Török–orosz proxy háború

Roppant hűvös fogadtatásban részesült, és jóformán üres kezekkel tért haza Putyin a múlt heti szamarkandi csúcsról, ahol – elvileg – szövetségeseivel tárgyalt. Sőt, az orosz elnök megalázása sem maradt el, Kína és több közép-ázsiai volt szovjet állam vezetői megvárakoztatták Putyint a kétoldalú találkozók előtt, holott eddig Putyin várakoztatta meg vendégeit! S ez csak a kezdet, az igazi nagy pofonokat politikai és gazdasági téren kapta.

Legjelentősebb szövetségese, Kína vezetője ugyanis továbbra sem hajlandó fegyverekkel segíteni Oroszországot, India kormányfője pedig a háborút ítélte el. Mindkét milliárdos népességű ország ugyan nagy mennyiségű nyersanyagot vásárol – diszkont áron – a sarokba szorított Moszkvától, s a nyugati szankciókhoz sem csatlakoztak, konkrét segítséget azonban egyik sem nyújt. Az egyik leghűségesebb partnernek tekintett Kazahsztán viszont csatlakozott a nyugati szankciókhoz, sőt Oroszországot kikerülő alternatív útvonalak kiépítését tervezi a kőolaj és földgáz exportjára. Két másik Moszkva-hűséges utódállam, Kirgizisztán és Tádzsikisztán között rövid fegyveres határvillongásokra került sor a múlt héten, jelezve, hogy az orosz befolyási övezet jócskán meginog Közép-Ázsiában, s külső hatalmak is kihasítanának egy szeletet belőle. Kína mindenekelőtt gazdaságilag nyomul, politikailag a rebellisnek tekintett Tajvan a prioritás, de bármikor kész kihasználni az Ukrajnában fennakadt oroszok gyengeségét.

A legkomolyabb pofon azonban Erdogan török elnöktől származik, aki azeri szövetségese révén támadta meg a Moszkvával kényszerből szövetséges örményeket a Transz-Kaukázusban. A Szovjetunió 1991-es összeomlása után véres háború folyt Örményország és Azerbajdzsán között az örmény lakosságú, ámde – Sztálin önkénye nyomán – utóbbihoz tartozó Hegyi-Karabah tartományért. Akkoriban mindkettő elfogadta az orosz közvetítést, a kilencvenes években a Transz-Kaukázus még egyértelműen orosz befolyási övezetnek számított, senki sem merte megkérdőjelezni azt, így mindkét fél Moszkva kegyeit kereste. Azerbajdzsán azonban idővel eltávolodott Moszkvától, és egyértelműen a nagytestvér Törökország felé fordult. Közben a mesés kőolaj- és földgázjövedelmekből felturbózta hadseregét, olyannyira, hogy 2020 őszén nyilvános és hathatós török támogatással háborút indított a kilencvenes évek elején elvesztett területek visszaszerzéséért. A hathetes háborúban a török és kisebb részt izraeli fegyverekkel felszerelt azeri hadsereg nagyméretű győzelmet aratott az orosz tankokkal, ágyúkkal és repülőgépekkel felszerelt örményekre. A teljes összeomlás szélén álló kétségbeesett örmények Putyinhoz fordultak segítségért, aki kénytelen volt a fölöttébb harcias Erdogan török elnökkel egyezkedni az azeriek megfékezésére. Az akkori eseményeket Oroszország kétszeres megalázásaként értelmezik: több, mint két évszázad hatalmi monopólium után Moszkva kénytelen volt elismerni Törökország beleszólását a saját kizárólagosnak tekintett transz-kaukázusi befolyási övezetében! Ráadásul a törökök fegyvereik erejével hasítottak ki maguknak beleszólást, a török drónok már akkor is megtizedelték az orosz tankokat és ágyúkat.

Jóllehet a török fegyverek előnye és az orosz fegyverek elavultsága szemet szúrt hadi szakértők körében, Putyin nem tanult az akkori közvetett veszteségből, s megtámadta Ukrajnát. Itt a török fegyverek hasonló megalázó csapásokat mértek az orosz haderőre.

Erdogan kihasználja az ukrajnai háború nyomán megváltozott erőviszonyokat. Azeri szövetségese révén nekivágott geopolitikai pozíciói megerősítéséhez és az oroszok háttérbe szorításához. Netán teljes kiszorításához a Transz-Kaukázusból, amely a cárok és szultánok birodalmak közötti versengésének fontos színtere volt, s amelyet a törökök évszázadokon keresztül saját játszóterüknek tekintettek. Eljött volna a visszavágás pillanata, kihasználva az oroszok ukrajnai szakaszvereségét?

A kétségbeesett örmények ismét Moszkvához fordultak segítségért, hadi támogatásra azonban aligha számíthatnak, amikor az oroszok fejvesztve menekülnek Harkiv környékéről, és a többi, dél-ukrajnai hódításaik megvédésére összpontosítanak. Sőt a még örmény kézben lévő Karabah kb. 75%-t védő, 2000-es orosz „békefenntartó” kontingens is könnyű préda lenne a harcedzett, jól felszerelt azeri hadsereg számára.

Az oszmán nagyhatalmi ambíciókat dédelgető Erdogan nyeregben érzi magát, az utóbbi hetekben borsot tört Moszkva, Washington és Brüsszel orra alá egyaránt, mindhármat keményen, sőt, megalázó módon kritizálta. Ukrajna egyik legjelentősebb fegyverszállítójaként és az alternatív gázszállítási útvonal meghatározó szereplőjeként tudja, hogy az USA és az EU nem léphet fel ellene, bármennyire is feltűnően kerüli, sőt, ostorozza az oroszellenes nyugati szankciókat. Ráadásul dörzsölt bazári alkudozóként Finnország és Svédország NATO-csatlakozásáért is nagy árat kér, Washington például – nagyot nyelve – kénytelen volt korábban tiltott, korszerű fegyvereket adni Törökországnak. Ugyanakkor Putyin is kiszolgáltatott helyzetbe manőverezte magát, szintén nagyot nyelve kénytelen elfogadni Erdogant közvetítőnek Ukrajnában, illetve elfogadni a török vezér egyéb feltételeit is.

A törökök azeri kistestvére sem kockáztatna sokat egy örményellenes háborúval. Nyugati szankciókra aligha lehetne számítani, amikor az EU májusban kötött nagyméretű, hosszú távú gázszerződést Azerbajdzsánnal a kieső orosz gáz pótlására, a szállítási útvonal pedig Törökországon keresztül halad. Orosz katonai megtorlástól sem kell tartani, tekintettel az oroszok ukrajnai súlyos problémáira. Éppen ellenkezőleg, Azerbajdzsán okozhat komoly gondokat az oroszoknak a Kaukázus orosz oldalán fekvő, Azerbajdzsánnal határos területeken, azok muszlim lakosságának felbújtatásával. Az ottani katonák jóval lakosságarányúk fölött harcolnak Ukrajnában az orosz haderőben, az azeriek és a törökök könnyen hergelhetnék őket az orosz állam ellen az iszlám jegyében vagy a kaukázusi kis népek nagy múltú oroszellenes harci hagyományai felelevenítésével.

Erdogan tisztában van vele, hogy a komoly kínai segítség hiányában fogait Ukrajnában fokozatosan elvesztő orosz medve sebezhető, az USA és EU keze pedig meg van kötve, a törökök geopolitikai mozgástere kitágult. Olyannyira, hogy a befolyási övezeteket is át lehet szabni proxy háborúk révén. Putyin az orosz birodalom újjáélesztéséről ábrándozik a befolyási övezetek átszervezésével. Kezdeményezése nem járt túl nagy sikerrel, legalábbis eddig. Előre nem tervezett módon azonban hozzájárulhat Erdogan oszmán birodalmi ábrándjai megvalósításához, éppen sajátjai kárára!