Történelmi mérföldkő

Utolsóként, 1989 decemberében az Európától elszigetelődött, koldusszegény Románia is felszabadult a közel fél évszázados kommunista diktatúra alól. A Varsóból és Moszkvából elindított változás szele az év folyamán viharrá erősödött, az év végére pedig orkánná, amely láncreakcióként seperte el a korábban legyőzhetetlennek tekintett kommunizmust Kelet-Európa valamennyi országában. Mi több, 1991-ben szovjet szülőhazájában is összeomlott a kommunizmus, sőt, maga a Szovjetunió is szétesett.

1989-ben alulról és fölülről indított irányzatok találkoztak. Lengyelországban már az 1979-es pápalátogatás és az annak nyomán 1980-ban alakult Szolidaritás tömegmozgalom alulról szorgalmazta a változást. Moszkvában a Gorbacsov elindította peresztrojka és glasznoszty felülről igyekezett megreformálni a megkövesedett kelet-európai kommunista rendszereket. Lengyelországban, illetve kisebb méretben Magyarországon, Csehszlovákiában és az NDK-ban a társadalom nyomása alulról fölfelé irányult a rendszer ellen, Gorbacsov pedig jelentős nyomást gyakorolt a „testvéri országok” pártvezetőire rendszereik megreformálására.

1989-ben a kettő találkozott, noha az összefonódásukból keletkezett elemi erőket már nemigen lehetett ellenőrizni. Lengyelországban jóformán tízévnyi társadalmi lázadás kényszerítette visszavonulásra a rendszert, a sorban következő Magyarországon tíz hónap kellett a rendszerváltáshoz, azután már csak tíz hét az NDK-ban, az azt követő csehszlovák bársonyos forradalom nyomán tíz nap után vonult vissza a kommunista rendszer. Romániában még annál is kevesebb idő alatt zajlott le a folyamat, a forradalom december 16-án tört ki Temesváron, 22-én pedig összeomlott a diktatúra. Ám annál több áldozattal járt – Románia volt az egyetlen, ahol a rendszerváltás vérontással járt.

Románia volt a kakukktojás, ahol a kommunista rendszer nem tárgyalásos úton engedte ki kezéből a teljhatalmat, hanem népfelkelés nyomán. Míg a többi keleti országban az állampárt átalakult és 1989 után nyíltan felvállalta múltját, nálunk a PCR megszűnt 1989 decemberében, annak másod- és harmad-vonalából alakult utódja semmilyen folytonosságot sem vállalt vele. Az egykori kommunisták mintha a tenger habjaiból születtek volna újjá demokrata ártatlan bárányként (Iliescu szavaival: emanația revoluției). Akárcsak a többi kelet-európai ország, 1989-ben Románia is megszabadult a kommunizmustól, a kommunistáktól viszont nem.

Lengyelországban, Csehszlovákiában, Magyarországon, az NDK-ban és Bulgáriában az utódpártok mindenekelőtt jogi megfontolásokból vállalták fel a folytonosságot, így maradhatott kezükben az egykori állampártok hatalmas vagyona (épületek, sajtóterméket, nyomdák, üdülők stb.). Romániában nem törődtek jogi kérdésekkel, az utódok egyszerűen rátették a kezüket anyapártjuk hatalmas vagyonára. Jóllehet 1989 elején, a változás kezdetén Márai Sándor figyelmeztette Kelet-Európa népeit, hogy „a kommunistáktól azért lesz nehéz megszabadulni, mert az elvekhez nem, a zsákmányhoz viszont ragaszkodnak”.

Lusztrációra sem került sor, felelősségre vonásra sem. A többi országban eleve nem is kerülhetett volna sor rá, mivel a kommunisták megegyezéses alapon mondtak le a teljes hatalomról, amennyiben az ellenzék jogi felelősségre vonásukat követelte volna, egyszerűen nem adták volna át a politikai hatalmat. Sőt, 89 után a gazdasági hatalmat szerezték meg a rablóprivatizációk révén. Romániában is hasonlóan alakult a helyzet. Tisztességes embereknek nyilván frusztráló, hogy a diktatúra kiszolgálóit nem vonták felelősségre tengernyi gaztetteikért, éppen ellenkezőleg a közvagyont is kifosztották a rendszerváltás után, sőt, luxusnyugdíjakkal jutalmazta őket a társadalom.