanatikusabb, annál elszántabban küzd a szovjetek ellen. Holott az ellenállás kiemelkedő személyisége a mérsékeltebb, tádzsik nemzetiségű Ahmed Shah-Masszúd, a „pandzssir-völgyi oroszlán” volt, aki 1980 és 1988 között nem kevesebb, mint 17 nagyméretű szovjet offenzívát vert vissza, nagyságrendekkel többet, mint bármely más mudzsahedin hadúr.

A szovjetek kivonulása és az afgán kommunisták 1992-es elűzése után a különféle mudzsahedin alakulatok folytatták az egymás elleni fegyveres harcot. Ezen küzdelemből kerültek ki győztesen – hathatós pakisztáni támogatással – a szélsőséges tálibok, akik még a szovjetellenes háború idejéből szoros együttműködésre léptek az arab „vendégharcosokból” álló, bin-Laden vezette al-Quaidával.

2001-ben az amerikai támogatással felépített afganisztáni „dzsihád-akadémia” végzősei az USA-t támadták meg, utóbbi pedig háborút indított a dzsihád-fészek felszámolására, immár a tálib-ellenséggel, a mérsékeltebb mudzsahedinekkel szövetkezve. A legendás Ahmed Shah-Masszúd azonban már nem vehetett részt ezen küzdelemben, 2001. szeptember 9-én, két nappal az USA-t megrázó merényletsorozat előtt az al-Quaida terroristái meggyilkolták.

Az USA 20 év alatt sem volt képes felszámolni az afganisztáni dzsihád-fészket. A tálibok két évtized után visszaszerezték a hatalmat, kihívóik azonban akadnak. Leginkább a Szíriában és Irakban létrejött Iszlám Állam helyi „leányvállalata” – ISIS-K – formájában. A múlt heti véres kabuli merényletet elkövető, nagyrészt tálib disszidensekből álló ISIS-K ugyanis a táliboknál is szélsőségesebb. A tálibokat puhának tartják, sőt, árulónak, mert megegyezett az USA-val. Céljai is sokkal ambiciózusabbak: míg a tálibok megelégednek az Afganisztán fölötti hatalommal, az ISIS-K az országokon és népeken felülemelkedő, egyetemes iszlám kalifátus létrehozásáért küzd. A tálibok és az ISIS-K ifjú titánjai között alighanem további véres harcokra lehet számítani, amelyben az al-Quaida veteránjainak nemigen lehet jelentős beleszólása. Közben az öt oroszlán völgyében (Pandzssir ezt jelenti perzsául) – az egyetlen afgán terület, melyet a táliboknak most sem sikerült meghódítani – a mérsékelt alternatíva is bejelentkezett az oroszlán-fióka révén. Ahmed Masszúd ugyanis legendás apja, a nagy oroszlánnak nevezett Ahmad Shah-Masszúd harcát folytatja.

Húsz év után az ifjabb George Bush elnök „tartós szabadsága” kénytelen visszavonulni Afganisztánból. Az elődei által még a nyolcvanas években létrehozott dzsihád-fészek kényszerítette távozásra.